önéletrajz
#Suli, munka

Hogyan írj önéletrajzot kezdő munkakeresőként?

2024.06.12.
2 perces olvasási idő

Hamarosan végzel a tanulmányaiddal, és eljön az ideje, hogy te is beállj a munkakeresők közé. Az első lépések egyike az önéletrajzod elkészítése. Nem egyszerű feladat összeállítani, hiszen amellett, hogy ki kell fejeznie, mit tudsz és mit tapasztaltál eddig, magában foglalja azt is, hogyan reagálsz a meghirdetett pozícióra. Lássuk, mit érdemes beleírnod, ha kezdő munkavállaló vagy!

Fontos tudni és elfogadni, hogy az önéletrajzod egészen máshogy fog kinézni, mint egy tapasztalt munkavállalóé. Nem kell azonban emiatt késégbe esned: így is sokféleképpen megközelítheted az önéletrajzírást. Kiemelheted a szakértelmedet úgy is, hogy közben kevesebb hangsúly jusson a (még hiányos) tapasztalataidra. Ezekre kell figyelned:

Hangsúlyozd a tanulmányaidat!

Az elmúlt pár évet azzal töltötted, hogy megszerezted a szakképzést vagy diplomát. Ez határozottan az, aminek a lista elején kell szerepelnie (persze az elérhetőségeid után). Ha szeretnéd, kihagyhatod a diploma megszerzésének dátumát, ha úgy érzed, hogy ez negatívan befolyásolná az önéletrajzodat, de nem szükséges. Ha évfolyamelsőként diplomáztál le, vagy ha jó osztályzatot kaptál, akkor azt is tüntesd fel.

Azzal, hogy hangsúlyozod a bizonyítványodat, több eséllyel hívod fel magadra a figyelmet, főleg, ha olyan pozícióra jelentkeztél, amihez olyan diploma vagy oklevél szükséges, amivel rendelkezel. Ha van jogosítványod, szintén érdemes beleírni.

Emeld ki az önkéntes és gyakornoki munkáid!

Valószínűleg nem csak otthon ültél és tanultál az iskolai éveid egésze alatt. Minden önéletrajzbizonnyal végeztél önkéntes vagy gyakornoki munkát, és valószínűleg nagyon sokat tanultál ez idő alatt.

Tüntesd fel azokat a konkrét készségeket, amiket ezekben a munkakörökben megtanultál, mint például amikor iskolaközösségi feladatot töltöttél be (pl. bizottság szervezése vagy egy éves esemény megrendezése), vagy értékesítéshez kapcsolódó feladatot végeztél (pl. adománygyűjtés vagy telemarketing).

Ezután sorold fel a képességeidet is az önéletrajzodban, amiket erősségednek érzel (pl. jól dolgozol csapatban, vagy épp egyéni feladatokban vagy kiemelkedő). Ha nem tudod, hogy mit írj bele, kérd meg az egyik barátodat, tanárodat vagy egy karrier tanácsadót, hogy segítsen.

Sorold fel az összes díjat, amit kaptál!

Díjazták ösztöndíjjal vagy más módon a tanulmányi munkádat? Elismerést kaptál valamilyen közösségi tevékenységért? Ha igen, az önéletrajzod a legmegfelelőbb hely, hogy (szerényen) büszkélkedhess az eredményeidről.

Attól függően, hogy kaptál-e különféle díjakat vagy kitüntetéseket, készíthetsz egy "Díjak és elismerések"bekezdést, vagy csak egyszerűen felsorolhatod az összes iskolával kapcsolatos díjat a "Tanulmányok" részben.

Mindez megmutatja annak, aki elbírálja az önéletrajzodat, hogy céltudatos vagy, és ennek következtében bármely munkaközösség igazán jól jár veled.

Írd bele a speciális készségeket is!

Bónusz részként miért nem sorold fel a különleges készségeidet? Ez lehet az, hogy folyékonyan beszélsz egy másik nyelvet (ez mindig egy plusz, különösen, ha az a cég, amihez jelentkezel, jelen van a nemzetközi piacon).

Bár lehet, hogy úgy érzed, hogy ezeknek az eredményeknek nincs helye az önéletrajzban, ettől fog a te önéletrajzod kiemelkedni a többi közül, és a megfelelő íróasztalon vagy e-mail fiókban landolni. Ki tudja? Lehet, hogy emiatt hívnak majd be az interjúra – és pontosan ez az önéletrajzod célja.

Ne feledd, lehet, hogy kevés a munkatapasztalatod pályakezdőként, mégis próbáld azt adott munkára irányítva megragadni az önéletrajzod lényegét. Mindig a legfontosabb és legkiemelkedőbb eredmények szerepeljenek benne. Soha ne írj bele valótlanságot, sem olyan dolgot, amire nem szeretnél, ha rákérdeznének.

Sok szerencsét a vadászathoz, és ne feledd, hogy az idő múlásával az önéletrajzod tele lesz eredményekkel.

(KamaszPanasz - S.C., greatcvs.co.uk)

Kapcsolódó címkék

munka