A pletyka igen sokféle lehet, érdekes, izgalmas, gonosz, szórakoztató, romboló vagy akár egyszerre mind. Azonban egy új tanulmány szerint a pletykának célja van, nem csupán egy értelmetlen híresztelés.

Eliza Bliss Moreau (a Kaliforniai Egyetem viselkedéskutatója) szerint „védelmi” szerepet játszhat a pletyka. A pletykákon keresztül könnyen megtudhatjuk ki a barát és ki az ellenség, anélkül hogy közvetlenül kellene érintkeznünk azokkal az emberekkel, állítja Eliza.

Eliza és kollégái akkor jutottak erre a következtetésre, amikor a pletyka vizuális érzékekre gyakorolt hatását vizsgálták. Tapasztalataik megállapították, hogy a vizsgálat során bevont kísérleti alanyok azon személy arcát jobban megjegyezték, akiről negatív véleményt hallottak, ellentétben az olyan személyekkel, akikről pozitív vagy semleges információkat tudtak meg.

Azért van az, hogy nagyobb figyelemmel vagyunk azokra a személyekre, akik ránk negatív kritikával vannak, hogy önmagunkat védeni tudjuk a lehetséges problémáktól. Ez a fajta viselkedés egyfajta védelmi mechanizmusként alakult ki a társas élet következményeként. A potenciális bajkeverők szemmel tartása idővel információkat szolgáltat róluk, így eldönthetjük, hogy tényleg ártalmasak-e ránk nézve vagy nem - derült ki a tanulmányból.

A pletyka és az elméd

A kutatók a binokuláris rivalizálás jelenségére alapozták a tanulmányt, mely egy széleskörűen elfogadott agyi folyamatot jellemez.

A binokuláris rivalizálás során egy olyan helyzet áll elő, ahol az agy két egyforma jelentőségű dolog között kénytelen megosztani az összpontosítást, („a 2 probléma rivalizál az agy figyelemfelkeltéséért”). Az agy egyszerre csak egy dologra képes koncentrálni, tehát ha két kép között oda-vissza lapozol, akkor az, hogy mennyi ideig nézed az egyik vagy a másik képet, azt többnyire a tudatalattid dönti el, részletezte Eliza.

A kutatók a kísérlet során az önkénteseknek különböző emberek arcképét mutatták meg, miközben különböző tartalmú (pozitív, negatív, semleges) információkat közöltek a képen látható személyről. Például a negatívak között szerepelt olyan, hogy „székkel dobta meg a társát”, míg a pozitívak között olyan, hogy ”segített egy idős néninek átkelni az úttesten”, míg a semleges annyi, hogy „sétált az utcán”.

Ezután a kísérletben résztvevőknek két képet mutattak meg, egy arcot és egy ház képét, de egyszerre csak az egyik volt látható a monitoron, egy billentyű lenyomásával tudtak váltani a két kép között. Az eredmények alapján azokat az arcokat nézték a legtöbb ideig, melyek negatív pletykával voltak társítva.

Az alapfeltevés az volt, hogy a negatív tartalommal párosított arcot tovább nézik az emberek, mint a házról készült képet, magyarázta Eliza.

A pletyka és látásmód kapcsolata

Az eredmények azt mutatják, hogy a pletykákon keresztül érkező információk befolyásolják látásmódunkat és ítélőképességünket. Ha valakiről tudunk valamint, az nem csak azt befolyásolja, hogyan érzünk, vagy mit gondolunk az illetőről, hanem azt is, hogyan és milyennek látjuk őket elsősorban, írja Eliza.

Például, ha valakiről hallasz valami rosszat, és később személyesen is látod az illetőt, akkor jobban oda fogsz figyelni az adott személy viselkedésére, jellemére. Később pedig, ha már hosszabb ideje figyeled az adott személyt, akkor idővel el tudod dönteni, hogy jelent e rád valamilyen veszélyt vagy sem.

Más szemszögből nézve

A pletyka és azon képességünk összekötése, hogy hogyan dolgozzuk fel a vizuális ingereket, igen kreatív megközelítésre vall, nyilatkozta Moshe Bar (a Harvardi Idegrendszer és Viselkedéskutató Labor igazgatója), aki ugyan nem vett részt a tanulmány elkészítésében, de az eredmények értékelését és kielemzését megtette. A tanulmány megerősíti azt, amivel a tudósok eddig is tisztában voltak, vagyis, hogy az agyunk gyakorlatilag egy asszociációs gépezet, írta Moshe.

Először is a tanulmány világosan megmutatja, hogy egy rövid ideig tartó, de komplex információhalmaz (pletyka) elég ahhoz, hogy az agyunk erős asszociációt hozzon létre, (vagyis 2 információt összekapcsolva kialakít egy álláspontot). Elég hallani valamit, valakiről és már az agyunk konkrét véleményt formál (előítélet) az adott személyről. Másrészről pedig az is kiderült, hogy a negatív asszociációk elég erősek ahhoz, hogy külső tényezőből kiemelkedve, már a belsőnkre (gondolataink, tetteink) is kihatással legyenek.

Az, hogy egy arckép és a hozzá kapcsolt negatív információ alapján konkrét veszélyforrásnak ítéljünk meg egy személyt igen merész gondolat és tudatosan nem is vesszük számításba, de az agyunk mégis kiemelt helyzetként fogja kezelni és nagyobb érzékenységet fog mutatni az adott helyzet, személy iránt.

(N. L.)