osztálytárs
#Lélek

Világjáró pszichológus: ismerkedési szokások a világban

2014.11.09.
2 perces olvasási idő

Itthon és más, modern társadalmakban, a fiatalokat foglalkoztató szinte legfontosabb téma az ismerkedés. Tetszem-e neki, hogyan szólítsam meg, miről beszélgessünk, és más, hasonló kérdések várnak megválaszolásra.

A valaha volt legnagyobb szabadság

Blogok, fórumok, cikkek széles körben foglalkoznak ezekkel a témákkal, ami jelzi a kamaszokat nyugtalanító óriási igényt egyfajta útmutatásra. Még akkor is, ha a szüleink időnként beleszólnak, kéretlen véleményt mondanak szívünk választottjáról, szélsőséges esetben el is tiltanak, de mégis, sokkal nagyobb szabadságot élvezhetnek a mai fiatalok a randizás, ismerkedés területén, mint mondjuk nagyanyáink idejében volt ez.

De hogy időben ne kelljen olyan nagyot utazni, tegyük ezt meg térben! A világ távolabbi tájain ugyanis az udvarlás, párválasztás továbbra is egyértelmű szabályokhoz kötődik. Ezek a jórészt íratlan előírások, szokások, bár kisebb mozgásteret biztosítanak a lányoknak és fiúknak egyaránt, de bizonyos értelemben le is egyszerűsítik az ismerkedést.

Amikor a család választ párt

Sok kultúrában a család választja ki a házasulandó gyermekük jövendőbelijét, amibe a fiataloknak csak csekély beleszólásuk van. Az sem ritka, hogy a fiatalok a család által szervezett esküvőn találkoznak először (pl. bizonyos keleti kultúrákban, iszlám népeknél – pl. Irán, Afganisztán, Indonézia). Amikor a család választ, igyekeznek azonos társadalmi, gazdasági szinten lévő párt találni. A saját szintnél lejjebb házasítani a gyermeket, az szégyen.

Az idők folyamán ezek a szokások finomodtak, már egymás számára nem teljesen ismeretlen fiatalokat ültetnek le egy asztalhoz ismerkedési célzattal. De az elvárás megmaradt: rangodon alul ne házasodj! A legmodernebb verzióban manapság már a fiataloknak is van beleszólása a folyamatba, akár ellent is mondhatnak a család akaratának, ha kellőképp lázadó szellemben nevelkedtek.

Japánban például erre a célra egész iparág épült, a házasságközvetítő szervezetek. Bár szerepük a mai modern Japánban csökken, nem is olyan régen még sok feladatuk volt a párok egymásra találásában. Valamelyik fél szülei megbízták a szervezetet a megfelelő parti felkutatásával. A házasságközvetítő feladata ez után, hogy minél több információt gyűjtsön a lehetséges partnerről, anyagi helyzetéről, fényképpel és akár önéletrajzzal együtt. Természetesen a másik fél családja is tájékozódik az érdeklődőről.

A szegényebb népeknél

Szegényebb népeknél, ahol a társadalom kevésbé rétegződik osztályokra, mások a kiválasztás szempontjai. A nőknek bizonyítaniuk kell valahogyan rátermettségüket, azt, hogy jó feleségek lesznek. Mindezt főzőtudományuk megmutatásával, kézügyességükkel tudják alátámasztani. A kevésbé jómódú társadalmi csoportokban ugyanis a család maga készíti el otthonuk díszítő elemeit, saját ruházatukat, ágyneműjüket, így hát fontos, hogy egy asszonnyá érő lány értsen a szövéshez, varráshoz.

Természetesen a férfiaknak is bizonyítaniuk kell, leginkább azt, hogy el fogják tudni tartani párjukat, gondoskodni tudnak a családról, a gyermekeket nevelő feleségükről, azaz saját erőből képesek megfelelő egzisztenciát előteremteni.

A laoszi erdők (Ázsia) mélyén elhelyezkedő falvakban szigorúan tartják még ezeket a hagyományokat. Évente egyszer több falu szervez összevont mulatságot, ahol találkozhatnak egymással a távoli falvak fiataljai és idősebbjei is. Általában itt kezdődnek a románcok, amit hosszas udvarlás követ, mely során a fiatalok és családjaik dönteni tudnak, megfelelő-e számukra az, amit a másik fél nyújtani tud. A nő teszi meg az első lépést: egy saját maga által készített szőtt, díszes táskában sült csirkét küld a kiszemelt fiúnak. Ha a fiú családja elégedett a nő kézügyességével, amit a kézzel készített táska mutat, és a csirke is finom, akkor a fiú válaszul tűt, fonalat, és egyéb eszközöket küld vissza a táskában. A táska minősége mutatja a nő szorgalmát, kitartását is, ami szintén fontos erény egy asszony-jelöltnél. Ezek után kezdődhetnek csak a találkozások, az elején még a szülők jelenlétében, majd később kettesben is.

Ezért is láthatunk Laoszban járva mindenfelé nagyon szép, igényes kézműves tárgyakat, ez a férjhez menés záloga. Egy fonott kosarat egy nap elkészíteni, de egy nagyobb dolgot, pl. egy szőnyeget akár egy hétig is fonnak az asszonyok.

A fenti ősi hagyományoknak a nyomai a mai világban is fellelhetőek: a nők jobban kedvelik a stabil egzisztenciával rendelkező pasikat, és fordítva is igaz, egy férfi fejét is könnyebb elcsavarni egy jól sikerült, általunk készített vacsorával.

(Ujpál Zsófia, pszichológus)