A sportolóknak is kell az elismerés, a taps!
Madaras Ádám, világ- és Európa-bajnok öttusázó, párbajtőrvívó, sportkommunikációs szakember a KamaszPanasz Kreatív Pályázatának zsűri elnöke mesélt a saját gyerekkori sportélményeiről. Kisgyermekként elvitték úszni a szülei, mint nagyon sok srácot, Madaras Ádám azonban kissé unta a monoton medencés sportágat, ezért más irányba ment, igaz az úszás megmaradt, mint az öttusa egyik eleme.
Álmok és elérhető célok az olimpikonok szemével
Kozák Danuta kicsi lányként is csodálta az olimpikonokat, Kökény Roland édesapja nyomdokain lett kajakos, aztán megérintette a szöuli olimpia csillogása, Gyurta Dániel pedig már a következő olimpiára gondol, persze meghatja az az egy hete tartó ünneplés, ami körülveszi. Mindenképpen megéri élsportolónak lenni – mondja Lőrincz Tamás birkózó.
Risztov Éva: egyszer minden elérhető
Nagyon sokat készültem, azt mondtam az Eb-n, hogy 2012 az én évem lesz, de nem gondoltam volna, hogy a nyár végére sikerül ekkora eredményt elérnem, így fogom lezárni ezt a szezont - mondta a Londonban zajló Olimpiáról aranyéremmel hazatérő Risztov Éva.
A 2012-es Olimpia országai és zászlói – Ausztrália (Óceánia)
A 2012-es Olimpia kapcsán a KamaszPanasz egy érdekes gyűjteménnyel jelentkezik - az Olimpián résztvevő Ausztrál kontinens és a környező szigetek országainak zászlajait, illetve azok történetét gyűjtöttük össze nektek egy cikkbe.
További elsők a londoni olimpián
Az első részből már sok érdekességet tudhattál meg, azonban a londoni olimpia még több "elsőt" tartogat a számunkra!
A londoni olimpia „elsői”
London talán a mélyen gyökerező hagyományok városa, de mindezek mellett rengeteg gyakorlati folyamatnak is nagyszerű helye és a 2012-es londoni olimpia kitűnő lehetőség, hogy mindezt megfigyeljük. Cikksorozatunkban ennek az olimpiának az „elsőit” mutatjuk be, mindjárt rájössz, hogyan is.
Rebeka kipróbálja: egy hét két keréken
Nyáron rengeteg ember pattan biciklire, és nemcsak azért, mert úgy gondolják, hogy ez remek testmozgás, ráadásul kinek lenne kedve a buszon ülni, amikor két keréken pillanatok alatt ott tudunk lenni bárhol? A következő héten Rebeka nem máshová indul, mint a Balatonhoz, a szépen kiépített bicikliutakon fogja megtenni kedvenc járgányával a körülbelül 350 kilométert, élményeiról a Rebeka Kipróbálta blogban számol be.
A 2012-es Olimpia országai és zászlói – Ázsia
A 2012-es Olimpia kapcsán a KamaszPanasz egy érdekes gyűjteménnyel jelentkezik - az Olimpián résztvevő Ázsiai kontinens országainak zászlajait, illetve azok történetét gyűjtöttük össze nektek egy cikkbe.
A 2012-es Olimpia országai és zászlói – Afrika
A 2012-es Olimpia kapcsán a KamaszPanasz egy érdekes gyűjteménnyel jelentkezik - az Olimpián résztvevő Afrikai kontinens országainak zászlajait, illetve azok történetét gyűjtöttük össze nektek egy cikkbe.
Tanácsok fiatal sportolóknak Michael Phelps edzőjétől
Az olimpiai bajnokok nem dolgoznak egyedül. Minden sportoló mögött áll egy edző. A többszörös olimpiai aranyérmes Michael Phelps edzője Bob Bowman. Először az Észak Baltimore Vízi Klubban (NBAC) edzette Michaelt, majd később az Egyesült Államok Olimpiai Csapatában. Bowman 10 éves kora óta ismeri Phelpst. A tréner szerint, már akkor is különleges tehetség volt.
A 2012-es Olimpia országai és zászlói – Amerika
A 2012-es Olimpia kapcsán a KamaszPanasz egy érdekes gyűjteménnyel jelentkezik - az Olimpián résztvevő Amerikai kontinens országainak zászlajait, illetve azok történetét gyűjtöttük össze nektek egy cikkbe.
A 2012-es Olimpia országai és zászlói – Európa, 2. rész
A 2012-es Olimpia kapcsán a KamaszPanasz egy érdekes gyűjteménnyel jelentkezik - az Olimpián résztvevő Európai kontinens országainak zászlajait, illetve azok történetét gyűjtöttük össze nektek egy cikkbe.
Szilágyi Liliána Londonban - A pillangókisasszony nem magántanuló
Szombaton rajtolnak a londoni olimpia úszóversenyei, már az első napon bemutatkozik pillangóúszásban Szilágyi Liliána, aki a legfiatalabb magyar olimpikon, a Szent Angéla Gimnázium tanulója.
A 2012-es Olimpia országai és zászlói – Európa, 1. rész
A 2012-es Olimpia kapcsán a KamaszPanasz egy érdekes gyűjteménnyel jelentkezik - az Olimpián résztvevő Európai kontinens országainak zászlajait, illetve azok történetét gyűjtöttük össze nektek egy cikkbe - folytatjuk!
Futva Londonba: Hamarosan megérkezik Varga Norman
A 25 éves ifjúságvédő már két hónapja fut Budapesttől London felé. Az 50 napig tartó kampány hamarosan véget ér, Norman az Olimpiai Játékok ünnepélyes megnyitójára érkezik Londonba.