
#Zöldövezet #környezetvédelem
142 db cikk a témában
A víz hét csodálatos tulajdonsága
Az élet forrása a víz, nélküle nem létezne élet a Földön. Tudtad, hogy az emberi test közel 75 százaléka víz? De nem csak az embereknek szükséges ez a létfontosságú anyag, hanem a növényeknek és az állatoknak is. A csúcstartó a medúza, hiszen testének 98-99 százaléka vízből áll.
Tarts fikuszt! Elnyeli a lakás mérgeit
A mérgező gáz – formaldehid – olyan tárgyakban található meg, mint a szőnyeg, a függöny, a furnérlemez és a ragasztó. Ha a gáz a levegőbe kerül, rontja annak minőségét, ami többszörös vegyszerérzékenységet válthat ki. Ez azt jelenti, hogy allergia, asztma és fejfájás alakulhat ki.
Tudtad, hogy egy évben 100 kilogramm papírt használsz fel?
Évente közel tízmillió fát fogyaszt el Magyarország. Az elhasznált papír nagy része használat után a szemétben köt ki, így egy évben 980.000 tonna papírhulladék keletkezik. Ezzel a legnagyobb probléma nem a papírhulladék lebomlási ideje vagy környezetszennyező hatása, hanem az, hogy a papírt újból elő kell állítani.
A Holdig is elérne az éves műanyag palack hulladék, ha egymás mellé tennénk
Magyarországon a becslések szerint egy évben 100 millió tonna szemét keletkezik, amelynek körülbelül a 20%-a származik a háztartásoktól. A keletkezett hulladékok közül az egyik „legnépszerűbb” a műanyag vagy PET palack, amelynek lebomlási ideje közel 450 év. Évente csak hazánkban 80 millió darab műanyag palack hulladék keletkezik, melyeket ha egymás mellé tennénk, eljutnánk velük a Holdra. Elképesztő, nem igaz?
Napi öt perc a tudatos fogyasztásért
A környezetvédelmi világnapnak nem kisebb célja van, mint széles körben felhívni a figyelmet a környezetszennyezés következményeire elősegíteni az együttgondolkodást és a közös cselekvést, valamint terjeszteni a fenntartható fejlődés eszméjét. Te mennyire figyelsz a környezetedre?
Nem nehéz vigyázni a Földre!
Nem nehéz… ez a Médiaunió idei, környezetvédelmi témájú kampányának fősora. A zöld civil szervezetekkel együttműködésben kialakított kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a tudatos fogyasztásra. Azaz a szakértők javaslatai alapján elsősorban arra, hogy ha nem vásárolunk feleslegesen sokat és okosan hasznosítjuk újra a hulladékot, azzal máris sokat tettünk azért, hogy a környezetünket óvjuk.
Rekordokat dönt Garfield
Garfield, a nagy macskalandor visszatért... és nem üres manccsal! Elhozta a SPAR áruházaiba legjobb barátait, az állatvilág rekordereit, hogy tovább gyarapítsuk ismereteinket, no és persze matricagyűjtő albumaink számát. Mi, "mániások" ennek szívből örülünk, mert végre ismét gyűjtögethetjük, ragasztgathatjuk, cserélgethetjük e gyönyörű állatos matricákat. De ha valaki ennél még több izgalomra vágyik, annak eláruljuk, hogy Garfield 2,5 millió összértékű nyereményeket is elrejtett a tasakokba! Lássuk lépésről lépésre!
Élet kevesebb műanyaggal
Belegondoltál már valaha, hogy mindössze egyetlen nap alatt mennyi műanyaggal találkozol? Nos, ha nem, akkor mi egy picit segítünk, pontosabban Susan Freinkel, aki ténylegesen meg is számolta. Az eredeti terve az volt, hogy megpróbál leélni egy napot úgy, hogy nem ér semmihez, ami műanyagból készült.
Vízen úszó szemetessel tisztítanák meg a világ óceánjait
Vízen úszó, önműködő szemetessel oldaná meg az óceánok szennyezettségének egyre súlyosbodó problémáját két ausztrál szörfös.
Legyenek a jegyzeteid környezetbarátak!
Az órai jegyzeteimet eddig régimódian, hagyományos füzetbe írva rögzítettem. Ám a tabletek korában felfigyeltem az olyan alkalmazásokra, amelyek segítik a jegyzetelést. Már csak a környezetre gyakorolt hatásán gondolkodom… Hány oldalnyi jegyzetet kell készítenem tableten vagy laptopon ahhoz, hogy jót tegyek a környezetnek?
Ne a kukába dobd a villanykörtét!
A hagyományos izzók kora lejárt. Szép lassan áttérünk az energiatakarékos izzók használatára, illetve sokan szeretik és használják a LED termékeket. De most lássuk a hagyományos égőket!
Légtisztító növényi hátizsákot tervezett egy holland diák
A levegőt szennyező ártalmas részecskéket szűri ki viselője környezetéből a "növényi hátizsák", amelyet a Delfti Műegyetem egy hallgatója tervezett - olvasható az egyetem honlapján.
Fejlődésben a környezettudatosság: Okoskukákat kap egy kínai nagyváros
Beépített wifiantennákkal rendelkező, tűz- és bombabiztos okos hulladékgyűjtőket helyeznek el hamarosan a Szecsuan tartományi Csengtu utcáin. Vajon mit tud tenni a környezet épségéért egy ilyen modern eszköz?
Víz nélkül nincs élet
„A víz az energia forrása – számos mozifilm gyakran ezért kezdődik, vagy végződik vizes jelenetekkel.” – mondja Steve Lichtag rendező. – „A víz igazi rejtély, amelynek még a mélyére kell hatolnunk. Víz nélkül nem tudunk élni. Vonz minket a hihetetlen energiája. És megpróbáljuk legyőzni.” Ma van a Víz Világnapja.
Hogyan készül a műanyag zacskó? Videóval!
A hagyományos műanyag alapja az olaj, tehát a fosszilis energiahordozók. Nézzünk néhány adatot, és azt hogyan készül.
Gyilkos gyomirtók és rovarölő szerek
Azok a szülők, akik kertjükben gyomirtót és rovarölő szert használnak, potenciális veszélynek teszik ki gyermekeiket. Egy tanulmány szerin, a vegyszerek leginkább rákos megbetegedések előidézői lehetnek.

Környezetvédelmi Világnap: mik a környezetszennyezés következményei?
A környezetszennyezés nagyon sokoldalú probléma. Fontos, hogy felhívjuk a figyelmet fontosságára és aktualitására, mivel egyre inkább nyilvánvaló, hogy sokat fizetünk a civilizáció vívmányaiért, a technika fejlődéséért, és a felelőtlenségekért. Ma van a Környezetvédelmi Világnap: állj meg, és gondolkodj el, mit tehetsz környezeted védelme érdekében!
Csökkentsd az ökológiai lábnyomod: 11 tuti tipp
Ha szeretnél környezettudatosan élni, de szükséged van néhány ötletre, akkor segíthetünk. Sok egyszerű módja van, hogy gyorsan, egyszerűen és olcsón válhass tudatossá e tekintetben! Ne hagyd, hogy a költség vagy az időhiány megakadályozzon abban, hogy kisebb változtatásokat tegyél, amik hosszútávon óriási változást eredményeznek.
Évi 8 millió tonna műanyag kerül az óceánba
A tudósok először számszerűsítették a műanyag hulladék mennyiségét, ami évente az óceánba kerül. Ez körülbelül 8 millió tonna - és arra figyelmeztetnek, hogy ez a mennyiség a következő évtizedben a tízszeresére is nőhet, hacsak nem fejlesztjük globális szinten hulladékgazdálkodás gyakorlatát.
Csak lazán: készíts relaxációs fürdősót!
Most, hogy tavasz van és egyre több időt töltesz kint a szabadban, esténként bizonyára gyakran érzed, hogy jólesne fáradt tagjaidat egy kád vízben, némi nyugtató, illatos fürdősó kíséretében felfrissíteni.