Sok baj van a szülőkkel. Ezek a problémák főleg kamaszkorban ütik fel a fejüket, akkor okozhatják a legnagyobb kalamajkákat, de a kevésbé szerencséseket vagy a túlérzékenyeket akár egy életen keresztül is elkísérhet.

A szülőkkel több gond is van. Először is mindenbe beleütik az orrukat. Pedig tudhatnák a saját életükből, hogy az embernek vannak titkai, és olyan titkai meg pláne, amiket éppen a szülőkkel osztana meg az ember fia legutoljára. És nem azért, mert annyira bizalmatlanok velük szemben, vagy nem azért, mert nem szeretik őket, hanem azért, mert igyekeznek a lehető legproblémamentesebben leélni az életüket.

Márpedig egy szülő örökösen aggódik, katasztrófákról fantáziál, és minden egeret elefántra nagyít. Ezért van az, hogy a gyerek, akinek fontos szülője lelki nyugalma, a lehető legkevesebb és a lehető legkönnyebben megemészthető falatokat tálalja csak fel viselt dolgaiból. Ha ugyanis elmondana mindent, ami történik vele, vagy amire csak gondol, akkor a legkevesebb az lenne, hogy a szülőnek égnek állna a haja. Rosszabb esetben azonban mindenféle nagyjelenet és eltiltás következne.

Tilalmak

A gyereket borzasztóan irritálja az a töménytelen tilalomfa, amit a szülők állítanak fel útkeresései nyomvonalán. Ilyenkor nagyon haragszanak a felmenőkre és arra gondolnak, olyan, mintha apa vagy anya sohasem lett volna fiatal. Hát nem tudják, milyen az? Elfelejtették már? Hogy hogy nem emlékeznek? Nos, a kínzó igazság az, hogy a szülő nagyon is jól emlékszik egykori önmagára, az összes tévedésére, és minden ballépésére, és ő pont ezektől szeretné megóvni csemetéjét. Ezért áll elő gyakran az a paradoxon, hogy a legproblémásabb gyerekkorral rendelkező szülő lesz a legszigorúbb és a legtöbb tiltást alkalmazó.

A szülők gyorsan elérnek abba a korba, amikor szemüveget kell viselniük. Ez a szemüveg pedig sok esetben rózsaszín ködben láttatja a múlt eseményeit. Minél nagyobb az időbeli távolság gyerek és szülő között, annál hevesebb lehet a „bezzeg az én időmben” című előadás. A szülő úgy látja, hogy az ő gyerekkorában minden gördülékenyebb, tiszteletteljesebb volt, és semmiképp sem engedhetett meg magának annyi mindent, mint tinédzserkorú mai társa.

Változó világ

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a világ tényleg változik, s benne mi magunk is. Változnak a normák, az erkölcsök, a szabályok és azok áthágásának módozatai. Történelmi távlatokban mérve valóban úgy tűnik, hogy minden kor egy kicsit lazít a gyeplőjén az előzőhöz képest.

Gondoljuk csak el, hogy például az udvarlás területén milyen nagy lépések történtek, az austeni évekig tartó egymást kerülgetéstől, az egy éjszakás „akkor feljössz?” rapid randevújáig. Vagy a bokakivillantó fojtott erotikától, a gyakorlatilag mindent anatómiai valóságában feltáró érzékiségig. Vagy a körülményes, de nyelvileg pompázatos szerelmi kommunikációtól, a köntörfalazás nélkül mindent néven nevező naturalizmusig.

Több a veszély

Ha ezen a soron végigmegy az ember, akkor egyrészt felmerül benne a kérdés: mi lehet ezek után a következő lépcsőfok? Másrészt szép halkan beismeri magában, hogy a szülőknek talán tényleg van némi igaza abban, miszerint másképp folytak a dolgok hajdanán.

Azt is el kell ismerni, hogy a világ felgyorsulásával igen is több lett a potenciális veszély. Akárcsak pár évtizeddel előbb is sokkal kevesebb volt a közúti baleset, nem lehetett hozzájutni semmiféle kábítószerhez, pénzt is kevesebben akartak erőszakos formában megkaparintani, mint manapság-hogy csak néhány jellemzőt említsünk. Vagyis valóban kisebb, de legalábbis más jellegű volt az emberre leselkedő veszélyforrások tárháza.

Szelidíthetők?

A gyerek és a szülő párharca sokszor nagyon idegesítő tud lenni. Szinte antagonisztikus viszálynak éli meg mindkét fél. Fárasztónak és kibékíthetetlennek tartják.

Az a helyzet, hogy a szülőket nem lehet megszelídíteni. Olyanok, amilyenek, ahogyan kialakultak húsz-harminc év alatt. Ilyen korban már nem igazán nevelhető az ember. Az egyéni ízeket pedig a karakterjegyek bámulatosan sokszínű variációja adja meg. Ezért lehetnek vérmesebbek vagy szelídebbek, erőszakosabbak vagy nyugisabbak, harciasan ágálók vagy finoman érvelők és így tovább.

Mit tehetsz?

Vannak viszont szempontok, amiket szem előtt tartva könnyebb lesz elviselned a rád nehezedő, olykor kifejezetten terhesnek megélt szülői figyelmet.

1. Gondolj arra, hogy sokkal jobb, ha törődnek veled, mintha nem. Ha túl soknak érzed a szülői ráhatást, akkor csak jusson eszedbe: emberek százezrei szenvednek attól, hogy nekik nincs ilyenük. Egy csomó olyan gyerek, akit csak világra pottyantott anyja és aztán otthagyta a maga sorsára, egész életében attól szenved, hogy nincs szülője. Hogy nincs, aki rászóljon, vagy akár akitől egy pofont kapjon. Vagyis attól a helyzettől, hogy folytonosan aggódnak körülötted, csak egy rosszabb van: ha a kutya sem törődik azzal, mi van veled.

2. A szülőket mindig az motiválja, hogy a „gyereknek jobb legyen.” Azon vannak, hogy palántájuk elkerülje azokat az árkokat, amikbe éppen ők, éppen fiatalkorukban nyakig belezuhantak. Lehet,hogy a szülők eszközrendszere az ebben való lázas igyekezetükben nem a legjobb, néha durva és érthetetlen, ezért mindig gondolj rá: valószínűleg jót akar neked az ősöd, még ha első pillanatban (néha a másodikban sem) nem is derül ki számodra tisztán.

3. Feltétlenül gondolnod kell arra az arany igazságra, hogy egykor Te is ebben a szerepkörben leszel. Az életben különféle szerepek vannak, amiket idővel, körforgásszerűen mindenki eljátszik. Mindegyik szerepkörhöz jól meghatározott fogalmak és eszköztárak tartoznak. A gyerek egyik feladata az, hogy egy sor dolgot kipróbáljon, olykor belebukjon a tapasztalásba, és ezekből tanuljon valamit. A szülőknek meg az a feladata, hogy óvjon, védjen, és izguljon, támadjon, büntessen is, ha kell.

4. Ha túl sok negatív példát kapsz, ha nagyon nem értesz egyet szüleid nevelési elveivel, azon sem kell bosszankodnod. A mínuszos megnyilvánulásokat beépítheted majd hajdani szülő-énedbe. Hátha pont ezektől leszel Te jobb szülő, mint amilyen a tieid voltak.

Bernad Shaw szerint a szülőség elég komoly hivatás ahhoz, hogy alkalmassági vizsga mellett lehessen csak művelni. Bizonyára vannak olyanok is, akik megbuknának ezen a próbán. Azonban önámítás nélkül bizakodhatunk, hogy a többség azért, legalább ösztönszerűleg, jól végzi a dolgát.

(fokuszbanano)