
#Drog, cigi, alkohol #alkohol
91 db cikk a témában

Mi történhet veled, ha részeg vagy?
Mondtad már valaha, hogy tényleg megbántad? De ekkor nemcsak fizikailag voltál rosszul (tehát másnapos), hanem lelkileg is. Viszont ezen utólag már nem tudsz változtatni.

Alkoholból mennyi az elég?
A magyar lakosság 10 százaléka absztinens, azaz nem fogyaszt alkoholt. 80 százalék szociális ivó, vagyis alkoholfogyasztása alkalomszerű. 10 százalék viszont bizonyíthatóan alkoholfüggő!

Alkoholista szülővel egy fedél alatt
Egy alkoholfüggő az ital megszállottja, és nem tudni kontrollálni az alkoholbevitelét, még akkor sem, ha tisztában van azzal, hogy az alkoholizmus komoly egészségügyi problémákat okozhat, tönkreteheti a kapcsolatait, illetve anyagi gondok is felléphetnek. Nagyon sok fiatalt alkoholista szülők nevelnek, olyan emberek, akik testileg-lelkileg az alkohol rabjai. Az alkoholizmus gyötrelme nemcsak a részeges embert, hanem a körülötte, vele együtt élők életét is súlyosan megterheli.

A bulizás veszélyei - Erre ügyelj, hogy ne érjen baj!
Amilyen nagyszerű dolog egy jó társasággal együtt lenni és bulizni egy nagyot, legalább annyira veszélyes is. Bár túl vagyunk a szilveszteren, mégsem árt odafigyelni a bulik veszélyeire. Ez a cikk talán segít, hogy ne csússzon ki a kezünk közül a buli, vagy ha már kicsúszott, tudjuk, mit kell tenni.

Bulizás tiszta fejjel: így úszd meg a piálást
Hogyan maradhatsz józan, ha mindenki más iszik a környezetedben? Nincs egyszerű dolgod. Érthető, ha nem vágysz olyan eseményre, ahol mindenki lerészegedik, ráadásul elvárják tőled, hogy te is ugyanígy tégy.

Az alkoholfogyasztás veszélyei
Alkohol? Mindenkinek a féktelen partik, a nagy bulik, a sör és a röviditalok jutnak az eszébe elsőre. Addig nincs nagy gond, amíg mértékkel iszik valaki. A nagyobb gond akkor kezdődik, amikor már nem bír nélküle létezni. Ekkor már függőségről beszélünk, ami semmilyen szempontból nem vezet jóra.

Kötelező inni a bulikon?
Az alkohol a fiatalok körében leggyakrabban használt drog, pedig Magyarországon 18, és az Egyesült Államokban 21 éves kor alatt tiltják a fogyasztását.

A részegség 6 fokozata
Az alkohol úgy hat az elmédre, mint egy mindent elsöprő ár. A viccesen részegtől a nagyon részeg szintig eljutva már az sincs messze, hogy kórházban köss ki, vagy esetleg alkoholmérgezésed legyen, és meghalj a túl sok alkohol miatt!

Miért ne cigizz, ha iszol?
Mint sok bulizós ember tudja, az emberek több nikotint kívánnak, amikor alkoholt fogyasztanak, és több alkoholt, amikor dohányoznak. Ráadásul a nikotin jelentősen rontja a másnaposság tüneteit is! Mi ennek az oka? Cikkünkből megtudhatod.

Véralkoholszint: a viselkedésed számokban
Alább olvashatod, hogy hogyan változik a viselkedésed a véralkoholszinted függvényében.

Ki akarsz maradni az ivászatból?
Barátaiddal egy házibulin vesztek részt, s azt látod, hogy körülötted mindenki iszik. Nem akarsz gyerekesnek tűnni, és azt hiszed, ha nem iszol, kilógsz a sorból? Jogos a kérdés, hiszen senki sem szeret lemaradni a barátaitól, kiközösítve érezni magát. Mit tehetsz akkor?

A mértéktelen ivás fizikai hatásai
Az alkoholfogyasztásnak, pláne, ha rendszeresen túlzásba viszed, rengeteg káros hatása lehet rád. Mivel a szervezeted fejlődésben van, még nagyobb megpróbáltatás a szervezeted számára a folyamatos terhelés, amelyet az alkoholizálás okoz.

Mit tegyek, ha a barátom totál leitta magát?
Talán már te is kerültél olyan szituációba, hogy a buliban az egyik barátod annyira lerészegedett, hogy hányt, és már állni sem bírt. De vajon mi a teendő egy ilyen kellemetlen helyzetben?

Az alkohol tényleg butít?
Az alkohol egy olyan kábítószer, amelyet, bár hosszú távon lehet használni, súlyos károkat okozhat a testben és a lélekben. A fizikai következményeken túl lélektani függőséghez is vezethet.

Veszélyes, részeg éjszakák meghökkentő történetei
Fiatalokat kérdeztünk meg arról, miért bánták meg, hogy alkoholt fogyasztottak. Történeteik tanulságosak és példaértékűek, ezek után érdemes elgondolkoznod arról, hogy miért fontos a mértéktartás és megéri-e csak a buli vagy a haverok miatt piálni.

Tippek a másnaposság ellen
A szeszes italok manapság egyre inkább az életünk részei. Ha buliba, esti kiruccanásra megyünk, szinte elkerülhetetlen, hogy ne találkozzunk össze a szeszes italok valamilyen fajtájával. Az alkohol egyre népszerűbb a fiatalok között, mivel oldja a feszültséget, a gátlásokat, valamint fel tudja erősíteni örömünket, ha jó társaságban fogyasztjuk, feledteti a bánatot, és tompítja az érzékeket.

Újabb érv az alkoholfogyasztás ellen: a hisztamin intolerancia
Tudtad, hogy néhány alkoholfajta hisztamin tartalma kifejezetten magas? És azt, hogy létezik hisztamin érzékenység, ami kellemetlen panaszokat okozhat? Íme, néhány tanács, ha előfordult már veled, hogy furcsán érezted magad egy pohár italtól.

A tini-alkoholizmus 11 jele
Gondolkodtál már valaha azon, hogy mikor beszélünk valójában alkoholizmusról? Jó helyen jársz, ha értékes információhoz szeretnél jutni a tinédzserkori alkoholizmussal kapcsolatban.

Partira fel!
Ha szombat este, akkor buli – így gondolja a tizenévesek nagy többsége. A lázas készülődés, az összeszokott társaság, és a jól bevált szórakozóhely azonban egyáltalán nem biztos, hogy garancia egy feledhetetlen élmény megszerzésére. A barátnők lelépnek egy-egy pasival, túl nagy a füst, a tömeg miatt nem lehet táncolni, mindenki lökdös – és ehhez hasonló negatív tapasztalatok robbantják ki az ötletet: szervezzünk egy saját partit!

A mértéktelen ivászat 12 veszélye
Nem titok, hogy az alkohol komoly egészségkárosodást okozhat, például a májelégtelenség vagy az autóbaleset is ide tartozik. De az alkoholnak nemcsak ez a kétfajta veszélye létezik. Kutatók bebizonyították, hogy az alkoholhoz több mint 60 betegség köthető. Íme, a mértéktelen ivászat 12 leggyakoribb következménye.