Az USA 42 államában már nem oktatnak folyóírást a suliban. Harmadik osztálytól viszont kötelező a tízujjas gépelés, mert később minden leckét úgy kell majd beadni. A haladó gondolkodásúak elégedetten vigyorognak, mások szerint pedig emiatt vége lesz a civilizációnak.

Elméláztam, hogy vajon mi lenne velem, ha soha többé nem vethetnék lapra egyetlen karaktert sem pusztán kézzel és tollal. A következtetés talán meglepő, de egyértelmű: semmi. Kizárólag az egyetemi előadásokon és vizsgákon használok hagyományos írást, viszont sok hallgató akad, aki már ott sem. A munkám – bár nagyrészt szövegekről szól – havonta kétszer három darab hurkolt szót követel meg, nevezetesen a bérpapír és a jelenléti ív aláfirkantását.

Hiába vagyok tehát a mondatok önkéntes és boldog rabszolgája, nem lehet rám sütni a klasszikus grafomán jelzőt. Levelet csupán kiskamaszként szerettem kézzel írni, amikor végre megtaláltam a saját betűimet az idiótán kunkorodó, erőltetett sztenderdek helyett. Naplóm ideig-óráig volt, aztán a cuki pandamacis borítót leszámítva darabokra téptem és elégettem, mert egy év elteltével vércikinek hatott az összes eszmefuttatásom.

Amikor már senki sem törődött a betűim milyenségével, elkezdtem szépen írni. Amikor már nem osztályozták a szorgalmam, és nem volt szülői értekezlet, ahol jól kibeszélhették volna a teljesítményem, elkezdtem örömmel tanulni. Amikor egy nyári napon szürke felhők látványára és hűvös levegőre ébredek, egész nap mosolyognék, mert örülök, hogy végre eltűnt a meleg. Kicsit talán fordítva működöm, kicsit talán lázadok. Ezért képes vagyok mélységes egyetértéssel üdvözölni az olyan kezdeményezéseket, amelyek másokat vicsorgó ellenállásra késztetnek. „Ha nem írnak a gyerekek, hát ne írjanak, mit veri itt mindenki a nyálát?” – tettem föl a költői kérdést a hír olvasásakor.

A pedagógus szakma bármennyire szeretne nemzetközi lenni, belátható időn belül biztosan nem lesz az. Így hát abszolút lényegtelen, hogy egy hazai tanár mit fröcsög össze a távoli intézkedés kapcsán. Persze, információ szintjén lehet és kell reagálni a dologra, de ami az iskolarendszert illeti, a tengerentúli mintától – sajnos vagy szerencsére – túl messze állunk ahhoz, hogy hitelesen becsmérelhessük. Nem célszerű kiragadni belőle egyetlen részt, és rásütni, hogy a hülye amcsik már megint eldobták a nem létező agyukat.

Bizonyára oka van náluk a kézírás mellőzésének, méghozzá olyan, ami számunkra teljesen idegen. Talán ott lehetne elkezdeni a tanmesét, hogy az átlagos nyolcévest megtestesítő James ősei nem a legolcsóbb füzetet kényszerülnek megvenni a nagyáruházban a csemetének, hanem legrosszabb esetben a legszerényebb kivitelű okostelefont vagy táblagépet. Erre lehet irigykedni, lehet utálkozni, vagy akár szimplán ferde szemmel nézni. De egy másik kultúrát, egy másik társadalmi normarendszert cakompakk elítélni csöppet sem vall értelmiségi magatartásra.

Magától értetődik, hogy a magyar fiatalokat az államokbeli törvény miatt semmilyen veszély nem fenyegeti. Nem zabálja föl a leendő szellemi tartalékainkat a digitális világ, nem lesz emiatt iksz a jövőbeni véleményvezérek szignója, és nem szenvednek csorbát a Kárpát-medencében élő nebulók motorikus készségei. Kíváncsian várom a hosszú évek múlva esedékes kutatásokat, hogy a civilizáció „odaát” tényleg döglődik-e.

(SAV, tempty.hu)

Mi a véleményed erről? Szerinted milyen lenne a suli füzet, ceruza és toll nélkül, csakis számítógéppel? Szólj hozzá!