Debrecen - A lány édesanyja először nem talált magyarázatot a történtekre, most úgy véli, Viki a Kék Bálna nevű internetes kihívás áldozata lett - olvasható a ripost.hu-n
A Ripost szerkesztőségét megrázó történettel kereste fel a debreceni édesanya, akinek a lánya még tavaly januárban lett öngyilkos.
A 15 éves Viktória édesanyja a napokban olyan bizonyítékokra bukkant, amik azt sejtetik: Viki a Kék Bálna nevű, interneten terjedő halálos kihívás áldozatává vált.
„Az újságban olvastam erről a játékról és eszembe jutott, hogy a lányom halála előtt rendszeresen rajzolt a füzeteibe bálnákat. Ez akkor még nem tűnt fontosnak, ám miután megjelentek az öngyilkosságra buzdító kihívás részletei, összeállt a kép: a kislányomat valakik beszervezték ebbe a szektába” – nyilatkozta az asszony.
A Kék Bálna elnevezésű „játék” lényege, hogy kamaszok furcsa feladatok elvégzésére veszik rá egymást: öncsonkítás, vagy az éjszaka közepén, ugyanabban az időpontban ugyanannak a horrorfilmnek a megnézése. A tinik 50 feladatot kapnak, a rituálénak pedig az a vége, hogy öngyilkosok legyenek.
Az édesanya azt mondja, lánya elkezdett számsorokat írni, egy-egy számot pedig ki is satírozott, mintha azok feladatok lennének, és elvégezte volna őket.
Az asszony megmutatta lánya utolsó üzenetét, amit a barátainak írt a Facebookon. A lány eszerint azt írta, nem mer öngyilkos lenni, barátai azonban nem beszélték le erről, nem mutatták meg senkinek a lány üzenetét, hanem elbúcsúztak tőle.
(Forrás: Ripost)