Hírek
Agresszióra hajlamos csokizabálók
A szülők többsége – ki elveihez, ki pénztárcájához mérten – különböző gyakorisággal ad gyermekeinek csokoládét, amely nem csak az apróságok kedélyállapotára (rövid távon), testsúlyának alakulására és fogsorának állapotára (utóbbi kettő hosszabb távon) hathat ki, hanem arra is, hogy felnőttkorában mennyire lesz hajlamos az agresszióra.
A húsevő baktériumról
Már a neve is félelmet keltő annak a baktériumfajtának, mely változatlanul - bár szerencsére igen ritkán - végzetes fertőzések okozója. Pusztításának eredménye olykor látható a televízió képernyőjén, bulvárlapok hasábjain közzétett fotókon.
H1N1: Mit ne tegyél?
A H1N1 vírus már nem számít akkora rémhírnek, mint amilyennek tavasszal tüntették fel. Jóllehet, voltak és vannak halálos áldozatai, és sokan kerültek kórházba szerte a világon, a rögzített esetek nagy része azonban nem volt súlyos.
Mérgező illatok
Az utóbbi időben új termékek jelentek meg a boltokban: szagtalanítók, illatgyertyák, illatosítók, füstölők, amelyek a lakásunk frissességét és a kellemes illatkörnyezetért felelősek rendeltetésük szerint, valójában ezek csak „elfedik” a kellemetlen szagokat.
Fogamzásgátlás testsúlynövekedés nélkül
Nem a zsírszövetek mennyiségének növekedéséről beszélhetünk, hanem csupán a vízvisszatartás fokozódásáról. A fogamzásgátlókkal kapcsolatban elterjedt nézettel kapcsolatban, mely szerint hízást okoznak az előbbi állítás az igaz, szerencsére még ez sem minden fogamzásgátlóra mondható!
Segítség! Különbözőek a melleim!
Odaállsz a tükör elé nézegeted magad, majd rájössz, hogy a melleid nem ugyanakkorák. Hirtelen nem tudod mit tegyél. Szüleidnek nem akarod mondani, mert szégyenlős vagy, barátaidat nem akarod ilyenekkel zaklatni. De akkor honnan tudjam, hogy mi a normális és mi nem? A kamaszpanasz most megadja a választ!
Hogyan éld túl a kórházat?
Cikkünk első részében bepillantást nyerhettél a kórházba érkezés után várható eseményekről, a Téged körülvevő kórházi alkalmazottakról. Lássuk mi várható ezek után!
Tepsis sült zöldségek füstölt sajtos mámorban liszt-és laktózrzékenyeknek
Mai ínycsiklandó, egészséges egytálételünket lisztérzékenyek is bátran fogyaszthatják. Ráadásul igen könnyen és gyorsan elkészíthető! Fogyaszthatják liszt-és laktózérzékenyek, cukorbetegek, epebetegek és chronosok is.
„Ne ess pánikba” - Ha nem védekeztél
A Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság október elejétől országos kampányt indít, hogy ezzel is felhívja a figyelmet az abortusz veszélyeire, a fogamzásgátlás lehetséges módszereire és arra, hogy akkor is van megoldás, ha a védekezésbe hiba csúszott és nincs még itt a gyermekvállalás ideje. Ezt jelképezi maga a jelmondat is. „Ne ess pánikba”.
Szalagavató, tablófotózás: jól jönne egy tartós smink és egy király frizura?
Szalagtűző, tablófotózás…mindkettő örök emlék. Izgalmak, készülődés. A táncot heteken át próbálja az osztály. Manapság már a tánc kiválasztásánál is elrugaszkodhat az osztály fantáziája. A klasszikus bécsi keringőt sutba vágták, helyette jöhet a hip-hop és minden, ami hátonpörgős, mixes, bulizós.
Tanulással a feledékenység ellen
A hosszú éveken át tartó tanulás csökkentheti a demencia (elbutulás) kialakulásának valószínűségét az idősebbeknél – derült ki a Cambridge-i Egyetem egyik tanulmányából.
A pörgésnek ára van! Az energiaitalokról
Manapság az energiaitalok egyre nagyobb teret hódítanak a piacon, és már minden egyes boltban beszerezhetünk egy dobozzal. De mi is valójában ez az energia ital? Mi az oka annak, hogy ennyire népszerű? Mik a hatásai a szervezetre?
Tényleg készen állsz a szexre? (2. rész)
Tényleg készen álltok a szexre? Van néhány dolog, amit érdemes átgondolni, hogy a szex valóban élvezetes, biztonságos, és érzelem gazdag lehessen. Íme a lista…
Marihuánás memóriazavar ellen ösztrogén?
A petefészek és az ösztrogén hormon megvédheti a nőket a marihuána aktív összetevője által okozott tanulási és memória zavaroktól – vetődött fel a feltételezés egy patkányokon elvégzett kísérlet során.
Halálos figyelmeztetés - tini öngyilkosság
Családi gondok, stressz, depresszió – csak néhány ok, ami felelős lehet a tinik által elkövetett öngyilkosságokért. Sokan úgy érzik, elvesztették az irányítást az események felett, és reménytelennek látják a helyzetüket. Az öngyilkosságok száma manapság folyamatosan nő.
Pulykatekercs zöldségcsíkokkal epebetegeknek
Remek őszi recept mindenkinek, aki szereti a hús és zöldségek kombinációját. Ráadásul epebetegek és keringési rendellenességben szenvedők, chronosok és gyomorfekélyesek is bátran fogyaszthatják.
Ha kórházba kerülsz - Mire számíts?
Amikor azon gondolkodik az ember, hogy mi lesz, ha kórházba kerül, mindenki beleborzong, de ezzel tulajdonképpen el is intézi a témát. Igen ám, de mi van akkor, ha tényleg kórházba kell menned? Nos, ha előre tudod, hogy mire számíthatsz, az talán megkönnyítheti a dolgodat.
Amerikai gyümölcssaláta csontritkulásosoknak
Az ősz rengeteg zamatos gyümölccsel ajándékoz meg bennünket. Itt az idő, hogy egy finom salátát készíts belőlük - kicsit másképp. Hidd el, tuti siker! Ajánljuk receptünket lisztérzékenyek, gyomorfekélyesek, keringési problémákkal küzdők és csontritkulásosok figyelmébe.
Meghalhatsz álmodban?
Íme egy mítosz: Amikor az emberek álmodnak, s a halál közelében vannak, vagy épp meg akarja őket valaki az álomban ölni, felébrednek. Ha mégsem, akkor előfordulhat, hogy a személy nem csak az álomban hal meg, hanem a valóságban is.
Tárkonyos csirkeraguleves epebetegeknek
lisztérzékenyek is bátran fogyaszthatják ezt az egyszerűen elkészíthető, finom ételt. Ki ne szeretné az ilyen hűvös napokon a frissen gőzölgő, illatos ragulevest? Kínáld epebeteg, gyomorfekéllyel, májproblémákkal, chronnal küzdő barátaidat is.