Önkéntes munka a jól fizető állás helyett
Utolsó személyes emlékem róla, hogy hatalmas motorral rója Budapest utcáit, még a szerkesztőségbe is bukósisakban érkezik. Lót-fut, intézkedik, szerkesztőként határozott, rövid mondatokkal "rakja helyre" a hozzá tartozó stábot, "kíméletlenül" kritizál, majd rohan a barátaihoz, hogy folytassa a pörgést. Aztán mintha a föld nyelte volna el a volt rádiós újságírót, Belicza Beát. Évekig semmit sem hallottam róla, mígnem ráakadtam egy internetes blogjára. Afrika egyik legszegényebb vidékén pötyögte a gépbe élményeit, már amikor pár órára volt áram. Kíváncsivá tett, de beszélgetni csak átmeneti hazatérte után tudtunk.
Önkéntesség: beszélgetés a szakértővel
Nemrég a KamaszPanasz tini szerkesztői felkerekedtek, és az önkéntes hét keretében több intézménybe is ellátogattak, segítettek és nem utolsó sorban fantasztikus élményeket és tapasztalatokat szereztek. Reindl Anikóval, az egyik civil szervezet lelkes munkatársával beszélgetett szerkesztőnk.
Önkénteskedés az onkológia gyerekosztályán
Debrecenben nemrég rendezte meg az egyik önkéntes szolgálat (KÖZ-Pont egyesület) az önkéntesek hetét, ami az Önkéntes Maraton fantázianévre hallgat. Lényege, hogy egy hét alatt 11 intézményt látogatnak végig az egyesület önkéntesei, illetve a vállalkozó szellemű középiskolások és egyetemisták, itt pedig foglalkozásokat tartanak, programokat szerveznek.
Zacher Gábor is szorongott kamaszként
Táncolni a fiúkkal, beszélgetni az osztálytársakkal, átugrani a zsámolyt és bemenni a fizikaórára – miért van az, hogy ez egyeseknek a világ legtermészetesebb dolga, míg másoknak az egész kamaszkort meghatározó, számtalan rossz pillanatot okozó, szorongásokat előidéző mumus? Három, serdülőkkel foglalkoztató szakembert faggattunk, és vetettük le velük a felnőttség álarcát, hogy megtudjuk, ők mitől szorongtak tinédzserként, melyek azok az alapélmények, amelyekből táplálkozva még ma is megtalálják a hangot az ifjúsággal.
A tévé után a moziban is lesz korhatárkarika
Ezentúl a mozifilmek esetében is kötelező lesz a tévé képernyőjéről már ismert korhatárjelzésekhez hasonló karikák használata.
Önkéntes munka: miért jó?
Az önkénteskedés kezedbe adja a lehetőséget, hogy életeket változtass meg, beleértve a tiédet is. Ha felkavarnak a hírek, amely épp egy környezeti katasztrófáról, vagy egyéb szörnyűségről szólnak, akkor az önkéntesség neked való!
Facebook okosan: tanácsok a szakértőtől
Manapság a legtöbb ember el sem tudná képzelni a mindennapjait „fészbúkozás” nélkül. Egy lájk ide, egy komment oda, képfeltöltés és a többi. Te tudod, hogy a Facebook milyen információkat tárol rólad? Nem véletlenül intik óvatosságra az embert!
A társak erejéről: hogyan hatnak rád?
„Most” - suttogta Réka. „Gyorsan, amíg az őr nem figyel ide!” Ezután Vera dobogó szívvel finoman nekidőlt az őrizetlenül hagyott sminkes polcnak és becsúsztatott két rúzst a táskájába. Vera szomorúnak és kitaszítottnak érezte magát, miután követte társai utasításait. Végül mindketten kijutottak a boltból, de Vera mégis pánikba esett.
Rosszul bánnak veled?
Nehéz elfogadni, hogy valaki nem bánik veled jól. Lehet, hogy azt gondolod, „nem is olyan rossz a helyzet”, mivel néha kedvesek, és jó velük lenni.
A barátom csak azt akarja?
Mostanság kissé ellaposodott a kapcsolatunk, úgy érzem... Fél éve vagyunk együtt, minden nagyon jó, az elején persze romantikusabb volt, gyönyörű sms-eket kaptam tőle, a tenyerén hordozott, manapság viszont eltűnt belőle a romantika.
Amikor elcsattan az a bizonyos pofon
A családon belüli erőszak sokkal gyakoribb jelenség, mint azt gondolnánk. Sajnos gyerekek, tinik, nők és férfiak életét keseríti meg, hogy az otthon melege helyett egy fenyegető közegbe kell hazatérni nap, mint nap.
Nőnap: figyelmet nekik!
A nőnapi nagy hírünk, hogy túlerőben vannak a lányok és a hölgyek hazánkban. Igen, a statisztikák szerint többen vannak, mint a férfiak. Más érdekes számadatról is beszámolunk, valamint eláruljuk, honnan ered a nők ünneplése.
Önvédelem és biztonság nőknek
Figyelj oda a személyed biztonságban tartására, hiszen ahol gyönyörű arc és test lapul, ott a rúzson kívül többnek kell lennie a tarsolyban, ami segíthet visszavágni, ha megtámadnak. A megelőzés a legjobb taktika. Ha a táskád magadhoz szorítod, mint inkább lógatod magad mellett, akkor sokkal kevesebb a valószínűsége, hogy valaki megpróbálja elvenni tőled.
Facebook nélkül megáll az élet?
Ma reggel néhány órára elérhetetlenné vált Európa nagy részéről a Facebook közösségi szolgáltatása. Mit okozott a fejekben a helyenként 2 és fél órás kiesés?
Más tini vagyok, mint a többiek
Rájöttél, hogy különbözöl a többiektől? Kinek mondd el? És hogyan? Kata 13 évesen vette észre, hogy leszbikus. „Éppen csókolózós játékot játszottunk a többi lánnyal és fiúval, és rájöttem, hogy igazából egyik fiút sem szeretném megcsókolni” – mondta.