terhes
#Vágyak

Mikor kezdődnek a terhesség tünetei?

2023.05.14.
3 perces olvasási idő

Sok tévhit kering az interneten a terhességgel és tüneteivel kapcsolatban. A legfontosabb, amit tudnod kell, hogy a tünetek egyénenként változnak. Van, aki olyan szerencsés, hogy szinte alig érzékel a terhességi tünetekből valamit, ám vannak olyan esetek is, amikor az anya minden kellemetlen tünetet megtapasztal.

A terhességi tüneteket egyesek már a fogantatást követő első héten is érzékelik, ám a leggyakrabban általában a 6. terhességi héten, azaz 2 héttel az elmaradó menstruáció után jelentkeznek.

A megtermékenyülés utáni napoktól a várt menstruációig

Gyakori, hogy a mellek fájdalmasak, érzékenyek, duzzadtak. Ez általában a kimaradó menstruáció idején jelentkezik, de vannak, akiknél már pár nappal vagy egy héttel a fogamzás után is érzékelhető. Ezt a terhesség fenntartásáért felelős hormonok szintjének hirtelen ugrása okozza. Ugyanakkor ez a tünet nem csak terhességet jelezhet, gyakran kíséri a PMS-t (a menstruáció előtti tünetegyüttes) is. Ugyanakkor terhesség esetén ezek a tünetek erősebben jelentkeznek, mint a menstruáció előtt.

A megtermékenyülést követő 5. naptól a 12. napig felléphet enyhe, pecsételő vérzés. Ez a beágyazódás időszaka, amikor a petesejt beágyazódik a méhfalba. A vérzés általában nem erős, rózsaszínes vagy barnás színű, és körülbelül 1-2 napig tart, ám előfordulhat az is, hogy enyhe menstruációra emlékeztet.

Ugyanebben az időszakban tapasztalhatsz szokatlan fáradtságot, hangulatingadozást, rossz közérzetet, fejfájást, ájulást vagy szokatlan orrvérzést is, ám eme tüneteket nem feltétlenül a terhesség okozza, egyéb megbetegedést is jelezhetnek.

Az első biztos tünet a kimaradt menstruáció. Ennek ellenére már ezelőtt is tapasztalhatsz bizonyos tüneteket (szédülés, hányinger), de csak a pozitív terhességi teszt után lehetsz benne biztos, hogy ezeknek ténylegesen a terhesség az oka.

A várt menstruáció elmaradása utáni hetekben

A hányinger, hányás, reggeli rosszullét a terhesség egyik leggyakoribb és legkellemetlenebb tünete. A „reggeli” jelző miatt sokan csak a nap első felében számítanak rá, ám a hányás, hányinger, szédülés a nap bármelyik pontján jelentkezhet. Ezek a tünetek a terhesség 6-8. hetében jelentkeznek a legintenzívebben, ennek oka a hormonrendszerben beálló változás. A 12. hét után általában a rosszullétek megszűnnek. Vannak olyan nők is, aki a terhességük végéig küzdenek a rosszullétekkel, ugyanakkor az is lehetséges, hogy egyáltalán nem jelentkezik a reggeli rosszullét, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szervezeted nem termel elegendő hormont a terhességhez.

A bizonyos ételek, italok szokatlan megkívánása, vagy az azoktól való ódzkodás, illetve a szagérzékenység is tipikus terhességi tünet, mely általában a terhesség 6-8. hetében jelentkezik.

A gyakori vizelés, vagy vizelési inger általában már a 6. héttől jelentkezhet, noha egyesek már korábban is tapasztalhatják. Ennek oka a hormonrendszerben beálló változás, illetve a szervezet megnövekedett testfolyadék szintje. Ezeket a folyadékokat a vesék állítják elő, és a húgyhólyag segítségével választják ki. A baba növekedésével egyenes arányban nő a vizelési inger gyakorisága. A harmadik trimeszterben a vizelési inger olyan gyakorivá válhat, hogy a kismamának úgy tűnhet, szinte az egész napot a mosdóban tölti.

A székrekedés és a gyomorégés szintén a terhesség kellemetlen tünetei, melyek akár már a terhesség legelején is jelentkezhetnek, és rosszabb esetben a legvégéig tarthatnak, ám mint minden, ez is egyénfüggő. Ezeket a tüneteket is a hormonrendszerben bekövetkező változások okozzák: egyes terhességi hormonok lassítják a bélmozgást. A szorulás kivédésére a legjobb mód, ha rengeteg vizet és sok rostot fogyasztasz.

A 6-8. héten ultrahang segítségével már a magzati szívhang is hallható.

3. hónaptól

A hízás természetes, noha az első 3 hónapban ez általában csak 0.5-2 kg. Jelentősebb súlyt csak a 2-3. trimeszterben fogsz felszedni. Persze ez is függ a test típusától, illetve attól, hogyan táplálkozol és éled mindennapjaid. A terhesség általában a 12-20. héttől válik szabad szemmel mások számára is észrevehetővé.

A hátfájások is gyakoriak, főleg a terhesség közepétől kezdődően, hiszen az alhasi és a derék rész erősen meg van feszítve és terhelve. A masszázs vagy egyéb orvos által javasolt módszer segíthet, de mindig érdemes szakértőhöz fordulni.

A 18-22. héten, bár még finoman, de érezhető a baba mozgása, ami a 28. hét tájékára határozott, óránként többszöri rugdalásra erősödik.

Minden nő más, ezért mindenkinél máskor és másféle intenzitással jelentkeznek a felsorolt tünetek. Ha kétségeid vannak afelől, hogy ezek intenzitása normálisnak mondható-e, fordulj bizalommal a védőnődhöz vagy nőgyógyászodhoz! És még egy fontos dolog, gyakori, de nem lehet elolvasott tünetek alapján kikalkulálni, hogy terhes-e valaki. A terhesség miatti pánik is okozhat émelygást, hasi fájdalat, rossz közérzetet és „szinte mintha érzékenyebb lenne a testem” jellegű panaszokat is.

(KamaszPanasz - Gy. R., Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia, belgyógyász, hematológus)