Az elsősegélynyújtás az a beavatkozás, amelyet hirtelen egészségkárosodás (baleset) esetén - a szakszerű segítség kiérkezése előtt - bárki elvégezhet a bajba jutott személy állapotának javításáért.

Gyakran előfordul, hogy az emberek úgy gondolják, mivel ők nem rendelkeznek elsősegélynyújtói képesítéssel, ezért nem tudnának segíteni, esetleg azt hiszik, nem is szabad beavatkozniuk, így inkább tovább mennek. Ez azonban sajnos tévedés. Szükség esetén mindenkinek kötelessége legjobb tudása szerint segítségben, illetve elsősegélyben részesíteni a bajbajutottakat. Az elsősegélynyújtás nem csupán a sérülések ellátásából áll. A legfontosabb lépések: felismerés (észrevenni a bajt és a sérülést), helyszínbiztosítás, betegvizsgálat, segélyhívás, segélynyújtás.

Az elsősegélynyújtás célja a helyzet és a kialakult pánik enyhítése, a további egészségkárosodás megelőzése és gondoskodás a szakellátásról. Nem lehet elvárni az elsősegélynyújtóktól, hogy „meggyógyítsák” a bajbajutottat, vagy megszüntessék a fájdalmát. Ez az orvosok dolga. Az életveszélyes sérülést elszenvedett emberek túlélési esélyeit annál jobban lehet növelni, minél korábban megfelelő ellátásban részesítjük őket.

Például egy erős vérzéstől rövid idő alatt ki lehet vérezni, azonban ha időben gondoskodunk a vérzés csillapításáról, az esetek többségében megmenthetjük az illető életét. Kiváló példa a korai segítség hatékonyságának bebizonyítására a hirtelen szívhalál és az újraélesztés is, amiről későbbi cikkünkben olvashattok. Ebben a döntő első néhány percben általában nincs jelen szaksegítség, ezért a jelen lévő laikusok lélekjelenlétén múlhat akár egy élet.

A helyszín felmérése

A legelső teendő mindig a helyszín biztosítása (erről a következő cikkben olvashattok). Miután a helyszínt biztosítottuk, már közelebbről meg tudjuk vizsgálni a terepet. Először is mérjük fel, hogy hány sérült van és kinek milyen súlyos az állapota. Próbáljunk meg tájékozódni a baleset előzményeiről és kideríteni, mi és hogyan történt. Ha már van egy átfogó képünk a történtekről és a helyzet súlyosságáról, hívjunk (vagy ideális esetben mással hívassunk) mentőt. Amit a mentőknek el kell mondani: saját nevünk, telefonszámunk, a baleset pontos helyszíne, sérültek száma, sérülések súlyossága, milyensége, nagyjából mi történt, illetve ha indokolt műszaki mentés kérése.

Műszaki mentést például akkor kell kérni, ha valaki beszorult az autóba, valami kigyulladt, vagy egyéb elháríthatatlan veszélyforrás áll fent. Utóbbi esetben ne közelítsük meg a helyszínt, amennyiben nem vagyunk meggyőződve afelől, hogy mi teljesen biztonságban vagyunk. Tömeges baleset esetén (ötnél több sérült, akik ugyanazon okból szenvedtek hirtelen egészségkárosodást) a mentőhívás előtt elég, ha nagyjából tudjuk a sérültek számát. Sőt, szélsőséges esetben, például ha felborult egy busz, akár azonnal hívhatunk mentőt, hogy minél előbb kiérkezzenek és miután több információt szereztünk visszaszólhatunk a mentőknek. A mentők száma a 104, amennyiben ezt a számot nem tudjuk hívni, tárcsázzuk a 112 nemzetközi segélyhívót.

A sérült(ek) állapotának felmérése

Egy sérültről pontos információkat megfelelő betegvizsgálattal kaphatunk (erről későbbi cikkünkben olvashattok bővebben). A sérülések súlyossága szerint alapvetően három kategóriába lehet besorolni a balesetet szenvedett embereket. Életveszélyes állapotú az a sérült, akinek nincs légzése, nincs eszméleténél, erős vérzése van, vagy hevesen fuldoklik. Súlyos sérültnek tekintendő a koponya- vagy mellkas-sérült, illetve aki erős fájdalomra panaszkodik és valószínűleg könnyű sérült, akinek enyhe vérzése van, nem érez sehol különösebb fájdalmat, illetve teljes mértékben tudatánál van, tisztán tud kommunikálni. Természetesen a fentiek nem tartalmazzák az összes lehetséges sérülést, de a speciálisabb esetekre későbbi cikkeinkben térünk majd ki.

Segélynyújtás

A sérültek ellátásába, de már állapotuk felmérésébe is bevonhatunk másokat. Ezzel magunkat is és a bevont személyt is kissé megnyugtatjuk. Az ellátás során fontos a magabiztos, határozott fellépés, amivel az esetenként kialakuló pánikhelyzetet meg lehet előzni, továbbá a bajbajutott személyre is jó hatással van, megnyugtatja és együttműködővé teszi. Előfordulhat, hogy a sérült valamilyen kéréssel fordul az elsősegélynyújtóhoz.

Például télen a hidegben egy kihűlés szélén álló személy alkoholt kér a segélynyújtótól, mondván, hogy ő attól jobban lesz. Ilyenkor ne adjunk neki alkoholt, legfeljebb meleg teát! A hasonló kérésekkel óvatosan kell bánni, mert a beteg nem mindig tudhatja, hogy mi fog rajta segíteni és mi az, ami ronthat a helyzetén. Így van ez például különböző gyógyszerekkel is. Ilyen esetekben a várjuk meg a szaksegítség kiérkezését és bízzuk rájuk a döntést.

A sérülttel történő kommunikáció

Ha segélynyújtásról van szó, akkor a kommunikáció mindig kulcsszerepet játszik. Első lépésben szólítsuk meg az illetőt és adjuk tudtára segítőkészségünket, ezzel remélhetőleg elnyerjük az együttműködését. A reakciójából mi is fel tudjuk majd mérni, hogy együttműködésre, ellenállásra, esetleg agresszióra számíthatunk. Általánosságban elmondható, hogy fontos a sérülttel való folyamatos, magabiztos és megértő kommunikáció.

Ezzel egyrészt a sérültet, másrészt a többi jelenlévőt, de még saját magunkat is megnyugtatjuk lelkileg, csökkentve az esetleges pánikhelyzetet. Könnyebb baleseteknél gyakran előfordul, hogy nagyobb a tűz füstje, mint a lángja és miután sikerült lenyugtatni a jelenlévőket kiderül, hogy semmi komoly baj nem történt. Így akár a mentők felesleges riasztását is megelőzhetjük. Másrészről elengedhetetlen a bajbajutott személy alapos kikérdezése, amiről Betegvizsgálat című cikkünkben olvashattok részletesen.

(Szerző: Koszorú Kamilla, Marsi Zoltán oktatás- és egészségfejlesztési szakértő)