Amióta csak az eszemet tudom, elleneztem a távkapcsolatokat. Nem értettem, hogy lehet valakit interneten keresztül szeretni, esetleg még úgy, hogy az életben nem láttad. Kamaszkorom kezdete előtt volt ez a felfogásom, azóta ez megváltozott.

Ártalmatlan chatelésnek indult

Csak egy unalmas estének indult az egész, felmentem egy chates oldalra. Azt gondoltam, megint ott leszek több órán keresztül, ott unatkozom tovább. Sok mindenkivel beszéltem ott, de sajnos az ilyen oldalak tele vannak furcsa személyekkel is, olyanokkal, akikkel nem szívesen kezdeményezünk beszélgetést.

Egy ideig csak ilyenekkel találkoztam ott, ezért volt furcsa már 5 perce egy normális fiúval beszélgetni. Sok minden szóba került ott, és amint megtudtam a nevét, rákerestem a Facebook-on. A beszélgetést ott folytattuk, ez az egész lehetett 1 óra talán, de jó volt végre egy normális emberrel beszélni.

Már azon az estén, mielőtt elaludtam, kicsit gondolkoztam. Arra jutottam, hogy különleges ez a fiú, és már akkor vártam a következő beszélgetésemet vele. Ez rá olyan 4 nap múlva lehetett, amikor felköszöntöttem a születésnapján.

Egyre jobban megismertem a fiút

Már tényleg sokat beszéltünk, sok mindent megtudtam róla. Láttam róla képet is. Hogy pontosan mi történt velem miközben beszéltünk, azt nem tudom. De egyre jobb lett a kedvem, végig mosolyogtam, akármit írt. Miután elköszöntünk, utána sem tudtam kiverni a fejemből, egész délután így volt ez.

Elérkeztünk arra a pontra, amikor már ujjongtam, ha írt, és valami furcsa dolog történt a gyomromban, a szívem pedig hevesebben vert. Be kellett látnom magamnak is, hogy igen: Rövid idő alatt, de beleszerettem. A legjobb barátnőmnek meséltem erről, ő nagyon féltett, nem akarta, hogy csalódjak, és hogy összetörjek.

A távolság igenis akadály

Én viszont makacs voltam, és azután még fel is bátorodtam, amikor olyanokat kezdett el kérdezni tőlem, hogy ha közelebb lakna hozzám, lenne-e esélye. Szerintem tudjátok, hogy mi volt a válasz. De ez volt már az a kérdés, amitől az egyik szemem sírt, a másik meg nevetett. Az a rész nem tetszett nekem, hogy 'Ha közelebb lakna'.

Onnantól kezdve viszont sok ilyesfélét írt, hogy ha egy helyen élnénk, még járhatnánk is. Azt hittem, hogy ezzel ki akarja mondani, hogy igen, tetszek neki, de ezek szerint félreértettem, mivel azt aakrta ezzel mondani, hogy így, hogy van 200 km közöttünk, így nem.

Egyetlen szóval elrontottam mindent

Itt rontottam el az egészet, egyetlen egy szóval, amit nem kellett volna kimondanom... Mivel már biztos voltam benne, és nem láttam más alkalmat, akkor mondtam neki, hogy szeretem.

A válasz erre nagy meglepődöttség volt, és egy sajnálom. Tudtam, hogy nem jó ez így neki, nem szeretne netes barátnőt, akivel jó, ha havonta találkozna. Azon az estén nagyon sírtam, két barátnőm próbált lenyugtatni, de semmi sem segített, megtörtént az, amitől tartott a legjobb barátnőm: teljesen összetörtem.

Azóta is tartjuk a kapcsolatot. A beszélgetéseinknek baráti hangulatuk van, ez nekem nagyon fáj, de sajnos nem tudok mit tenni ellene. Néha még reménykedem, de tudom, hogy felesleges. Úgy érzem, ez az első felejthetetlen történetem. Még csak 14 éves vagyok, és ezt az egészet nem bírom jól lelkileg, nagyon meg is változtatott. Nagyon szerelmes voltam, vagyok és szerintem még egy ideig leszek...

(KamaszPanasz)