Nem tudsz ellent mondani másoknak? Nem tudod szüleidnek, barátaidnak elmondani, hogy valójában mit gondolsz? Amit te szeretnél, azt valahogy soha sem sikerül véghezvinni. Miért?

Ez a téma ismét azért nehéz, mert az tud kiállni önmaga mellett, aki eléggé bízik önmagában. Ha bízom a képességeimben, választásomban vagy abban, hogy ha ellentmondok valakinek, akkor is szeretni fognak, akkor könnyedén ki tudsz állni magadért.

Félelem az elutasítástól

Egyik legalapvetőbb emberi félelmünk az, hogy nem fogadnak el minket, hogy elutasítnak. Az ember társas lény, igényeljük a szeretetet és azt is, hogy mi is szeretet adhassunk.

Általában ott van a kutya elásva, hogy attól félünk, hogy mások mit fognak mondani, mit gondolnak rólunk. De fontos tudnunk, hogy ez csak a mi feltételezésünk. Soha sem tudhatjuk biztosan, hogy mások milyen véleménnyel vannak, ha nem beszélünk róla. Az a fontos, hogy egy adott helyzetben olyan döntést tudj hozni, ami számodra a legjobb és nem sérti a másik érdekeit sem.

Vegyünk egy egyszerű példát: a többiekkel bandázol, leültetek a parkban. Megkínálnak cigivel. Te már próbáltad, nem is esett jól, most mégis elfogadod. Miért? Mert félünk attól, hogy kinéznek, hogy nem leszünk egyenrangú tagja a csoportnak. Pedig pont most nem képviselted önmagadat. Pont most, azért fogadtad el, mert azon gondolkodtál, hogy különben milyen véleménnyel lesznek rólad a többiek. Vagyis hagytad magad befolyásolni, manipulálni. Lehet, hogy erre még rá is játszanak: „nyuszi vagy?”. Ez az a pont, amikor ténylegesesen azt kell mondanunk, hogy „nem, de utálom a cigit.”

Az önérvényesítés

Az önérvényesítés arról szól, hogy itt és most képviseled a saját jogaidat, természetesen úgy, hogy közben nem sértjük meg a másikat. A jelen helyzet szándékosan ki van emelve, mert az önérvényesítő magatartás aktuális, a valóságon alapuló cselekvés. Tehát, ha tesód megkér, hogy helyette vidd le a szemetet, akkor az önérvényesítés módja az, hogy közlöd vele, hogy ma ez az ő feladata, holnap a tiéd és nemet mondasz. Tehát nem az a módja, hogy megemelt hanggal ordítjuk, hogy „nem, és különben sem fogod soha helyette megcsinálni a dolgokat”. Nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő, kölcsönösen segíthettek egymásnak. Nem személyeskedünk, nem értékeljük a másikat, hanem azt mondjuk, ahogy érezzük magunkat. Ha tesód például az egyik füzetre ráöntötte a kakaóját, akkor felesleges ordibálni azzal, „hogy hogy tehetett ilyet, ő semmit sem tisztel, tönkreteszi mindenemet”. Igazán? Mindent? Ezzel a kezdőmondattal csak egy jókora veszekedést indítunk el, amibe már jó eséllyel a szülők is beszállnak. Azt azonban, mondhatod, hogy csalódott vagy dühös vagy, mert ez a füzet számodra fontos volt, és amikor ilyen történik, akkor azt érzed, hogy nem tiszteli a dolgaidat.

Próbatételek

Biztosan próbára tesznek minket az emberek. Ha kiállsz a döntésed mellett, pl.: a fenti példánál maradva, ha nem fogadod el a cigit, akkor valószínű, hogy heccelni fognak. De harmadjára már nem. Viszont lehet, hogy a testvéred csak azért sem hajlandó a bökdösésedet abbahagyni, hiába szóltál neki nyugodt hangon, hogy téged zavar. Ezekben az esetekben elismételheted határozottan, hogy hagyja abba. Ha nem teszi, jogodban áll visszavonulni, vagy szólni a szüleidnek. Ez fontos, mert nem a gyávaság vagy a meghunyászkodás jele, hanem a következetes önérvényesítésé. Nem arról van szó, hogy agresszívan el szeretnél érni valamit, hanem arról, hogy valami számunkra nyilvánvaló dolgot kell a másiknak elmondani.

(Börcsök Gyöngyi, pszichológus)