fogmosás
#Testi problémák

Napi két fogmosás - Hitted volna, hogy...

2014.01.07.
1 perces olvasási idő

Eddig is közismert volt, hogy a fogmosás elengedhetetlen tartozéka mindennapjainknak és alapfeltétele fogaink egészségének, brit kutatók egyik tanulmányukban arra a következtetésre jutottak, hogy akik naponta kétszer megmossák fogsorukat, azok esetében jelentősen kisebb eséllyel következik be szívinfarktus.

Napi kétszeri fogmosással nem csak az egészséges mosolyunk érdekében teszünk valamit, hanem a szívinfarktus előfordulásának esélyét is csökkenthetjük – állapította meg a londoni University College kutatógárdája.

A fogmosás kedvező hatása nem a testmozgás számlájára írható – a kezek viszonylag gyors mozgása ugyanis semmi körülmény között nem számít sportnak, s ennek megfelelően nem is vethető össze a rendszeres úszás, vagy futás hatásával. A szakemberek vélekedése szerint a túlságosan ritka fogtisztítás következtében jelentősen megnő a vérben mérhető úgynevezett c-reaktív protein (CRP) koncentrációja – amely következtében gyulladásos állapot léphet fel.

Már korábbi tanulmányokban is voltak utalások a szívbetegségek és a test gyulladásos jellegű megbetegedései közötti párhuzamra. A gyakori gyulladások ugyanis – és ide tartoznak a szájüreg ilyen jellegű megbetegedései is – hozzájárulnak az artériák elmeszesedéséhez, ami a szívbetegségek legfontosabb kockázati tényezőjének számít.

Aki tehát a már eddig is ismert intézkedésekkel odafigyel szíve egészségére, de emellett fogai optimális ápolására is ügyelni akar, az elektromos fogkefét használ. Számos tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy az elektromos eszközök a lepedék 74,3 százalékát távolítják el, s a fogínyvérzés esélyét is 90,6 százalékkal csökkentik a használt fogkrém típusától teljesen függetlenül.

(forrás: fitforfun.de)