Úgy tartják, hogy a karácsony az év egyik legboldogabb időszaka. A nagy boldogságba azonban bele-bele vegyül némi keserűség is, ami a szervezéssel, ajándékozással együtt jár. Ez természetes, viszont az már csak rajtunk áll, hogy hogyan oldjuk meg a helyzeteket.

Karácsonyi eszem-iszom

A karácsonyi tradíciók közül a vendéglátás a legrégebbi hagyomány. Még az ajándékozásnak nyoma sem volt, amikor déd- és ükszülőink a betlehemeseknek készítettek valami ételt, amit illet elfogadni. Ma is elég nehéz megmondani a nagymamáknak és nagynéniknek, hogy bizony már jól laktunk, a fogyókúra szót hallva, mint valami jelszót hallva, újabb étkezési-tukmálási hadjáratot indítanak. Jobb ezt elnéznünk, hiszen az étel, a táplálás a nők és anyák eszköze, hogy kifejezzék szeretetüket. No persze, nem kell túlennünk magunkat, de egy-egy falat jelképes kóstolás az ünnepi menüből biztosan jól fog esni számukra, és ettől még nem leszünk sok kilóval nehezebbek.

„Ajándék lónak ne nézd fogát!”

Karácsonyi szokásaink igen csak megváltoztak az elmúlt évszázadban. Vásárlás központú társadalmunk kapva kapott az alkalmon, hogy a karácsonyt a maga képére formázza. (Ennek ékes példája a Mikulás köpenye, amely egy üdítő reklámja miatt lett piros, eredetileg kék, zöld és lila színű volt, illetve léteztek vékony Mikulás ábrázolások is.)

Az ajándékozás szokása a XX. század elején kezdett el terjedni és bizony már az akkoriak is nagy gondban voltak, hogy mivel lehetne meglepni a szeretteiket. Karácsonykor szeretteinkre gondolunk, sokkal inkább egy gesztust fejezünk ki az ajándékkal, melynek fontos összetevője, az, hogy az mennyire találó a személy számára. Ti melyik ajándékot választanátok: egy ismerőstől egy váratlan nagyon apró ajándék vagy egy tucat termék, amit bármikor megvehetsz magadnak a boltban. A karácsony szellemét az első válaszban találod.

Karácsonyi lóti-futi

Mivel ilyenkor mindenkivel találkozni „kell” és mindenkinél enni „kell” bizony-bizony könnyen elfáradhatunk és a szünet pihenése helyett csak a feladat lebeg a szemünk előtt: „még oda is el kell menni, aztán végre pihenhetünk”. Anyukák szeme előtt pedig a következő lebeg: „finomat kell főznöm”. Tökéletességre való törekvésükben persze idegessé válhatnak, a „kell” nagy felelősségét cipelik. Ezen úgy segíthetünk, ha átformáljuk kissé a belső monológunkat és a „kell-ből”, lehet lesz.

„A karácsonyi vacsi lehet tökéletes, de ha nem lesz az, nem dől össze a világ”. Te is segíthetsz édesanyádnak a készülődésben és ha ideges, megpróbálhatod az általa támasztott irreális elvárásokat egy kicsit csökkenteni. A rokonokat is meg lehet látogatni, tekintsük ezt a közösen eltöltött időt pihenésként, amikor végre nem az iskolával, tanulással kell foglalkozni, amikor ha egyet gondolsz bármit ehetsz, amikor minden ragyog és díszes, és kis szerencsével hófehér minden…

(KamaszPanasz - Börcsök Gyöngyi, pszichológus)