Szülőknek, fia

#Szülőknek #fia

331 db cikk a témában

#szigorú
2016.04.14.

Lehet, hogy túl szigorú a gyermekével? 8 jel, ami erre utal

A nevelési és fegyelmezési problémák szinte állandó fejfájást okozhatnak a legtöbb szülő számára. Honnan tudhatja Ön, hogy nem lépi-e át az ésszerűség határát a gyereknevelés során, vagy épp ellenkezőleg, túl lazán fogja-e a gyeplőt? Mindkét esetben a nevelés hatásossága, eredményessége válik kérdésessé. Kulcskérdés, hogy mennyire szabad fizikailag vagy verbálisan fegyelmezni, elnyomni, korlátozni egy gyereket.

#szülő
2016.04.01.

Kamaszkor pszichológiája: a 17 évesek

17 évesen a kamaszok bontogatják a szárnyaikat, és egyre inkább megismerik a körülöttük lévő világot. Mivel mindeközben még elég fiatalok, időnként hibákat is vétenek, amelyeket saját maguknak kell kijavítaniuk. Ez is fontos része gyermeke sikeres önállósodásának. Ha ezt most nem tanulja meg gyermeke, akkor még felnőttként is Öntől várja majd a problémái megoldását.

#kamaszkor
2016.03.01.

Felmérés: Így élnek a mai kamaszok

A WHO új nemzetközi tanulmánya szerint az iskoláskorú gyermekek körében jelentősen csökkent a dohányzás, ugyanakkor a fiatalok egészségét és jóllétét aláássák a nemi és társadalmi egyenlőtlenségek.

#szűz
2016.02.27.

Hogyan beszéljen gyermekével a szexualitásról?

Szavak nélkül is számos dolgot közölhet gyermekével. Ha a szexualitás kérdéséről van szó, sokat üzenhet gyermekének azzal is, ahogyan gyermeke magánéletét és a testével kapcsolatos kérdéseket kezeli. Ha úgy érzi, nehézséget okoz a nemiségről és a fogamzásgátlásról beszélni csemetéjével, nyugodjon meg, hiszen nincs ezzel egyedül!

Öt veszélyes kamasz szokás
#higiénia
2016.02.25.

Öt veszélyes kamasz szokás

Ugye, emlékszik arra, amikor gyermeke még egészen kicsi volt, és a földön mászva vagy totyogva próbált elérni mindenféle, általa érdekesnek vélt dolgot, és minden erejével azon volt, hogy belegyömöszölje azt a szájába? Ez jelentette számára a világgal való ismerkedés egyik formáját.

#negatív kritika
2016.02.22.

Mit tesz a negatív kritika a tinivel?

Ha egy tinit folyton csak negatív kritika ér a szülei részéről, akkor idővel azonosul a negatív jellemzőkkel és el is hiszi azokat - akár igazak, akár nem.

#kamaszkor
2016.02.09.

A kamaszkor pszichológiája

Sem a gyereknek, sem a szülőknek, sem pedig a környezetnek nem könnyű időszak a kamszkor. Az addig kedves és mindig szófogadó, gyakran még riadt kisgyermek a testi és lelki változások következtében kezdi próbálgatni akaratának erejét, és akár minden ellen képes lázadni.

#gyerek
2016.02.06.

A gyermekem tiszteletlen. Mit tehetek?

Kedves Szerkesztők! A gyermekem kihívóan és dacosan viselkedik, sokat vitázik, rossz a magatartása az iskolában, és mindig feszegeti a határokat. Már minden tőlem telhetőt megtettem, még szakemberek segítségét is kértem, de hogy őszinte legyek, semmi sem segített igazán. Mit tehetnék?

#drog
2016.01.27.

Drogveszély: a köhögéscsillapító szirupok

Mivel az alkohol, a dohány és a tiltott drogok fogyasztásáért egyre szigorúbban vonják felelősségre őket, a tinédzserek új kábítószert találtak maguknak, mégpedig a szüleik gyógyszeres szekrényében.

#apa
2016.01.15.

Az apamodell fontos a serdülők számára

A kamaszkor feladata, hogy a fiatal önálló személyisége kialakuljon, és hogy képessé váljon a legfontosabb kérdés megválaszolására: Ki vagyok én? A tinédzserek ezt úgy valósítják meg, hogy elmélyítik a kapcsolataikat a barátaikkal, míg a családjukhoz is szorosan kötődnek. Milyen szerepe van az apamodellnek a kamaszok életében?

#mobil
2016.01.11.

Hogyan szocializálódik a mobiltelefonnal felnövő nemzedék?

A szülők számára igen sok aggodalmat tud okozni a mai gyerekek technikához való hozzáállása, annak esetleges helytelen használata: mennyire veszélyezteti a gyerekeket az online zaklatás? Milyen más veszélynek teszik ki magukat a neten? Mennyire befolyásolja tanulmányi előrehaladásukat az intenzív üzenetküldözgetés, netes ismerkedés? Vajon szextingelnek is?

#idegesség
2016.01.10.

Legyen nyugodtabb szülő!

Kiabált már a gyermekére úgy, hogy azt később komolyan megbánta? Hasznos tanácsokkal szolgálunk arról, hogy ez miként kerülhető el, illetve ha már megesett a baj, hogyan lehet jóvátenni a történteket.