A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, így minden évben már ekkor elkezdődik a nagy várakozás, készülődés az év legnagyobb, legmeghittebb ünnepére. Advent a karácsony előtti negyedik vasárnappal veszi kezdetét, és karácsonyig tart. VII. Gergely pápa volt az, aki négyben határozta meg az adventi vasárnapok a számát.

Az adventi gyertyagyújtás is az ünnepre hangolódás jelképe. A koszorú és a négy gyertya Johann Heinrich Wichern protestáns lelkésztől ered, aki egy fából készített csilláron gyújtott meg egy-egy gyertyát istentiszteletek alkalmával. A hagyományos adventi koszorún az első három gyertya lila (a bűnbánat jegyében), a negyedik pedig rózsaszín, ami a közelgő ünnepet szimbolizálja.

„Lassan készül, mint a Luca széke” – ismerjük a mondást, de nem a 9-féle fából készült Luca széke az egyetlen december 13-hoz kapcsolódó hagyomány. Szokás ilyenkor búzát ültetni, ami karácsonyra kizöldell, és megmutatja, milyen lesz a követező év termése, de szerelmi legendákból sincs hiány. Például a lányok ezen a napon rejtettek kalácsokba fiú-neveket, és az utolsó kalács rejtette jövendőbelijük kilétét. Ha már lányos szokások, akkor a fiúsat is illik megemlíteni: ilyenkor volt jellemző a palázolás, azaz a Luca napi kotyolás, mikor a falubeli fiúk jókívánságaikkal járták körbe a házakat, amiért cserébe jutalmat vártak.

Az utolsó adventi gyertya meggyújtása után, a Luca szék elkészültekor, avagy a búza kikeltével elérkezik a szenteste, majd kezdetét veszi maga a karácsony. December 25-én világszerte Jézus Krisztus születésére emlékeznek a keresztények, akik hagyományosan innentől kezdik számolni a karácsony hetét, amely tizenkét napból áll.

Mióta állítunk karácsonyfát?

A karácsonyfa állítás rövidebb múltra tekint vissza, mint gondolnánk, hiszen Magyarországon valószínűleg 1825-ben állítottak először. A hagyomány szerint a fát december 24-én állítják, és vízkeresztig (január 6.) áll, jellegzetessége hazánkban a fa ágaira díszként fellógatott szaloncukor. Érdekes, hogy míg nálunk magyaroknál a Jézuska hozza az ajándékot december 24-én (Éva és Ádám napján), addig Amerikában például a Télapó 25-én reggelre.

Az ünnepi vacsorának mágikus erőt tulajdonítottak; így több legenda kapcsolódik hozzá mind az ételek tekintetében, mind „illemszabályokban”. Hagyományosan böjtöltek a családok december 24-én, majd este fogyasztották el a mézből, almából, dióból, és a legegészségesebbnek tekintett fokhagymából álló vacsorát.

Később alakult ki a halevés szokása, és jelentek meg a karácsonyi ünnepnél már-már nélkülözhetetlen mákos és diós bejglik, különféle formájú mézeskalácsok, vagy a püspökkenyér. Érdekes, hogy más európai országokban ezek az ételek nem jellemzőek, az angolok például pulykával és pudinggal laknak jól karácsonykor. Hazánkban a szokás, hogy a háziasszony nem állhat fel az ünnepi vacsora közben, még ma is dívik, bár azt már kevesen tudják, hogy ha felállna, az azt jelentené, hogy nem lesznek jól tojó tyúkjai.

Az ünnepi vacsora utáni program az éjféli mise, melyen a család aparaja-nagyja részt vett a régi időkben, és ma is fontos része az ünnepnek. Hagyományosan ekkor került elő a Luca széke, melyre ráállva a legenda szerint meglátni a templomban a boszorkányokat.

Számtalan népszokást, rítust lehetne említeni, hiszen a karácsony ünneplése hosszú időszakra nyúlik vissza, és világszerte – de még Magyarországon belül is – másként élnek a hagyományok, melyeket generációk időről-időre adnak át egymásnak. Igaz, ma már kevés helyen hallani kántálást vagy látni Luca széket, ám annál több karácsonyi film és zene születik, ami szintén az ünnepi hangulatért, a ráhangolódásért felelős.

Gondoljunk csak Charles Dickens híres könyvére, a Karácsonyi ének-re, melynek talán a legtöbb feldolgozása született az elmúlt években, legutóbb Jim Carrey főszereplésével 2009-ben. Az ünnep lényege azonban évszázadok óta ugyanaz: a szeretet ünneplése.

(Forrás: Fókuszban a Nő)