problémás gyerek
#Szülőknek

A szülő hibája, ha problémás a gyerek?

2014.01.29.
1 perces olvasási idő

A szülők gyakori félelme, hogy ők maguk a felelősek a gyerekük problémáiért, ezzel azonban nem segít a gyermekének, sőt, feleslegesen marcangolja önmagát. Ehelyett gondolkodjon azon, hogy hogyan tud a lehető legjobban segíteni a gyermekének!

A problémák maguktól is jönnek

A tini gyerek fejlődésének egyik legnehezebb szakaszán megy keresztül, a változás pedig rengeteg problémával, küzdelemmel és keserűséggel jár. A legtöbb probléma nem külső forrásból jön, hanem igen összetett, komplex folyamatok és összhatások eredményeként, nem ritka, hogy az egyik probléma szüli a másikat.A tinik nagyon labilisak érzelmileg, és hajlamosak kivetíteni a belső feszültségüket, és olyasmiket tenni, ami korábban nem volt jellemző rájuk ezidáig, a szülő pedig önmagát hibáztatja a kialakult helyzetért.problémás gyerek

Az igazság az, hogy ezekről a dolgokról senki sem tehet. Nem szabad okokat és bűnbakokat keresni, mert ezek nem segítenek a problémák megoldásában. Arra kell összpontosítani, hogy a problémás korszakát élő tinit a szülő átsegítse ezen a kényes életszakaszon, és egészséges felnőtté váljon.

A bűntudat

Hibázni azt jelenti, hogy valamit rosszul csinál az ember vagy saját erejéből képtelen megtenni az adott dolgot.

Természetesen a szülők elkövetnek egy-két hibát a gyereknevelés során, ez szinte kivédhetetlen, akár az is lehet, hogy ezen hibáknak közük van a kialakult problémához, amivel most harcolnak.

Azonban a szülő idővel tapasztaltabb lesz, és látni fog más megoldást is az adott problémára. Csak végig kell gondolni: adott egy tini, aki jól teljesít, aztán egyszer csak problémássá válik, de vajon mi lehetettennek az oka?

A hibakeresés pozitív oldala

Mivel nem lehet visszamenni az időben, hogy megváltoztassa a dolgokat, ezért a problémás tinivel a jelenben kell foglalkozni és segíteni neki.

Ha tisztában van azzal, hogy rendezetlen számlái vannak önmagával szemben, akkor nem árt először azokat tisztáznia önmagában, és csak utána tud segíteni a gyermekének. Nem szabad a múlt hibáin keseregni, önmagunkat hibáztatni, hanem a jelenben kell jól cselekedni.

Ha a szülő iszik, drogozik vagy dohányzik, akkor hogyan várhatja el a gyerekétől, hogy ő ezt ne tegye? Pozitív példát kell mutatni a gyereknek, főként azzal, hogy a szülő leszámol a saját problémáival, nehézségeivel, vagy ha önmaga nem tud egyedül, akkor szakszerű segítséghez folyamodik. Le kell számolni a múlt problémáival, hogy tovább lehessen lépni.

A szülők feladata, hogy a saját nehézségeikkel szembenézzenek, és a saját tapasztalataikat felhasználva segítsék a gyerekeiket a helyes út megtalálásában és elérésében.

(N. L., parentingteens.about.com)