A szorgalom azon tulajdonságok közé sorolható, amelyet életünk során számos területen hasznosíthatunk: jól jön a munkavégzés, a tanulás és a házimunka elvégzésekor is, ám mit lehet tenni, ha hajlamosak vagyunk a halogatásra?

Pató Pál úr hagyatéka – „Ej, ráérünk arra még” mottóval – sokak számára ismerős lehet, akik hajlamosak a tennivalók halogatására. A munkahelyi elvégzendő feladatok hegyekben állnak, ám a krónikus halogatók – ahelyett, hogy hozzáfognának, és folyamatosan dolgoznának – privát emaileket írogatnak, szétnéznek a közösségi oldalakon, azaz mindent elkövetnek, hogy még egy kicsit húzzák-halasszák munkájukat. A halogatás természetesen nem csak a munkavállalókat érinti, hanem a még tanulókat is: vizsgaidőszak alatt nagy hagyománya van a vizsgák folyamatos elhalasztásának, amelynek a vizsgaidőszak végén eluralkodó pánik és káosz lehet az eredménye.

Luxusprobléma?

A jelenség annyira nem egyedi, hogy neve is van: a halogatást prokrasztinációnak hívják a szakemberek. Leküzdésére a szinte minden élethelyzetben alkalmazható szalámitaktika a legjobb fegyver. Az elvégzendő feladat apróbb részekre tagolásával lassan, de biztosan ellátható a feladat, amelyhez oly’ nehezen fogtunk hozzá.

A kívülállók számára luxusproblémának tűnhet, hogy egyetemi vagy főiskolai hallgatók, munkavállalók elpazarolják idejüket ahelyett, hogy az elvégzendő munkára koncentráljanak, ám „az érintettek számára nagyon is komoly probléma”, ahogy arról Fred Rist, s Müncheni Egyetem pszichológusa praxisából beszámol.

A krónikus halogatás mind a tanulmányok, mind a munkahelyi feladatok ellátásának kárára válik. Ha a határidők egymásba torlódnak, vagy a papírmunka a plafonig ér, a következmények között nem csak a bűntudat és önmagunkkal való elégedetlenség szerepelhet: „a hosszútávon történő halogatásnak akár depresszió is következménye lehet” – figyelmeztet a pszichológus, aki 2009-ben a Müncheni Egyetemen pszichológiai tanácsadó szolgálatot is létrehozott a halogatásban érintett rászorulóknak. A tanácsadás során a vérbeli halogathatók is megtanulhatják annak technikáját, hogyan kell reális célokat kitűzni maguk elé, hogy a tanuláshoz vagy munkához szükséges időt reálisan osszák be.

„Nagyon sokan mélyebben gyökerező problémával küzdenek, amely végső soron a halogatáshoz vezet” – erősíti meg Hans-Werner Rückkert pszichológiai tanácsadó a kollégája által elmondottakat. „A kiváltó okok között rejtett depresszió, perfekcionizmus vagy a másokkal való megmérettetéstől való félelem szerepelhet, ám apró trükkökkel segíthetünk a problémán” – hangsúlyozza.

Döntsük el: tényleg fontos?

A halogatás kezelése során első lépésként az érintettnek be kell látnia a probléma fennállását, amelyhez olyan kérdésekre kell őszintén önmagának válaszolnia, mint „Miért halasztom későbbre?”, „Mitől tartok?”, Mi lenne a teendővel kapcsolatban a kívánságom?”. A krónikus halogatóknak ezután azt kell eldönteniük, hogy az adott feladat ténylegesen fontos-e. Bizonyos körülmények között azonban tanácsos végleg félretenni a feladatot ahelyett, hogy hónapokig, évekig „cipeljék” magukkal. A szakértők nagyobb horderejű kérdésekben azt is javasolják az érintetteknek, hogy döntésüket írásban is rögzítsék.

A halogatás széles réteget érint – ezt erősíti meg a Freiburgi Főiskola egyik reprezentatív kutatása is: a kutatók 736 tanulót faggattak ki tanulási szokásairól, s megállapították, hogy 58 százalékukra jellemző, hogy folyamatosan későbbre halasztják az éppen aktuális teendőt. A válaszadók 60 százaléka arról számolt be, hogy a teendők elől a legtöbbször más tevékenységgel tér ki, mint ablakpucolás vagy telefonálgatás.

(Forrás: Fókuszban a Nő)