Rácz Renáta vagyok, 17 éves, 7 éves koromtól inzulinnal kezelt cukorbeteg, jelenleg a Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium tanulója.

Általános iskolás voltam, amikor az iskolai egészségnapon Buzás Sándorné, a Törökszentmiklósi Cukorbetegekért Egyesület elnöke tartott tájékoztatót a cukorbetegségről. Ez alkalommal sok új ismerettel gazdagodtam.

Nincs gondom a diabétesz miatt

Családom a hétéves gyermek cukorbetegségét elfogadta. Igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy ne érezzem, milyen terhet ró rájuk. Testvérem, szüleim, nagymamám észrevétlenül kísérték figyelemmel napjaimat.

Soha nem éreztették velem, hogy az étel íze nem jó, mert édesítővel készült, vagy éppen a kenyér színe megváltozott. Elfogadták, hogy ez a változás minden családtag számára hasznossá válik, segít az egészséges táplálkozásban.

Iskolás társaim eleinte idegenkedve fogadták a körülöttem megváltozott körülményeket, mivel az osztálytársaim között addig nem volt cukorbeteg. De a tanító néni segítségével hamarosan természetessé vált mindenki számára, én hogyan élhetek, mit ehetek, a környezetemnek mire kell nagyon odafigyelnie.

Nem volt gondom – sőt, a mai napig sincs – a cukorbetegségem miatt, jól tanulok, sportolok, minden feladatot maradéktalanul igyekszem megoldani, teljes értékű embernek érzem magam.

KÉRDÉS A barátom cukorbeteg, hogyan segíthetek neki?

Nagymamám az egyesület tagja

Nagymamám megkereste a cukorbeteg-egyesületet, és kérte felvételét rám való tekintettel. Örömmel fogadták, bízva abban, hogy rajta keresztül tudnak nekem segíteni. Nagymamám azóta is rendszeresen hozza és átadja az elméleti, gyakorlati foglalkozásokon elhangzottakat, s ez nagy segítség a betegségem kezelésében, a szövődmények távoltartásában.

Amikor az egyesület tagjai Szilvásváradra mentek tapasztalatcserére az ottani cukorbeteg-szervezethez, elvittek magukkal.

Nem akartam elmenni: mit fogok ott csinálni azok között az öreg nénik között? Mégis elmentem, és nem bántam meg. Hihetetlen, hogy milyen aranyosak voltak! Sokat beszélgettek velem, és jó tanácsokkal láttak el.

Elhatároztam, ha lehet, belépek én is az egyesületbe. Sajnos iskolai elfoglaltságaim miatt nem tudok állandóan részese lenni programjaiknak, de a szünetekben mindig keresem a lehetőséget, hogy találkozhassunk, beszélgessünk, és kiveszem részem az önkéntes munkából. Hol szendvicseket kenünk, hol születésnapi kártyákat viszek a sorstársainknak, mindig keresem, hogy miben tudok segíteni.

Jusztika néni mindig mindenkinek segít

Nagyon nagy dolog az, hogy van a városban egy olyan személy, akihez bármilyen problémával bármikor fordulhatunk.

Egy történet röviden: pénteken estefelé jöttem haza a korházból, és amikor az esti inzulint kellett beadnom, kiderült, hogy a patron nem megy bele az inzulinadagolóba. Mi lesz velem hétfőig? Orvosi ügyeleten nincs ilyen segítség! Sima fecskendővel beadni nem lehet, mert a patronban más erősségű az inzulin. Hová forduljunk? Teljesen kétségbeestem.

Mamám felhívta Jusztika nénit, aki rögtön talált megoldást, Apa elment a lakására és kapott egy megfelelő inzulinbeadót. Jusztika nénihez nagyon sokan fordulnak segítségért, és számára az a legnagyobb elismerés – ahogy maga mondta –, hogy sokszor tudott és tud segíteni bajba jutott embertársain. Nekünk pedig az a jó érzés, hogy van kihez fordulnunk, ha bajban vagyunk. Ezúton is csak köszönet érte, kívánjuk, hogy még sok éven át legyen segítőtársunk jó egészségben!

Olvass tovább! A cukorbetegség és az iskola

(Diabetes Junior - Rácz Renáta története)