A dél-amerikai Peru egyik, turisták által leglátogatottabb helye a Titicaca-tó,a MacchuPichu és a Nasca vonalak mellett. A világ legmagasabban fekvő, hajózható tava, 3823 méteren fekszik, enyhén sós, és kb. 8300 négyzetkilométer területű.

Város a tó mélyén

Viszonyításként, ez a Balaton méretének tizenháromszorosa! A tó a maga 160-300 méteres mélységével a legmagasabban fekvő legmélyebb tó is egyben. Területének egyik része Peruhoz tartozik, a másik fele már Bolívia.

Sokáig tartotta magát az a legenda, miszerint egy ősi város létezik a tó mélyén. 2000-ben a mítosz igazolást is nyert, amikor is egy kutatócsapat 1000-1500 éves romokra bukkant a tó fenekén. Való igaz, a tó elég nagy területű, és elég mély ahhoz, hogy városokat nyeljen el magában.

A tónak a környező népek legmélyebb tiszteletükkel adóznak, innen származik ugyanis az ősi legendák szerint az inkák ősapja és ősanyja is, Pacha Mama és Pacha Tata. Így vált tulajdonképpen a Titicaca-tó az inkák szülőföldjévé, ahonnan lelkük származik, és ahova lelkük földi halálukat követően visszatér.

A szigetek sokszínűsége

A tavon kisebb-nagyobb szigetek találhatóak, amelyek élete, társadalma legalább annyira érdekes és különleges, mint a tó maga. Vannak a szigetek között természetes képződmények, és olyanok is, amelyeket emberi kéz alkotott. Ezek az úgynevezett úszószigetek, amit a peruiak nádból, és a nádasok földes gyökereiből hoztak létre, egy egész nagyszárazföldet alkotva így. Ezen laknak, vadásznak, kézműveskednek,de ma már főleg a turistákból élnek.

A természetes szigetek külön kis társadalmakat alkotnak, saját szokásrendszerrel, hiedelemvilággal, nyelvvel. A legtöbb sziget útjait csakis ember vagy állat taposta eddig, autókat semerre nem lehet látni, sőt, az áram is ritka jelenség. Napenergiát gyűjtenek, amit csak arra használnak, amire muszáj. Ha ellátogatunk egy-egy családhoz a szigeteken, gyertyafény fogad minket, még a mosdóban is! A wc természetesen nem lehúzható, ám leönthető!

A Titicaca-tó népei

Peruban a hivatalos nyelv a spanyol, amit a szigetlakók már iskolás korukban megtanulnak, ám minden szigetnek megvan a saját nyelve is, ilyen például a Quechua, vagy az Aymara. A sziget népcsoportjai egymással nem nagyon érintkeznek, a lakók saját szigetüket egyébként is ritkán hagyják el, és van, aki soha sem. Találkoztunk egy 45 éves emberrel, aki életében egyszer utazott el egy napra a szigetéről, akkor is mindössze a tó partján lévő városkáig jutott.

Egy-egy sziget általában 1500-5000 főt tart el, ami így is sokszor a lehetőségeik határát jelenti. Minden egyes négyzetcentiméter földterület használatban van, főleg élelmiszert termesztenek (pl kukorica, burgonya), illetve a tehetősebb családok állatokat is tartanak. A szigetek teljesen önellátóak. Na nem mintha nem volna szükségük időnként egyéb élelmiszerre, iskolaszerekre és fűtőanyagra is, de anyagi lehetőségeik szűkösek, egyetlen bevételük a turistáknak eladott kézműves termékekből származik. A szigetlakók egymással is főleg csere alapon kereskednek. Ha pedig éppen nincsen a földeken munka, akkor kézműveskednek, kötnek, még a férfiak is!

Nagy anyagi kihívást jelent például egy esküvő. Ilyen alkalomból ugyanis az egész sziget lakosságát meg kell hívni az ünnepségre, és méltó vendségben részesíteni. Ez egy 4000 fős szigeten 45 bárányt jelent. Amíg nincs ennyi bárányod, bizony nem házasodhatsz! A helyiek nagyon tisztelik a hagyományaikat a mindennapok során is.

Éjjel-nappal népviseletben járnak (azaz ugyanabban a ruhában, ünnepnapra van váltás ruha) – az öltözék minden kis részletének megvan a maga jelentése. A férfiaknál a sapka színének, míg a nőknél a szoknyának, a felsőnek, a kendőjük bojtjának a színének. Általában a hajadon/eljegyzett/megházasodott állapotot jelzi, ami a fenti anyagi megfontolásokból kiindulva komoly rangnak számít férfiak és nők között egyaránt.

(Ujpál Zsófia, pszichológus)