környezetvédelem
#Zöldövezet

Napi öt perc a tudatos fogyasztásért

2016.06.05.
1 perces olvasási idő

A környezetvédelmi világnapnak nem kisebb célja van, mint széles körben felhívni a figyelmet a környezetszennyezés következményeire elősegíteni az együttgondolkodást és a közös cselekvést, valamint terjeszteni a fenntartható fejlődés eszméjét. Te mennyire figyelsz a környezetedre?

A fogyasztóvédelmi kihívás hónapjában a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az első héten a környezettudatos fogyasztásra hívta fel a figyelmet. A téma nem is lehetne aktuálisabb, hiszen június 5-én van a környezetvédelmi világnap. 1972 júniusában tartotta az ENSZ első „Ember és bioszféra” címet viselő környezetvédelmi világkonferenciáját. Ennek kezdő dátumát, azaz június 5-ét nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánították.

A világnap fő célkitűzései

Rohamosan nő a föld népességének ökológiai-, szén- és vízlábnyoma. Fontos, sőt elengedhetetlen, hogy tegyünk a növekedés ellen.

Napi öt perc a tudatos fogyasztásért: a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Facebook oldalán is hasznos tanácsokat találsz, azok napi szintű szerves beépítésével életedbe nemcsak önmagadért, hanem egy élhetőbb Földért és a fenntartható fejlődésért is sokat tehetsz.

Napi öt perc a tudatos fogyasztásért

Néhány tipp a környezettudatos fogyasztáshoz:

  • Válassz gazdaságos csomagolású termékeket.
  • Vigyél magaddal szövet, vagy újrahasznosított papírtáskát a vásárláshoz.
  • Ha teheted, vásárolj kistermelői piacon, ahol a termékeket akár csomagolás nélkül megvásárolhatod.
  • Ha megteheted, autó helyett, inkább válaszd a tömegközlekedést, amennyiben pedig lehetséges gyalogolj, vagy használj biciklit.
  • Használj energiatakarékos villanykörtéket (már egyetlen izzó is 400 kg szén-dioxid kibocsátás csökkenést eredményez élettartama alatt).
  • Az eldobható elemek helyett használj újratölthetőt.
  • Zuhanyozz fürdés helyett (egy zuhanyzással kb. 40 liter vizet fogyasztunk el, míg ha kádban fürdünk ennek akár a 3x-át az-az 120 litert is).
  • Ügyelj a csöpögő csapokra, olykor csupán csak egy tömítésen múlik az egész.
  • Ne folyó víznél végezd a mosogatást és a fogmosást (percenként átlagosan 8 liter vizet engedünk ki a csapból, azaz a két perces fogmosás alatt 16 liter, az öt perces mosogatás során pedig akár 40 liter vizet is leengedhetünk a lefolyón).
  • Öntözéshez használj esővizet.

(Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság)