nemi erőszak
#Szülőknek

Mit tehet a szülő, ha megerőszakolták a gyermekét?

2014.03.03.
3 perces olvasási idő

Szexuális erőszaknak – azaz kikényszerített, akaraton kívüli szexuális aktusnak – lányok és fiúk, nők és férfiak egyaránt ki vannak téve.

A nemi erőszak nem a szexről, nem a szerelemről szól, hanem csakis a hatalomról. A nemi erőszakot elkövető fenyegetéssel vagy fizikai agresszióval hatalmat gyakorol egy másik ember felett. A támadó sokszor alkohollal vagy más drogokkal teszi ellenállásra képtelenné a másik személyt.

A nemi erőszak bűncselekmény, akár egy ismeretlen, akár ismerős, barát, partner, vagy családtag követi el. A megerőszakoltnak orvosi segítségre, megértésre, vigasztalásra, és támogatásra van szüksége. Az alábbiakban tanácsokat adunk, mit tehet, ha gyermekét megerőszakolták.

Erőszakra utaló jelek

Sajnos a gyerekek egy része nem számol be az erőszakról a szüleinek. A tinédzserek bizonyos dolgokat csak a barátaikkal osztanak meg, és ez alól még a szexuális erőszak sem kivétel.

Ha gyermeke nem avatja a bizalmába, akkor is van egy-két jel, amely komoly problémára utal, és arra, hogy gyermekének szülői segítségre van szüksége, még abban az esetben is, ha a szexuális erőszak szerencsére nem is történt meg. Ilyen eset, ha:

  • gyermeke általában ingerlékeny, rosszkedvű vagy szeszélyes
  • dühösnek, ijedtnek vagy zavarodottnak tűnik
  • levert, szorongó, ideges, főleg ha egyedül kell maradnia
  • visszahúzódó lett a családdal és barátokkal szemben
  • rosszul alszik
  • megváltozott az étvágya
  • képtelen koncentrálni az iskolában és mindennapos tevékenységek közben.

A fentiek poszttraumás stressz szindrómára utalnak. Ha felfigyel ezekre a jelekre, mindenképp tudassa gyermekével, hogy mellette áll, és meghallgatja, bármiről is legyen szó. Ha gyermeke továbbra sem hajlandó megnyílni, keresse szakember segítségét.

Kérjen orvosi segítséget!

Ha nemi erőszakra derül fény, minél hamarabb keressünk orvosi segítséget. A szexuális erőszakot két csoportba szokták osztani: akut – vagyis 72 órán belül történt – és nem akut erőszakra.

Akut erőszak esetén vigye gyermekét a sürgősségi osztályra, majd hívja a rendőrséget, és a szexuális erőszak áldozatainak a NANE által fenntartott, helyi tarifás kék segélyhívó számot ( (06-40-630-006) vagy ingyenes zöld számot (06-80-505-101). A legtöbb esetben az orvos is jelenti a bűncselekményt a rendőrség felé.

A kórházban megvizsgálják, hogy történt-e nemi eredetű fertőzés vagy bármilyen sérülés az aktus következtében. Egyes kórházak ilyen esetekre felkészült szakemberekkel dolgoznak.

Ha lehetséges, a kórházat még azelőtt keressék fel, hogy gyermeke tisztálkodott – ruhát cserélt, lezuhanyozott volna – ez persze nem könnyű, hiszen természetes reakció, hogy az ember le szeretné mosni magáról a nemi erőszak nyomait. Mégis, az orvosok így hatékonyabban tudnak eljárni, és a bűnjelek is könnyebben azonosíthatók.

A rendőrségen jegyzőkönyvet fognak felvenni a történtekkel kapcsolatban, és ha lehetséges, akkor bizonyítékokat is magukhoz vesznek, amik később felhasználhatók a nyomozás során.

Nem akut nemi erőszak esetén hívja a rendőrséget, vagy az erre specializálódott segélyhívószámot, hogy tájékozódjon a további lépésekről. A rendőrségen jegyzőkönyvet fognak felvenni, ezután pedig szakemberhez kell fordulniuk, hogy felmérje a helyzetet – mind pszichésen, mint testi, egészségügyi szempontból.

Mire számíthatunk a vizsgálat során?

A vizsgálat előtt gyermeke egy ilyen esetekre specializálódott orvossal, nővérrel, tanácsadóval vagy szociális munkással beszél a vele történtekről. A beszélgetés segíthet a további orvosi vizsgálatok megtervezésében és a bűncselekmény felderítésében, nem utolsó sorban pedig a gyakorlott hallgató sokszor képes megnyugtatni az áldozatot, és segít levezetni a benne felgyülemlett érzelmi feszültséget.

Az orvos ezután elmondja, hogy mi várható a vizsgálat során, és a vizsgálatok elvégzéséhez szülői beleegyezést kér. A vizsgálat általában a következőkből áll:

  • Vizsgálat a szexuális úton terjedő betegségek kizárására, például HIV/AIDS teszt - a tesztekhez nyál vagy vérmintára van szükség. Bár a gondolat, hogy valaki szexuális erőszak következtében ilyen betegségeket is elkaphat, nagyon ijesztő, mégis jobb minél hamarabb a végére járni a dolognak. Minél hamarabb elkezdik a kezelést az esetleges fertőzés ellen, annál nagyobb az esélye, hogy elkerülhető a betegség kialakulása.
  • Ha lánya már elérte a pubertás kort, az orvos felléphet az erőszakból következő terhesség kialakulása ellen.
  • Vizsgálat külső és belső sérülések megállapítása és kezelése érdekében.
  • A szakember mintát vehet gyermeke ruhájáról vagy testéről, mert az elkövető haja, körme, testfolyadéka stb. segíthet a nyomozásban.
  • Ha gyanakszik, hogy gyermekének drogot adtak be, az orvos ezt is ellenőrizheti.
  • A szakember fényképeket készíthet a történtek dokumentációja érdekében.

Ha gyermekével nem jut el azonnal a klinikára, később is kérheti a fenti vizsgálatokat. Bármikor bejelentkezhetnek, hogy kizárják a szexuális úton terjedő betegségek vagy a terhesség lehetőségét, és hogy felmérjék a külső és belső sérüléseket. Egyes helyeken akár napokkal az esemény után is felhasználható bizonyítékokat tudnak gyűjteni az erőszaktevő ellen.

Fontos, hogy a rendőrségnek minél előbb jelentsük a történteket!

Érzelmi problémák és megoldásuk

A szexuális erőszak után sokan nem akarnak beszélni a velük történtekről, mert félnek, hogy az események elmesélése fájó emlékeket hoz a felszínre. Sajnos azonban az elfojtás még többet ronthat a helyzeten.

Minél hamarabb keresünk olyan szakembert, aki érzelmi támaszt tud nyújtani ebben a nehéz helyzetben, annál nagyobb az esély a hosszú-távú gyógyulásra. A fájdalmon az érintettnek jobb minél hamarabb túljutnia, hogy később ne legyenek rémálmai és visszatérő látomásai. Az idejében érkező támogatás segít elkerülni a depressziót.

Kérdezze meg gyermekét, mi lenne a neki legmegfelelőbb módszer az események feldolgozására. Van, aki az egy személyes terápiát választja, és van, aki szívesebben csatlakozik egy terápiás csoporthoz. A csoportban mindenki segítséget kap és adhat is, a tapasztalatok és új ötletek megosztása segíthet a tagoknak túljutni az őket ért megrázkódtatáson.

(kidshealth)