Erika nem tudta kiverni a fejéből a középiskolai barátját - még a ballagás után sem. Kísértette őt a rémálmaiban, még miután elköltözött és nevet változtatott is. Azt mondja, akkor is az önkényeskedés emlékével ébredt, amivel a fiúnak még az elméjébe is sikerült beférkőznie.
Néhány évvel később a fiú lenyomozta őt az interneten. „Volt egy telefonbeszélgetésünk. Még ennyi év után sem jött rá arra, mit tett velem. Benne egy ideális kép élt a kapcsolatunkról, arról, hogy mennyire szeretett. Ő nem eszmélt rá arra, hogy számomra egy rémképpé vált. Most azzal a ténnyel kell élnie, hogy egy szörnyeteg a szememben. Úgy gondolom, hogy ez valószínűleg nagyon nehéz” - idézi fel Erika.
Erika most pszichológusnak tanul, és kamasz lányokkal is dolgozott már, akiknek abban segít, hogy kerüljenek el egy abuzív kapcsolatot. Az abuzív, agresszív viselkedés egyre gyakoribb a kamasz fiúk és lányok körében napjainkban.
Néhány fiú lehet, hogy nincs teljesen tisztában azzal, hogy mit is takar a kapcsolaton belüli erőszak. Kezdésnek annyit, hogy az agresszió és erőszak nem csak tettlegességet, ütést, vagy taszítást jelent. Sok másfajta viselkedés tulajdonképpen nem is számít erőszaknak, lehet, hogy némelyiken meg is lepődsz majd.
Az is igaz, hogy fiúk és lányok is egyaránt lehetnek abuzívak. Bizonyos viselkedés, amiről sok tini úgy gondolja, hogy normális, valójában egyáltalán nem helyénvaló. De nem nehéz elkerülni ezt a rossz viselkedést, akár járáskor, randizáskor, vagy csak együtt lógáskor.
Az abuzív viselkedés felismerésével megvédheted a körülötted lévő embereket, és felkészítheted magad arra, hogy a későbbi életedben a randizás világában sikeres legyél.
Mit jelent a randierőszak, ki tesz ilyet?
Évente a kamaszok körülbelül kilenc százaléka esik fizikai erőszak áldozatául a randi partnere által. De az erőszak nagy része nem is fizikálisan nyilvánul meg a kamaszok között.
Nagyon gyakran előforduló problémák a tiniknél:
- Érzelmi erőszak, lelki terror: Ide tartozik, hogyha valakinek az érzéseit szándékosan megsértik.
- Verbális erőszak. A kiabálás, fenyegetőzés, vagy annak a személynek a kigúnyolása, akivel vagy, verbális erőszaknak számít.
- Kontrolláló viselkedés. Ezt jelenti például, ha egyfolytában hívogatod a barátnődet, hogy hol van, ha megmondod neki, hogy kivel lehet és kivel nem, és ha elolvasod az üzeneteit vagy az engedélye nélkül megnézed a telefonját.
Az erőszak súlyos formájának számít, ha valakit - rá nyomást gyakorolva - beleerőltetnek egy szexuális helyzetbe.
Manapság vannak olyan tinik, akik normálisnak fognak fel bizonyos abuzív viselkedésformákat. Egy friss kutatás azt bizonyítja, hogy a fiatal férfi atléták kevesebb erőszakos viselkedést tapasztalnak a sportszezon folyamán, és kevésbé hajlanak arra, hogy beszéljenek róla, ha ilyesmit tapasztalnak. Erika azt mondja meglepődött, hogy mennyi tini gondolta úgy (mindkét nem részéről), hogy az rendben van, ha egy lány megüt egy fiút.
És miután néhány évvel ezelőtt a két énekes, Rihanna és Chris Brown története bejárta a világsajtót, a tapasztalat az volt egy randierőszak-szakértő szerint, hogy sok középiskolás azt feltételezte, hogy Rihanna csinált valamit rosszul. Azok a tinik, akikkel a szakértő beszélt, elmondták, hogy néhány barátjuk rögtön azt kérdezte, hogy mit tett Rihanna, amivel kiborította, meg, hogy ő milyen nő lehet, miért nem tiszteli a férfit.
A tinik sokfajta okból kifolyólag viselkedhetnek abuzívan. Némelyek azért, mert olyan kultúrában nőnek föl, ami arra ösztökéli a férfiakat, hogy az erejüket fitogtassák, amit néhány fiú összekever az agresszív és önkényes viselkedéssel.
Néha a kamaszok olyan szokásokat vesznek föl, amikről úgy gondolják, hogy a szerelem megnyilvánulásának jelei, de valójában inkább ellenőrző, kontrolláló jellegűek, például, elkérik a barátnőjüktől a Facebook jelszavukat. De a féltékenység is elindíthat egy fizikális erőszak felé tartó ösvényen. Azok az emberek, akik úgy gondolják a barátaikról, hogy jól teszik, ha részt vesznek egy randierőszakban, sokkal, nagyobb valószínűséggel lesznek ők maguk is áldozatok.
Tisztázzuk, hogy mi is pontosan a randierőszak!
Íme, pár tipp, hogyan tudsz helyes döntéseket hozni randizáskor annak érdekében, hogy megvédd magad attól, hogy az erőszak forrása vagy áldozata legyél.
- Legyél tisztában vele, hogy az erőszak nagy bajt jelenthet! Vannak olyan országok, ahol a randizással kapcsolatos bűncselekményekért nagyobb büntetés jár. Például, ha összekarcolod a barátnőd kocsiját, akkor vandalizmusért és tini kapcsolatban elkövetett erőszakért is számolnod kell. És természetesen, az ütlegelés, valakinek a megpofozása, vagy szexuális kapcsolat létesítése valaki olyannal, aki nem akar benne részt venni, súlyos jogi következményeket von maga után, mindegy hol élsz.
- Hallgass a megérzéseidre. Ismerd a saját határaidat! Ha úgy érzed egy cselekedetről, hogy nem helyes, akkor ne tedd meg, mindegy mi történjen. Ha valaki, akit kedvelsz, megüt téged, vagy megnézi az e-mailjeidet, az nem azt jelenti, hogy ezt vissza kell neki adnod. Lehet, hogy a barátaid azt mondják, tartsd korában a barátnődet, nem kellene ezt tennie, jobban kellene irányítanod őt, ne hallgass rájuk és járd a saját utadat. És hogyha az illető, akivel jársz abuzívan viselkedik, azt se fogadd el.
- Meríts erőt egy egészséges emberi kapcsolatból! Néha nehéz lehet megmondani, hogy mi a normális, a helyes és mi a helytelen. Ha nem vagy benne biztos, hogyan kellene viselkedned, kérdezz meg egy felnőttet, akiben bízol. Az edződet, tanárodat, a szüleidet, vagy egy barátod szüleit, akik segíthetnek abban, hogy helyes döntést hozz. Még jobb, ha egy olyan felnőttől kérsz segítséget, ki tiszteli a többi embert, és úgy tűnik, tudja, hogyan működik egy egészséges kapcsolat.
- Tegyél valamit! Ha egy barátod vagy osztálytársas verbálisan vagy fizikálisan abuzív valakivel, keress egy biztonságos megoldást arra, hogy gátat szabj ennek a helyzetnek. Például, kezdj el beszélgetni az erőszakoskodóval, hogy valahogyan eltereld a figyelmét. Vagy mondd el egy felnőttnek, mi történik, ha nem biztonságos, hogy te magad beleavatkozz. Azzal, hogy fellépsz ellene, egy kicsit te is hozzájárulsz ahhoz, hogy a többiek is tudják, az abuzív viselkedést nem szabad tűrni.
- Ne feledd, nem irányíthatsz mindent! Ha valaki, akit kedvelsz, vagy szeretsz, nem akar többé járni veled, a világ összes könyörgésétől, kémkedésétől, kontrollálásától sem lesz a tiéd. Mindegy mennyire próbálsz ellenőrizni, irányítani valakit, végül úgysem fog menni. Ha nem tudsz megbízni valakiben, akár azért, mert nem megbízható, vagy te érzed magad bizonytalannak, ha nincs veled, lehet, hogy el kell engedned ezt a kapcsolatot.
Ha te vagy a célpont
Ha te vagy az erőszak áldozata, itt az ideje, hogy segítségért fordulj, és új tervet találj ki a biztonságod érdekében (mivel ezen a ponton az erőszakoskodó még agresszívabb lehet), és menekülj el a kapcsolatból. Ha közvetlen veszélyben van a biztonságod, akkor hívhatsz segítséget, akár rendőrséget is. Ha általános figyelmeztető jeleit látod annak, hogy abuzív viselkedés áldozata lettél, mindenképpen mondd el egy olyan felnőttnek, akiben megbízol.
(Sz. D. L., webmd.com)