16 évesen egy jó kislány anyuka lett… Most megosztja velünk a történetét.

"TAMPA- Szeretlek." - Emlékszem, amint először mondtam ki ezeket a szavakat annak a fiúnak, akivel együtt jártam. 15 voltam, szerelmes, jól teljesítettem az iskolában, volt egy suli utáni munkám, és a világon semmi gondom.

Szexuális életet is éltem gimnazista elsős korom óta. Élénken él még bennem az első fiú élménye, akivel először együtt voltam - magas, izmos és népszerű a lányok körében, s valamilyen oknál fogva tetszettem neki! Vagy legalábbis azt hittem. Még mikor azt mondta nekem, hogy: „Ha terhes leszel, azt neked kell megoldanod!”, akkor is nagy szemekkel néztem rá és egy szót sem szóltam.

Utáltam azt, ahogy kinézek. Nyolc másik emberrel éltem egy házban, és a gondolat, hogy ez a magas, jóképű fiú engem akart a többi lány helyett, nos, az bármit megért. Az érintéseit különlegesnek gondoltam, a csókjait szerelemnek. Amikor vele voltam, az összes gátlás, amit a külsőm miatt éreztem és a szomorúság, amit otthon éreztem, eltűnt. Én nem csak egy voltam a sok lány közül. Végül azt mondta, szeret és nem feküdt volna le velem, hogyha nem szeretne, ugye?

Nos, meg kellett oldanom. Terhes lettem attól az első fiútól, és családi nyomásra az abortuszt választottam. A leckét megtanultam ott és akkor? Hittem megint.

A következő volt az a fiú, akiről igazán úgy gondoltam, hogy szeretem. Ez az első „igazi szerelmem” dobott engem egy táncoslányért az osztályban körülbelül három héttel azután, hogy lefeküdtünk. Körülbelül kilenc hónappal később tizenegyedikes voltam, kitűnő eredménnyel a legjobb középiskolában. Még mindig megvolt az iskola utáni munkám, és igen, még mindig szexuálisan aktív voltam. A legutóbbi barátom ez a fiú volt, akivel körülbelül két hónappal korábban ismerkedtem meg egy barátom barátján keresztül.

A leckét még mindig nem tanultam meg

Megint ugyanaz volt. Csókok, érintések, kimondott "szeretlek"-ek. Aztán egy nap nem jött meg... Nem nagy dolog, gondoltam, nagyon nagy fizikai igénybevételnek vagyok kitéve, Csak késik, ez minden. Egy napból egy hét lett, aztán kettő, majd három. Még nem ismertem hivatalosan a „barátomat” kilenc hete. Elmondjam neki? Elmenjek az orvoshoz? Mi van akkor, ha a családom megtudja? Végül összeszedtem magam és megkértem egy barátomat, hogy jöjjön el velem a gyógyszertárba, túlságosan félve attól, hogy a régimódi nagyszüleimtől kérjek segítséget. A mi házunk olyan ház volt, ahol nem kérdezel és nem mondanak semmit. Végülis, ők így nőttek fel, szóval miért is ne neveljenek minket is így?

Elmentünk a gyógyszertárba, otthon azt előadva, hogy új harisnya kell, és nagy zavarban megvettem a tesztet. Hazarohantam azzal a szentséges dobozzal a pólóm alá rejtve, és bezárkóztam a fürdőszobába. Az a három perc volt a leghosszabb, legfájdalmasabb, legaggasztóbb pillanat abban a fiatal életemben. Először nem mertem megnézni, azután lassan odafordítottam a fejem és megláttam a hatalmas rózsaszí X-et, az arcomnak szögezve.

Először nem hittem el. Azt hiszem, egy órán át ültem a fürdőszobában, csak bámulva ezt a fehér műanyag csíkot a nagy rózsaszín X-szel. A szívem a torkomban dobogott, a pulzusom az egekben, a gyomrom meg liftezett. Ösztönösen a kezemet a hasamra tettem. Levettem a felsőmet, a lapos hasamat bámultam a tükörben, és próbáltam elképzelni, ahogy nagy lesz és gömbölyű.

Végül a reménytelen romantikus lényem vette át az irányítást, és elkezdtem elképzelni magamat és a barátomat, amint hosszú sétákat teszünk a „gyerekünkkel” a babakocsiban. A „gyerekünket”, aki a szülei mellett fekszik puha ágyacskában, és ahogy a „büszke anyuka és apuka” egymás mellett vannak, amint a „gyermekük” tökéletes boldogságban nő fel. Mire elhagytam a fürdőszobát a kis fehér csíkkal a kezemben, azok a gyerekes fantáziálások igazinak tűntek a képzeletemben.

Soha, egyszer nem jutott eszembe, hogy a még meg nem született gyermekem apukája lehet, hogy nem is akarja ezt az egészet. Végülis szeret engem, azt mondta. A naivitásom elhitette velem, hogy a szex az szerelem. Mert én igazából egy jó kislány voltam és a jó kislányok nem fekszenek össze akárkivel. Ők „szeretkeznek” azzal az emberrel, akivel járnak.

Anyuka leszek

Most, izgatottan a gondolattól, hogy anyuka leszek, felhívtam a leendőbeli apukát, azt várva, hogy ő is velem lelkesedjen, hogy rögtön átjöjjön, a karjaiba vegyen, sírig tartó hűséget fogadjon, és ott nyomban eljegyezzen! Nos, végül a nehéz utat járva megtanultam, hogy a tündérmesék csak azokban a gyönyörűen megrajzolt könyvekben léteznek a könyvtárban. Ez nem egy könyvtár volt, és ő nem a szőke herceg fehér lovon.

Ő egy tizenhét éves gyerek volt, akit felhívott egy lány, akit alig ismert, és azt mondta neki, hogy apa lesz. „Biztos vagy benne?” Ez volt az első kérdése. „Biztos, hogy az enyém?”- volt a következő. Ennek elég figyelmeztetésnek kellett volna lennie, hogy mi következik, de mindig is reménytelen romantikus voltam és akartam, nem kellett hinnem a szerelemben annyira, hogy nem jöttem rá a kétségeire. Számomra ezek csak reakciók voltak a nagy hírre, amit majd úgyis feldolgoz.

Több héttel később elmentünk az orvoshoz, hogy megerősítse, amit én már tudtam. Hamarosan, 16 évesen anyuka leszek. Hamarosan ezt az ici-pici életet a karjaimban tarthatom.

Az orvos megállapította a terhességemet, és ez alkalommal úgy döntöttem, hogy nem lesz abortuszom. A barátomhoz és a családjához költöztem. Évekkel később tudtam meg, hogy mindkettőnk családja szerint ez volt a helyes döntés. Akkoriban csak azt gondoltam, hogy ez csak az irántam érzett szerelem egyik jele és az izgatottsága, hogy apa lesz.

(Sz.L.)