17 éves vagyok, magányos, kétségbeesett. 13 évesen kezdődött minden... - Válogatás a Te történeted rovatunkból és a szakértő válasza.

A szakértő válaszol

Mindenekelőtt szeretném megnyugtatni: azzal, hogy megosztotta a KamaszPanaszon a történetét, máris megtette az első, de egyben a legbátrabb lépést a lelke „gyógyítása” érdekében.

Azt írta, hogy „magányos és kétségbeesett”. Mindaddig így fogja érezni magát, amíg nem kér szakszerű segítséget. Nem tudom, hogy az Ön által korábban felkeresett pszichológus mit mondott, mit tanácsolt, így csak remélni tudom, hogy egyértelművé tette: az, ami önnel történt, bizony idegen szóval szexuális abúzus, vagyis erőszak, bántalmazás körébe tartozik, és mivel ez így van, ezzel nem tud nem foglalkozni! Bátorságának másik bizonyítéka, hogy itt maradt a szeretteivel és nem a gyávább megoldást választotta.

Mindezek alapján meggyőződésem, hogy fel tudja venni a harcot azzal, ami Önnel történt és – ha megtalálja azt a segítséget, ami minden szempontból megfelel – jó eséllyel indul egy kiegyensúlyozott élet, a jövő felé. Rossz hírem, hogy ez egyedül nem fog menni!

Sok Önben a kétkedés, a félelem (ezt bizonyítja, hogy visszavonta a feljelentést), ami teljesen normális és érthető reakció. A levele alapján úgy tűnik, az édesanyjával sikerült tisztázni a helyzetet és hitt Önnek. Ez nagyon fontos! Az pedig, hogy elköltöztek, azt mutatja, hogy az édesanyja nemcsak, hogy hisz Önnek, hanem támogatja is. Még ha nem is szóval, de tetteivel ezt bizonyítja.

Fontos a külső segítség!

Azt javaslom, hogy – ha valamilyen okból – a rendőrséget egyelőre ki akarja hagyni, akkor mielőbb keressen fel egy erre szakosodott oldalt:

• nane.hu
• www.beszeljrola.hu vagy
• www.kek-vonal.hu

Ezen az oldalon úgy kaphat segítséget, ahogy az az Ön számára éppen megfelel, senki nem erőltet Önre semmit, a saját ritmusában fordulhat szakértőhöz. Ráadásul az oldal további hatalmas előnye, hogy – még ha csak így, virtuális módon, de találkozhat sorstársakkal, olvashatja a történeteiket.

És hogy ez miért fontos? Mert jelenleg valóban okkal és joggal érezheti magát egyedül, mivel a félelmeivel, a történetével valóban nem osztozhat. Ez az elszigeteltség-érzés a magyarázata annak is, hogy – mint azt írta – voltak hullámvölgyek.

Az édesanyjával való kapcsolatával összefüggésben azt tanácsolom, hogy továbbra se részletezze neki a történteket és csak akkor jelezzen neki, ha felbukkan az apja.

Tudom, hogy most úgy gondolja, ha visszavonta a feljelentést, azzal „elintézheti”, hogy nem kell foglalkozni a dologgal. Ez sajnos nem így van. Nem tudhatja, hogy az apja mikor tér vissza, mikor találja meg Önöket, ráadásul nem lehet egy életen át menekülni. Sem szó szerint, sem átvitt értelemben. Tanácsolom tehát, hogy gondolja át újra egyedül (!) a feljelentést, aminek az egyik következménye lehet az úgynevezett távoltartási végzés. Ez egy olyan hivatalos határozat, aminek birtokában tényleg nem kell attól tartania, hogy felbukkan az apja és minden kezdődik elölről. Ha ugyanis az apja megsérti az abban leírtakat, megbüntetik.

Ezzel azonban „csak” az apját tarthatja távol, ám a saját emlékeit nem. Sokáig önmaga elől sem menekülhet! Előbb-utóbb szembe kell néznie a történtekkel, akármennyire fájni is fog. Higgye el, ha ezt „meglépi”, hatalmas szívességet tesz önmagának és azoknak, akik szeretik, és akiket szeret. Kérjen segítséget! Keresse fel mielőbb az általam ajánlott oldalakat vagy hívja a "Bántalmazott nők és gyermekek segélyvonalát" (hétköznap este 6 és 10 között): 06-80-505-101 vagy a 116-111 telefonszámot!

A legfontosabb, hogy ne maradjon egyedül!

Kívánom, hogy minél hamarabb éljen valamely segítséggel és mihamarabb elinduljon a gyógyulás útján!

Üdvözlettel,
Szigeti Ildikó - krízistanácsadó szakpszichológus, KamaszPanasz