Túlreagálás lenne egy eltűnt sajtreszelő miatt vitatkozni? Túlérzékenységre vall, ha azért kezdünk el üvöltözni családtagjainkkal, mert mindenki mást akar nézni a tévében? Hol van a határ a túlérzékenység és a normalitás között?

Mit is jelent túlreagálni bizonyos eseményeket?

Érzékeny lelkűnek tartjuk, aki azt is magára veszi, ami nem is neki volt címezve, sokat veszekszik, ágál a többiek ellen. A túlreagálás szót akkor szoktuk használni, hogy ha egy külső, harmadik szemlélő értetlenül áll a történtek előtt, hasonló helyzetben kisebb hevülettel vonódna be. Lássuk korábbi példánkat: otthon vitatkozik azon az apuka és a lánya, hogy kinél legyen a távirányító. A vita üvöltözésbe torkollik, mert az apa nem hajlandó odaadni a távirányítót. Mi is történt valójában?

Egy külső szemlélő talán azt mondaná, hogy túlreagálás történt. Egyszerre megy két műsor, amit mindketten szeretnének nézni? Mindig van megoldás, sok műsort ismételnek, a műsorokat rögzíteni lehet. Akkor miért megy a harc? A háttérben egészen másról van szó.

Ha tudjuk, hogy ez a lány most 16 éves és szeretne függetlenedni, nem engedik el a szülei szórakozni, akkor már mindjárt más színben látjuk a történetet: a lány és apja közötti vita sokkal inkább egy hatalmi harc része. Az apa dühös, mert nem érti, hogy miért nem tiszteli lánya, amit ő mond, az korábban szent és sérthetetlen volt. A lány azért dühös, mert van egy olyan vágya, hogy szülei elismerjék, ő is beleszólhasson a döntésekbe, de semmibe sem engedik, lám azt a műsort sem nézheti, amit ő szeretne.

Mit tegyünk, ha azon kapjuk barátunkat, hogy túlreagálja a történéseket?

A körülöttünk lévő történéseket mi magunk címkézzük fel, értékeljük át. Ugyanazt az eseményt többen többféle képen élhetik át a különböző személyek. Biztos veled is megesett már, hogy nem találod a lakáskulcsodat, vagy egy másik fontos tárgyadat. Ha éppen jó hangulatban vagy, az idő sem sürget, akkor fütyörészve keresed tovább a kulcsot. Ha azonban épp rohansz, és amúgy is 'eleged van a világból' hangulattal szemléled a dolgokat, akkor rettentő dühösen fogsz a kulcs után kutatni. Rajtad áll, hogy egy ilyen helyzetet hogyan élsz meg.

Ha nem tárgyakról, hanem személyekről van szó, akkor nehezebb kilépni a szituációból, hiszen 'nem lehet nem kommunikálni'. Egymásra hatással vagyunk, még akkor is, ha csak csendben ülünk. Mozdulataink, gesztusaink, hangszínünk mind-mind kommunikáció. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy valaki valamit túlreagált, de az is lehet, hogy egy olyan üzenetet fogott egy másik csatornán, ami őt nagyon felbosszantotta.

• Ilyenkor felesleges azon vitatkozni, hogy ki a hibás, hiszen nem tudjuk a két fél számára, mi a valóság. Ki, mit értett a helyzeten?
• Próbáld meg kifejezni együttérzésedet, megértésedet. Próbáld felmérni a szükségleteket. Mi a közlés mélyén rejtőző lényeg?
• Az indulattól ő még nem látja azt, hogy a másik személynek is igaza lehet. Próbáld meg számára elfogadható módon felvázolni a másik fél álláspontját.
• Valójában mi miatt lett dühös? A hanglejtés miatt? Miért, ez mit üzent számára?

Ha mi magunk vagyunk túlérzékenyek

A túlérzékenység gyökere mégiscsak önmagunkban rejlik. Az, aki hajlamos mindig félreértelmezni a külvilág történéseit, valószínűleg hibás önértékeléssel rendelkezik. Önmagát kicsinek, és védtelennek éli meg, míg a külvilágot nagyon fenyegetőnek. Így ha bármi történik, akkor a külvilágot hibáztatják. Saját hibáinkkal nagyon nehezen tudunk szembesülni, fejlett önértékelés és önismeret szükséges hozzá. Ha úgy érzed, hogy szeretnél ezen változtatni, kérhetsz pszichoterápiás segítséget, ahol segíthetnek neked, hogy reális szemmel lásd önmagadat és a külvilágot.

(Börcsök Gyöngyi)