Nagyszüleink bálokra jártak, mi egyszerűen bekapcsoljuk a számítógépünket, ha meg akarunk valakivel ismerkedni. Ahogyan belépünk az internet nyújtotta virtuális térbe, idő és tér korlátai leomlanak, pár perc leforgása alatt emberek millióival kerülhetünk kapcsolatba chat programok, közösségi oldalak, fórumok, virtuális találkahelyek, játékok segítségével.

Ha nem is szándékosan párkeresés céljával látogatunk el a cybervilágba, akkor is könnyen megtörténhet, hogy elkezdünk vonzalmat érezni valaki iránt, akit valahol a nagy világban a monitor másik oldalán sejtünk, sőt, egyenesen szerelmesek is leszünk!

Hogyan történhet mindez, ha nem is találkoztunk még vele?

A cyber-románcokat különlegesnek, egzotikusnak élhetjük meg a helyzet sajátossága miatt. A személyes ismeretségeket jellemző tempónál gyorsabban mélyülnek el a beszélgetések, könnyebben osztunk meg magunkról igazán bizalmas információkat, képeket; a saját privát szféránkban, a szobánkból, otthonunkból beszélgetünk, virtuálisan beengedjük a másikat a mi életterünkbe; ráadásul minden elképzelt és vágyott tulajdonságot, jellemvonást a másiknak tulajdoníthatunk különösen könnyedén, hiszen szemtől szemben sokszor még csak nem is találkoztunk az illetővel.

A szerelem rózsaszín ködében egyébként is szinte biztosan megtörténik, hogy inkább olyannak látjuk a másikat, amilyennek szeretnénk, és nem vesszük észre, vagy szemet hunyunk az esetlegesen zavaró tulajdonságok felett. Az interneten keresztül, a monitor biztonsága mögül még könnyebb olyannak képzelni a másik személyt, amilyennek szeretnénk, és magunkról is könnyebb olyan képet festeni, amiről azt hisszük, a másiknak vonzó, szimpatikus.

Pszichológiai vizsgálatok eredményei szerint a hétköznapi kommunikáció során a kimondott szavak mindössze az információ 8-10%-át hordozzák. Sokkal többet árul el a testtartásunk, gesztusaink, az a mód, ahogyan beszélünk. Ösztönösen észleljük ezeket a jeleket, és ennek hiszünk! Az olyan sokat mondó testbeszéd, hangszín, hanglejtés, megakadások a beszédben, és egyéb árulkodó jelek nincsenek segítségünkre a virtuális térben. „J” jelet bárki írhat, és nagyon sokféle jelentéssel!

A cyber világ magában hordja annak a lehetőséget, hogy valami nem az, aminek látszik, és ez nehezebben derül ki, mint élőben. Sokan a virtuális világban is ugyanúgy viselkednek, mint ahogyan ezt teszik a való életben, nekik az internet csak egy első lépés, kapcsolattartási lehetőség, a valódi, fizikai kontaktus kiegészítése.

Akadnak azonban olyanok is szép számmal, akik a valós életben bizonytalanok, félénkek. Ők az internet adta biztonságos pajzs mögött keresik azokat az emberi kapcsolatokat, amelyeket a valóságban nem sikerült kialakítaniuk. Ez azonban sosem fogja pótolni a valós, élő barátságokat, párkapcsolatokat! Számukra az internet nem egy egyszerű kommunikációs csatorna, kiegészítése a teljes életnek, hanem valaminek a pótlékaként létezik.

A veszély többoldalú

Könnyen belelovalljuk magunkat egy kapcsolatba, bámulatos gyorsasággal szerelmi légvárat építgetünk az idillisztikus elképzeléseink tégláiból, amely akkor dől romjaiba, amikor az első személyes találkozás megtörténik, mi pedig nagyot csalódunk a másikban és talán magunkban is. Ilyenkor valahogy semmi sem olyan, mint ahogyan az a virtuális világban működött. Másrészről az internet adta könnyed kapcsolatteremtési és szórakozási lehetőségek közepette el lehet felejteni a való világ támasztotta kihívásokat, nehézségeket. Akinek egyébként is problémát jelent a valóságban működni, valós emberi, intim kapcsolatokat kialakítani, ők igazán hajlamosak a fantázia világába menekülni, ahol a névtelenség és következmények nélküliség álarca mögött bárkinek megélhetik és előadhatják önmagukat. A valós problémákkal így sem szembesülni, sem pedig ezeket megoldani nem kell. Ez hosszabb-rövidebb idő után a valósággal való kapcsolat elvesztéséhez, elzárkózáshoz, internet-függőséghez vezethet.

Az internet egy nagyszerű lehetőség, alapjaiban változtatta meg az emberek közötti kapcsolattartási és kapcsolatteremtési formákat. Ugyanezt tette korábban a levélírás és a telefon feltalálása is. Meg kell tartani azonban az ésszerű határokat, jól kell tudni használni! A virtuális világ sosem válthatja fel a való életbeli kapcsolatokat; a valódi intimitáshoz (legyen ez testi vagy lelki) fizikai közelség szükséges! A cyber-tér mindössze egy kiegészítése lehet a mindennapoknak, józan határokkal arra vonatkozóan, hogy mit osztunk meg magunkról, és mit hiszünk el másoknak!

(KamaszPanasz – U.Zs.)