Ha az önéletrajzunkban valótlan dolgokat állítottunk, az állásinterjú könnyen olyan kínvallatássá válhat, amelyben csapdába esve teljesen betekeredünk a saját magunk szőtte ellentmondásaink hálójába.

„Miért pontosan önt kellene alkalmaznunk?” – hangozhat az állásinterjú egyik kérdése, s ha erre rávágod, hogy kétségkívül te vagy a legalkalmasabb erre a posztra, már tulajdonképpen vesztettél is. A látszólag ártalmatlan kíváncsiskodás mögött az rejlik, hogy a kérdező meg akar lepni, de válaszul nem az otthon, előre betanult szöveget szeretné hallani. Az ideális választ ugyanis nem lehet szóról szóra bevágni – még akkor sem, ha az ilyen jellegű érdeklődésekre számítani kell.

Számos álláskereső akkor követi el az alapvető hibát, amikor egy ilyen jellegű kérdés mögött nem ismeri fel az érdeklődés valódi célját. „A válasz tulajdonképpen nem a szavakban rejlik, hanem annak módjában, ahogyan az interjúvolt felel. Ahogyan az erősségeit és gyengeségeit részletezi” – magyarázza a stuttgarti Heiko Lüdemann, aki álláskeresőknek tart intenzív tréningeket. Az ilyen kérdésekkel a személyzetiseknek több szándékuk is van: egyrészt arról akarnak meggyőződni, hogy mennyire készült – ha egyáltalán készült – a pályázó a személyes találkozóra, másrészt pedig az a célja, hogy a keresztkérdésekkel ellentmondásokba hajszolja a jelentkezőt, ha az önéletrajzában esetleg valótlanságokat állított.

Válassz: Besenyő Pista bácsi vagy a nagymamád?

„A lehető legrosszabb, ha a munkakeresők ellentmondásokba bonyolódnak” – hangsúlyozza Lüdemann – „pedig a személyzetisek többsége éppen azok után kutat. Azok a kérdések, amelyeknek látszólag semmi közük a megpályázott álláshoz, kifejezetten alkalmasak erre a célra”. Te mit válaszolnál, ha ezt hallanád: „melyik lenne a 20. század ismert személyiségei közül az, akivel a legtöbb rokon vonást tud felvonultatni, és miért pontosan ő”? Mit válaszolsz: Muhammad Ali, Hermann Ottó, Besenyő Pista bácsi, vagy a nagymamád? Tulajdonképpen nincs igazán megfelelő felelet – az ember mindegyikkel blamálja magát valamiféleképpen… „A személyzetis szándéka abban rejlik, hogy meglássa, hogyan kezeli a jelentkező a stresszhelyzeteket, s hogyan, mennyire spontánul vágja ki magát belőlük” – hangsúlyozza Ernst Fay, bonni pszichológus, aki számos nagyvállalat személyzeti osztályát látja el ehhez hasonló kérdésekkel.

A klasszikus „menüpont” – s talán emiatt már szakállasnak is tűnhet: „nevezze meg saját erősségeit és gyengeségeit”. Ha ezzel találkozol, semmi esetre se próbálj egy erősséget gyengeségként feltüntetve ezt válaszolni: „egyetlen gyengeségem tulajdonképpen, ami most az eszembe jut, az óriási ambícióm, és törekvésem, hogy megfeleljek ebben a munkakörben.” „Az erősségeknél a szociális és szakmai kompetenciákra kell gondolni, és hogy ezek ne lógjanak a levegőben, érdemes egy-két példával alá is támasztani korábbi gyakorlatunkból” – ajánlja a Berlinben munkaügyi stratégiai tanácsadó irodát üzemeltető Steffen Westermann. „Ekkor tényleg gyengeségekre kell gondolni, mégpedig olyanokra, amelyek megléte a betöltendő pozíció szempontjából nem jelentenek kizáró okot” – tanácsolja Westermann. A későbbi, a ranglétrán való előrelépegetési készségeket firtató kérdések is hasonló célzatúak. „Az álláskeresők ez esetben általában – amúgy helytelen módon – először is erősségeikre gondolnak, és azokat kezdik el hangoztatni, ám a hr-esek ekkor is a gyengeségeket és hiányosságokat keresik.

A frázisok és szófordulatok a találkozó előtti megtanulása sem lehet a megfelelő taktika. A szakértő óva int: „ha valaki kapásból elő tud kapni egy-egy konzerv jellegű, ám mondanivaló nélküli választ, az mindennek tűnhet, csak megnyerőnek nem!”

„Mennyit szeretne keresni?”

További tipikus kérdés még a kívánt jövedelem után érdeklődik: „mennyit szeretne keresni”. „Aki ekkor egyből egy konkrét összeget nevez meg, azt kockáztatja, hogy túlságosan is anyagiasnak tűnik” – mondja Lüdemann. Ugyan elkerülhetetlen az összeg konkretizálása, de először is abba az összefüggésbe kell helyezni, hogy mi mindent hajlandó az alkalmazandó pályázó ezért vállalni, s teljesíteni. Ajánlatos hozzá egy nem túl hosszúra szabott felvezetés, mint például: „tudom, hogy ez egy nagy összeg, de kész vagyok arra, hogy teljesítményemhez mérten szabják meg”.

Amikor az álláskereső úgy érzi, hogy egy-egy kérdéssel megfogták, meg kell próbálnia valahogy időt nyerni. „Ha tehát a találkozó elején a házigazdák felkínálják az ásványvizet, taktikai okokból érdemes azt akkor is elfogadni, ha egyáltalán nem vagyunk szomjasak”- tanácsolja Lüdemann. „Amikor ugyanis sarokba szorultunk, talán egy-egy kortyolás a pohárból elég időt jelent ahhoz, hogy valami ütős válasz az eszünkbe jusson.” Ha viszont ekkor sincs lényegi mondanivalód, ne félj bevallani, hogy ehhez most nem tudsz mit hozzátenni. Az őszinteség megnyerően hathat, s még mindig jobb, mint semmit sem mondani, vagy hebegni-habogni…

A berlini szakértő általában azt javasolja a hozzá tanácsért forduló fiataloknak, hogy a „mindenre legyen egy válaszunk” című feladatot baráti körükben gyakorolják. A barátok ugyanis ki tudnak találni olyan sarokba szorítós kérdéseket, amelyekből ember legyen a talpán, aki lazán ki tudja vágni magát. Hiszen ismert: akinek barátai vannak, ellenségekre már nincs is szüksége.

(KamaszPanasz)