
#Szülőknek #anya
479 db cikk a témában
5 tény a tinikről és az együtt járásról
A tinédzsereknek sok dolgot meg kell tanulniuk serdülőkorban. Segítsd gyermeked ezzel az öt tippel.
Beszélgetés a pályaválasztásról
A jövőről való elmélkedés, főleg ha a karrierről van szó, igen stresszes tud lenni, és nem kevés fejfájást képes okozni. Komoly és ijesztő feladat lehet a fiatalok számára arról gondolkodni, hogy mit is kezdjen a jövőjével. Segíts neki!
Tippek Szülőknek: Hogyan segítsünk gyermekünknek a dolgozatírásban
A dolgozatírást az iskolák két okból kifolyólag használják. Először is azért, hogy megnézzék, hogy a gyerekek külön-külön milyen jól tanulnak az osztályban.
7 titok, hogy túlélj egy problémás tinédzsert
Sikeresen felnevelni egy problémás kamaszt szinte lehetetlen feladatnak tűnhet, hiszen szembe kell nézned a gondjaival és mindennapos, már-már kezelhetetlenné fajult viselkedésével. Tinédzserek, akik elszöknek, megbuknak az iskolában, motiválatlanok, dacosak, depressziósak vagy másképpen harcolnak a szüleikkel, és próbálják lehetetlenné tenni, hogy felnevelhessék őket.
Hogyan segíts gyermekednek az első melltartó megvásárlásakor?
Az első melltartó megvásárlása új tapasztalat a serdülő gyermeknek és a szülőknek is. Annak jele, hogy a kislányból felnőtt lesz. De ezzel a lépéssel sok kérdés is felmerülhet: Mikor, hol és milyen melltartót vegyünk először lányunknak? Íme, néhány tipp, amivel sikeres lehet a vásárlás.
5 dolog, amellyel tönkreteheted lányod testképét
Sok mai tizenéves küzd testképzavarral. Főleg a lányok vannak kitéve annak, hogy megutálják a saját testüket - leginkább a méretüket. Sajnos sok szülő is ront a lánya önképén anélkül, hogy tudna róla.
Családi harc: mi alapján válasszunk iskolatáskát?
Kinek legyen igaza? A szülőnek, aki a gyerek testfejlődését tartja szem előtt, amikor iskolatáskát választanak a csemetének, vagy a gyermeknek, aki szín, minta és forma alapján hozza meg a döntést. Az ortopéd szakorvos szerint az iskolatáska kialakítása és annak szimmetrikus viselése a legfontosabb, hiszen a gerinc megterhelése hosszabb távon jelentős mozgásszervi panaszokhoz vezethet.
Mit egyen a gyerek nyáron? 10 tanács szülőknek
Nyáron is oda kell figyelni a gyermekek táplálkozására, hiszen a vakáció alatt több olyan hiba csúszhat a mindennapokba, amely elhízáshoz vagy más egészségügyi problémához vezethet. Az MDOSZ tanácsai a nyári szezonra.
Oszd be a gyermeked idejét, hogy ne unatkozzon ezen a nyáron
A tinik suli időben mindig gyors tempót diktálnak. És sokaknál a nyári szünet egyet jelent a lazítással és az alvással. Az nem probléma, ha a nagy hajtás után egy két napot lazítanak, de aztán elkezdenek unatkozni és a szülők fizetik meg a következményeket.
Élvezd a stresszmentes nyarat a gyermekeddel
A családok egész évben a nyarat várják. A nyári vakáció a gyereknek (és neked) az az idő, amikor élvezheted a meleg időt, és remélhetőleg amikor pihenhetsz. Szabadulj meg a mozgalmas és stresszes iskolaévtől, és élvezd a stresszmentes nyarat. Csak kövesd az alábbi tippeket.
Hogyan segíts gyermekednek munkát találni?
Előfordulhat, hogy tini gyermeked - akár 16, akár 18 évesen hagyja abba tanulmányait - nehezen talál munkát. Ez sajnos nem ritka manapság, különösen olyanoknál, akik semmilyen, vagy csak alacsony képzettséggel rendelkeznek. Nagyon frusztráló időszak ez a kamasznak, főleg, ha a barátai már dolgoznak és pénzt keresnek.
Ne váljon pornósztárrá a csemetéd!
Bár gyermeked nem tűzte ki magának célul, hogy híressé váljon az interneten a meztelen képeivel, mégis megtörténhet vele, ha nem gondolkodik. Sok kamasz meztelenül vagy hiányos öltözetben pózol a webkamera vagy a telefon fényképezője előtt, majd az elkészült képet felrakja a Facebookra vagy bármely más közösségi oldalra.
Papolás helyett hatékony kommunikáció
Szeretnéd, ha a kamasz gyereked komolyan venné, amit mondasz neki? A dolog nem bonyolult: mindig tartsd be, amit te mondasz neki. Mindig. Akkor fog komolyan venni, ha biztos abban, hogy amit te mondasz, az úgy is lesz.
Miért lopnak a tinik?
Szinte minden gyerek elköveti élete során azt a ballépést, hogy valamit elvesz, ami nem az övé. Azonban az eltérő korú gyerekek más és más okot, kifogást hoznak fel a lopás indokaként.
Mit tehet, ha gyermekét hazugságon éri?
Rendszerint a kamasz azért hazudik a szüleinek, mert fél a következményektől: a szülői szigortól vagy büntetéstől. Fél attól, ha elmondja az igazat, akkor nagyobb bajba kerül, és csalódást okoz a szüleinek.
Alcsonynövést eredményezhet a korai serdülés
Sokak szerint a serdülőkor egyre korábban következik be, ezért a legtöbben csak legyintenek arra, ha fiuk vagy lányuk fejlettebb a kortársaiknál. Azt viszont fontos lenne tudni, hogy van egy korhatár, ami alatt már betegséget jelez az, ha gyermekünk pubertás korba lépett. A problémáról dr. Tar Attila, gyermek endokrinológus beszélt.
Amit egy kiskamasznak tudnia kell az elsősegélyről
A kiskamaszoknak érdemes ismerniük az elsősegély alapjait, és tudni, hogy hogyan kezeljék a kisebb sebesüléseket, horzsolásokat. A kiskamaszokat gyakran hagyják egyedül otthon, éppen ezért fontos, hogy tudják, mit kell tenniük, ha baleset történik. Ma van az Elsősegélynyújtás Világnapja!
A fiatalok felét zaklatják a világhálón
Egy tanulmány szerint, amely a tinédzsereket és a fiatal felnőtteket kérdezte meg arról, hogy interneten keresztül zaklatták vagy terrorizálták már őket, a válaszadók több mint a fele azt mondta, hogy igen, történt már velük ilyen dolog.
Az alvás-ébrenlét ciklusok befolyásolják a kamaszkori agyfejlődést
Kiegyensúlyozatlanná vált az idegsejtek kommunikációját biztosító agyi kapcsolatok (szinapszisok) kialakulásának és megszűnésének folyamata azoknál a serdülőkorú egereknél, amelyeket csak rövid ideig engedtek aludni a kutatók.
A házi feladat letagadása
"Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy a tíz éves lányom rendszeresen és sokat hazudik nekem. Leginkább az iskolai feladatokkal, dolgozatokkal és a házi feladattal kapcsolatban. A dolgozatírásról csak napokkal később értesülök, ráadásul rendszerint gyenge eredménnyel teljesíti azokat a gyermekem, mivel szinte alig tanul valamit." - A szakértő válaszol.