A sérülést követő harminchetedik, vagyis az utolsó hét első napján (augusztus 2.) napon járunk. Megint bementem a városba a haverokkal találkozni. Mankóval indultam, de kis híján mankó nélkül értem haza, ugyanis, mikor bementünk ott egy nagyobb boltba, akkor az elpakolásnál odatámasztottam a mankómat az üvegablaknak. Amikor kijöttünk és elértünk a kereszteződésig, akkor kérdezte meg a barátnőm, hogy nem hagytam ott semmit a boltba?! Először nem-mel válaszoltam, majd rájöttem, hogy miért kérdezi. De bevallom őszintén egyáltalán nem hiányzott a mankó. Egyébként is csak azért vittem magammal, mert reggel kicsit fájt a bokám, és féltem, hogy esetleg állni kell a buszon.

Akkor nem is mentem vissza a mankómért, mert úgy voltam vele, hogy minek. Aztán ezt hazafelé megbántam, hisz nem elég, hogy állni kellett a buszon, még a menetrendet is benéztem és a csak a faluközpontban állt meg a busz. A járda pedig kész balesetveszély, hisz nagyon sok helyen felnyomja a járdát a mellette álló fa gyökérzete. Kikerülni meg nemigazán lehet. Ráadásul a főút pedig ahhoz forgalmas, hogy az úttestet használjam opcióként. Főleg igaz ez a délutáni csúcsokra, még iskolaszünetben is.