Kamaszt nevelő szülők szájából viszonylag gyakran elhangzik a fenti mondat, amelyhez sokszor bűntudat és rossz érzés is társul. Hogyan lett az édes, pici babámból egy visszafeleselő, mufurc, engedetlen kamasz?! És ha már megtörtént, akkor mit tehetünk azért, hogy ezt az időszakot mind a ketten túléljük?

A kamaszkor

„I’m not a girl, not yet a woman” énekelte Britney a 2000-es évek elején, ami annyit tesz „nem vagyok már kislány, de még nő sem”, és mennyire igaz ez a kamaszkorra, amely furcsa átmenetet képez a gyermekkor és felnőttkor között. Sok testi és hormonális változás történik ilyenkor, így nem meglepő, hogy szeretett gyermekünk viselkedése olykor megváltozik, lázadóbbá vagy éppen zárkózottabbá válik. Ebben az időszakban próbálgatják a határai(n)kat, ami olykor mindenkit megvisel.

A kamaszkor egy normatív krízis, azaz olyan változás egy család életében, ami mindenkit érint és ami mindenkitől újfajta megközelítést és viselkedési módokat kíván. Normális, azaz éppen úgy, ahogyan a gyermekágyas időszakon vagy a totyogós korszakon, úgy ezen is „túl kell esni”, és ha szerencsénk van, kellő öniróniával, humorral és némi tudatossággal még ennek az időszaknak a szépségeit is megláthatjuk.

Használjuk ki a visszakapott szabadságunkat

Ki emlékszik még az átvirrasztott éjszakákra, az utána lévő reggelekre, amikor még egy kávét sem lehetett normálisan elfogyasztani, vagy a nyaralásra, ahol sem pihenés, sem napozás, de még egy könyv sem jöhetett szóba? Az idő ugyan ezeket az emlékeket elhalványítja, de a kamaszkor kétségtelenül egyik legnagyobb előnye, hogy azáltal, hogy a gyermek önálóbb, már kevésbé (vagy leginkább egyáltalán nem) igényli a mi segítségünket és iránymutatásainkat, így egyszeriben a mi szabadidőnk is megnő.

Furcsa azonban, hogy amikor az ember az oly vágyott szabadidőt megkapja, akkor hirtelen úgy érzi, hiányzik neki az a fajta kötődés, ami korábban volt köztük. Fontos tudatosítani, hogy a gyereknek el kell indulnia a saját útján, ami a fejlődés természetes része. Szülőként így az az egyik feladatunk, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az elérhetetlen és a „túlságosan elérhető” szülői én között. Ráadásul ahhoz, hogy több türelmünk legyen a gyerekünkhöz elengedhetetlen, hogy néha kilépjünk a szülő szerepből.

Használjuk ki, hogy most már elmehetünk meginni valamit a barátainkkal, hogy most már gyakrabban lehetünk kettesben a házastársunkkal. Ezek a feltöltődések segítségünkre lesznek a hétköznapokban is, arról nem beszélve, hogy bizonyos fokig így a gyermekünknek is szabadságot és vele együtt „szülő mentes időt” adunk.

Húzzunk egyértelmű határokat

A határok számunkra és a kamasz számára is biztonságot adnak, amik persze idővel változtathatóak, de fontos, hogy egyértelműek legyenek. Fogadjuk el a kamasz gyerek önállósodási kísérleteit, tartsuk tiszteletben a csukott ajtót vagy azt, ha már ciki neki, hogy érte megyünk az iskolában, ahogyan azt is, ha éppen nem szeretne már eljönni velünk nyaralni, mert abban az időpontban éppen egy nagyon fontos baráti program van.

Ez az az életszakasz, amikor a kortársak igenis fontosabbak, mint mi. Ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy a szülő szerepünkből ne zökkenjünk ki. Ha számunkra a közös családi vacsora vagy a szoba kitakarítása olyan elv, amelyekből nem szeretnénk engedni, akkor ezekhez igenis ragaszkodjunk, és próbáljunk meg a gyerekkel együtt közös megoldásokat kitalálni.

Tartsunk önismeretet

A gyereknevelés az egyik legnagyobb önismereti út, hiszen gyerekeink sokszor tartanak nekünk tükröt, amelyben nem feltétlen úgy látjuk magunkat, ahogyan szeretnénk. Érdemes néha visszanézni, hogy milyen volt a mi gyerekkorunk, velünk, hogyan viselkedtek a szüleink, mik azok a nevelési elvek, amiket mi is követnénk, és mi az, amit máshogy szeretnénk.

Ne rettenjünk meg, ha esetleg olyan viselkedés köszön vissza, amit a szüleinktől látunk, de mi valójában máshogy akarjuk. Ne hibáztassuk magunkat azért, ha elbizonytalanodunk, vagy ha nem tudunk minden helyzetben nyugodtan és megfelelően reagálni. Nem kikerülhető, hogy olykor magunkba nézzünk, megvizsgáljuk az előttünk lévők által kapott mintákat és elvárásokat, és szükség esetén arra törekedjünk, hogy ezeket átdolgozzuk.

Nevessünk

Köztudott tény, hogy a nevetés oldja a feszültséget, erősíti az immunrendszert, és nevetés hatására endorfint termelünk, ami pedig hozzájárul a boldogságérzetünkhöz. Ráadásul, a humor rugalmassá, alkalmazkodóbbá és egy picit talán lazábbá tesz, ami pedig a gyereknevelésben egy igazán nélkülözhetetlen eszköz.

Arról nem beszélve, hogy minél többet viccelődünk otthon, annál inkább példát mutatunk ezzel is a gyermekünknek, aki így szintén képessé válhat bizonyos helyzetekben a humorhoz nyúlni. Ugyanakkor soha ne a gyereken nevessünk, illetve annak célja soha ne a megszégyenítés és a csúfolódás legyen, mert annak hosszú távon is káros következményei lehetnek.

(Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus)