Évente 70 nő, és sajnálatosan 20 gyermek halálát okozza Magyarországon a saját hozzátartozója. Az erős fizikai bántalmazás, ami végső esetben halálhoz is vezethet, persze csak a családon belüli erőszak legsúlyosabb és legvégső formája: a sokszor évekig tartó fizikai, lelki vagy szexuális bántalmazás azonban sokkal gyakoribb. Felmérni is képtelenség, hogy hány kiskorú szenved egyik vagy másik szülője, nevelője agressziójától.
Nos, azt az elején fontos leszögezni, hogy az, ha a szüleid büntetésből nem engednek számítógépezni, vagy éjfélnél tovább nem lehet a barátokkal elmaradni, még nem jelenti azt, hogy a szankcióknak alávetett illető a családon belüli erőszak áldozata. Sokkal inkább az, akit rendszeresen vernek a szülei, rendszeres lelki terror alatt tartják, illetve szexuális erőszaknak van kitéve.
Mi számít családon belüli erőszaknak?
A hatályos gyermekvédelmi törvények zéró toleranciát írnak elő a gyermekekkel kapcsolatban, ez azt jelenti, hogy már egy „nevelő célzatú” pofon sem fér bele. Ám a társadalomban ezeknek a „nevelő célzatú” bántalmazásoknak nagyon mélyen gyökerező okai vannak. Ha az apa vagy az anya gyerekkorában maga is kapott egy-két pofont, tapasztalataink szerint még a bíróság előtt is könnyedén hivatkoznak azzal, hogy mindezek ellenére „ők is felnőttek” – mondta dr. Spronz Júlia, a PATENT Egyesület vezető jogásza, hozzátéve: ugyanez a gondolkodás él a lelki sanyargatással kapcsolatban is.
A jogvédő szerint azonban nevelni nem erőszakkal, hanem példamutatással kell, a gyerekek pedig pontosan tudják, hogy mikor bántalmazzák őket, így ha egy kiskorú azzal jelentkezik náluk, hogy bántják, az általában úgy is van. – A gyerek pontosan tudja, hogy az a büntetés, amit kapott, jogos volt-e, vagy az már megalázó, sértő, félelmet és szorongást keltő – folytatta a jogász, hozzátéve: gyermekek elleni erősszak akkor is megvalósul a konkrét bántalmazáson túl, hogyha a gyerek a családon belül a hierarchia legalján áll, s ezt bántalmazója kihasználja.
A legtöbb pofont egyébként kutatások szerint az édesanyák osztják ki, már csak azért is, mert a legtöbb időt ők töltik a csemetékkel. Ezek a pofonok azonban legtöbbször csak enyhék. A szexuális visszaélések, és a súlyos fizikai erőszak az édesapáktól érkezik leginkább.
A barátodon is észreveheted
Ha előfordul a családon belül erőszak a gyerekkel szemben, az nagyon könnyen észrevehető, így te is segíthetsz a barátodnak, ha azt gyanítod, valamilyen súlyos dolgok történnek otthon. – Bizonyos pszichoszomatikus tünetek utalhatnak a bántalmazásra. Ilyenek a konkrét orvosi vizsgálatokkal egyébként nem igazolt fulladásos betegségek, allergiás reakciók, epilepszia, de árulkodóak lehetnek bizonyos bőrbetegségek is. Ez nem azt jelenti, hogy minden epilepsziás vagy allergiás gyereket bántanak otthon, mindössze azt, hogy ha ezek a tünetek minden előzmény nélkül hirtelen jelennek meg, akkor az ok lehet a gyanakvásra – mondta Spronz Júlia.
További figyelmeztető jel lehet a nem korhoz illő ágyba vizelés, ha a gyerek fél a szülőktől, s legjobban az utalhat bántalmazásra, ha a viselkedés drasztikusan megváltozik. A korábban jó tanulóból bukdácsoló nebuló válik, a korábban halk szavú padtárs agresszív lesz és verekszik, a mindig cserfes osztálytárs hirtelen csak magába roskadva gubbaszt a szünetekben.
A legszembetűnőbb jelek pedig természetesen a látható fizikai tünetek: a lila foltok, zúzódások.
Mit tehetsz?
Akár kerültél még hasonló helyzetbe, akár nem, furcsa lehet számodra, hogy a folyamatos fizikai és/vagy lelki bántalmazás ellenére a bántalmazott gyerekek szeretik a bántalmazó szülőjüket. Ezekben a helyzetekben egyszerre keveredik a szeretet és a gyűlölet, és bizony a szégyenérzet is.
A legtöbb bántalmazott gyerek ugyanis azt hiszi, hogy maga tehet a verésről, s azt, hogy ha ugyan nem is normális, mégis rendjén való. – A legtöbb gyerek szégyelli, ami vele történik, azt hiszi, hogy ő a rossz, s minden, ami csak történik, az ennek a „rosszaságnak” a jogos következménye. Ez természetesen nem igaz! Egy gyerek sem érdemli meg, hogy így bánjanak vele! – hangsúlyozta a jogász.
Amennyiben úgy érzed, hogy te is a családon belüli erőszak áldozata vagy, feltétlenül kérj segítséget egy segélyszervezettől. Ha úgy látják, hogy a probléma túlmutat rajtuk, továbbirányítanak majd egy jogsegély-szervezethez.
Amit az eljárásról tudnod kell: a segélyszervezetek nem fogják értesíteni a szüleidet, hogy felhívtad őket, vagy felkerested valamelyik irodájukat. Először is meghallgatnak, majd rengeteg információval látnak el. Segítenek abban is, hogy megértsd, nem te vagy a hibás, és az, ami veled történik, a legkevésbé sem normális dolog.
Ha úgy döntesz, hogy jogi lépéseket szeretnél tenni bántalmazód ellen, felvilágosítanak a jogi procedúrákról, s arról, hogy hogyan is néz ki egy kihallgatás. Ne felejtsd el, a döntést mindig te hozod, s ha végül arra az elhatározásra jutsz, hogy nem teszel feljelentést, a segélyszervezetek akkor is támogatni fognak, és nem vonnak felelősségre a döntésedért.
(Szerző: Kósa-Boda Veronika, újságíró)