jogosítvány
#Jogosítvány

Jogosítvány: kérdések és válaszok 2018-ban

2018.03.22.
1 perces olvasási idő

Aki azon gondolkozik, hogy szeretné megszerezni a jogosítványt, érdemes tájékozódnia, mielőtt belevágna, hiszen 2018-ban változtak a megszerzés feltételei. De ez még nem minden: jelentősen változtak a jogosítvány meghosszabbításának feltételei is.

Meg is téríthetik a vizsgát

Megtéríti a kormány a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját 2018. július 1-jétől a 20 évesnél fiatalabbaknak - jelentette be az emberi erőforrások minisztere és a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Balog Zoltán ismertette, a visszatérítés 25 ezer forintos értékhatárig jár, és akkor is igényelhető, ha valaki a KRESZ vizsga után nem kezdi el azonnal a gyakorlati oktatást. A megtérítés sok fiatalnak komoly segítséget jelenthet, mivel ők még gyakran nem rendelkeznek saját bevétellel. Emellett, ha többen szereznek jogosítványt, az növelheti a mobilitást, ami hasznos lehet a munkaerőpiacnak - hangsúlyozta a miniszter.

Szigorítások is lesznek

Jelentős szigorításokkal kaphatnak csak jogosítványt a szívbetegek, ugyanis szakorvosi vélemény szükséges majd hozzá – áll az emberi erőforrások minisztere által közzétett rendeletmódosításban. A következő szív- és érrendszeri betegségek meglétét érinti:

  • beültetett defibrillátor,
  • szívkoszorúér-bypass műtét,
  • szívátültetés,
  • szívműködést segítő eszközök használata.

Nem csak a szívbetegeknek lesz szüksége a jövőben szakorvosi véleményre

A cukor- és idegrendszeri betegségekkel kezelt, illetve folyamatosan gyógyszert szedő sofőröknek labor- és egyéb diagnosztikai leleteket is be kell szerezniük állapotuk igazolására.

Mi a teendő, ha lejárt a jogosítványunk?

Amennyiben lejár, vagy már lejárt a vezetői engedély, a háziorvosnál kell elvégeztetni az alkalmassági vizsgálatot. A lelet beszerzését követően az okmányirodát kell felkeresni. Az orvosi vizsgálat díja 50 éves kor alatt 7200 forint, és az összeg az életkor előrehaladtával csökken. Azonban a 70 év felettieknek már 2 évente kell megújítani a jogosítványukat.

2017-től már nem az orvosi vizsgálat napja határozza meg a vezetői okmányok érvényességét, hanem a sofőr születési dátuma.

Nincs több elsősegély

A jövőben a gépjárművezetői vizsgaigazolás kiadásához nem lesz szükséges elsősegélynyújtási ismeretre – ezt tartalmazza a kormány honlapján megjelent rendelettervezet. A jelenlegi közúti közlekedésről szóló törvény szerint vizsgaigazolást annak adhatnak, aki alapfokú iskolai végzettséggel és az elsősegélynyújtási ismeretek elsajátítását tanúsító igazolással rendelkezik. A tervezet elfogadásának esetén az igazolást a jogosítvány kiállításakor a közlekedési igazgatósági hatóságnak kell bemutatni.

(KamaszPanasz)