barátság
#Lélek

Szánj időt a barátaidra a párod mellett is!

2020.07.03.
1 perces olvasási idő

Mindannyian tapasztaltuk már azt, hogy amikor szerelmesek vagyunk, szeretnénk minden percünket az új partnerünkkel tölteni. Ilyenkor pedig hajlamosak vagyunk elhanyagolni az igaz barátainkat. Ez pedig könnyen féltékenységet szülhet mindkét oldalon.

Sokszor előfordul, hogy az új kapcsolat ténylegesen minden időnket felemészti. Hiszen amikor szerelmesek vagyunk, semmi mást nem akarunk, csak Vele lenni.barátság

De ne aggódj, van remény. Ha okosan osztod be az idődet, senkinek sem lesz oka panaszkodni. Tölts ugyanannyi időt a barátaiddal, mint az új partnereddel, és hidd el, mindenki boldog lesz.

Szervezés kérdése az egész

Ezt a legegyszerűbben megfelelő időbeosztással lehet elérni. Így például, ha az új partnered érkezéséig minden szombat délután elmentél a barátokkal focizni, vagy beültetek valahova beszélgetni, akkor ezt a programot ezentúl is tartsd meg, és erre az iddőpontra ne tervezz programot a pároddal! Ne hagyd ki a szombati programot, mondván, hogy a barátaid majd úgyis megértik! Persze, az első alkalommal nagy valószínűséggel el fogják nézni neked, de ebből könnyen szokás válhat, és így szépen lassan elhanyagolod a barátaidat, ők pedig – teljesen jogosan – neheztelnek ezért rád.

Ne keverd

Ne hívd el a barátodat/barátnődet olyan rendezvényekre vagy összejövetelekre, amelyeken eddig csak a barátaiddal voltál! Az első alkalommal talán nem lesz probléma, de egy idő után kényelmetlenné válhat a helyzet.

Természetesen, ha házibuli van, és mindenki más is elhozza a barátját vagy a barátnőjét, akkor te is nyugodtan elviheted. Ha minden barátodnak van partnere, akkor szervezhettek olyan csoportos programot is - mondjuk egy vacsorát -, ahol mindenkinek ott van a párja is.

Megbeszélt programot ne mondj le

Soha ne mondj le egy programot egy másik miatt! Így például, ha megbeszéled a legjobb barátoddal, hogy elmentek egy koncertre, később pedig a barátnőd/barátod kéri, hogy helyette inkább menjetek el moziba, ne mondd le a koncertet! Ha szeret, meg fogja érteni.

Ne feledkezz meg arról, hogy a barátaid mindig ott lesznek melletted, akármi is történjen. Persze, most lehet, hogy ezt gondolod a barátodról/barátnődről is, de mi történik, ha szakítotok? Akkor is ott lesz melletted? Éppen ezért ne feledkezz meg az igaz barátaidról!

(KamaszPanasz - Cs. B., student.com)