Régen lustasággal vagy butasággal vádolták az iskolában rosszul teljesítő diákokat. Időközben kiderült, hogy a lustaság mellett a kamaszok tanulási nehézségei is okolhatók a nem megfelelő teljesítményért.
A kudarcaiktól rettegő fiatalok a bennük lévő feszültség miatt nagyon sokszor antiszociális, agresszív módon viselkednek, elfordulnak a barátoktól, a családtól. A kamaszévek során számtalan nehézséggel kell megküzdeni, melyek fokozott kihívást jelentenek a még fejlődésben lévő psziché számára.
Valóban tanulási zavar áll a háttérben?
A nehézségek kezelésében mindig a felismerés áll első helyen, ezért fontos a problémára utaló jelek értékelése. Megfelelő vizsgálatokkal egyértelművé lehet tenni, valóban tanulási nehézségek okozzák-e a rossz jegyeket, s az így azonosított problémát célirányosan lehet majd kezelni.
Tanulási nehézségre utalhat, ha egy diák
- figyelme rövid ideig tartható fenn, képtelen néhány percnél tovább egy feldatra koncentrálni. Huzamosabb ideig egy helyben ülni, előadást hallgatni vagy házi feladatot írni gondot okoz számára
- memóriája szegényes, az információk elraktározása és előhívása problematikus számára,
- az utasításokat nehezen tudja követni. Mivel a feladatmegoldásokban memóriája, figyelmi tartománya, és információ feldolgozó képessége is érintve van, a feladatok értelmezése, az utasítások betartása szintén problémás számára,
- összekeveri a betűket, számokat vagy hangokat. A kavarodás miatt sokszor nem tudja feldolgozni a hallott információt,
- olvasás, íráskészsége alulfejlett. Az írott szöveg megértése, az olvasott gondolatok összefoglalása, saját gondolatainak írásbeli kifejezése nehézségekbe ütközik,
- szem-kéz koordinációja problematikus, fejletlen. Nehezen tud elvégezni bizonyos feladatokat, különösen a finommotoros tevékenységek okoznak számára komoly nehézségeket,
- számára a dolgok elrendezése problémát okoz. Az információk összefüggésben való helyes értelmezése, különösen jellemző ez a matematikai feladatok vonatkozásában.
- szétszórt, érzékszervi nehézségei adódnak. Ezekből kifolyólag bonyolult számára az információ kezelése, ésszerű felhasználása.
Léteznek még más, kamaszkorban megnyilvánuló tanulási nehézségre utaló jegyek is. Ha egy fiatal teljesítmény napról napra ingadozik, viselkedése inadekvát (nem megfelelő), sokszor agresszióval reagál erőszakmentes helyzetekre is: meglehet, hogy problémái vannak a tanulásban. Erre utal még az alkalmazkodás zavara, ha valaki képtelen nyugton maradni, közösségben folyton rendetlenkedik.
A figyelem és az emlékezés zavarára jellemző, ha összekeveri a betűket és hangokat, amiből írásban a szavak zagyva egyvelege alakulhat ki. A jobb és a bal irány megkülönböztetése szintén dilemmát jelenthet az illető számára.
Ha a fenti problémák valamelyike rendszeresen megfigyelhető egy kamasz viselkedésében, mindennapjaiban, még semmi sincs veszve: érdemes felkeresni a nevelési tanácsadót a helyzet helyes értékelése és kezelése érdekében.
(O.K.T.)
Kapcsolódó cikkek