A hagyományosan 12-14 éves kortól nagyjából 18 éves korunkig tartó kamaszkor átmenetet képez a gyermekkorból a felnőtt létbe. Mint minden nagyobb életszakasznak, a kamaszkornak is megvannak a maga kihívásai, feladatai. Az utóbbi évtizedekben a kamaszkor időszaka meglehetősen meghosszabbodott, megsokasodtak a kamaszkorral együtt járó kihívások is. Az elhúzódó kamaszkor egy világlátott pszichológus szemszögéből.

A kamaszkor végére a saját identitás kialakításán túl többek között a fiataloknak meg kell teremteniük viszonylagos függetlenségüket a szülőktől mind fizikai mind érzelmi téren, képesnek kell lenniük az önálló véleményalkotásra, döntéshozatalra, önmaguk motiválására, a felelősségvállalásra, azaz a nagybetűs felnőtt Életre.

Elhúzódó kamaszkor

Az utóbbi évtizedekben a kamaszkor időszaka meglehetősen meghosszabbodott, és megsokasodtak a kamaszkorral együtt járó kihívások is. A testi és lelki változások sokszor már 10 éves kor környékén megkezdődnek, és egészen a 20-as évek elejéig kitarthatnak. Mindennek ékes bizonyítékai a következő, mindennapi életből vett beszélgetés-részletek is: „Ennyi idősen még mindig a szüleivel él!”, vagy: „Ennyi idősen nekünk már megszületett az első gyerekünk!”, avagy a legáltalánosabb: „Ideje lenne már felnőnöd!”.

Talán már mi is hallottunk ilyen megjegyzéseket a környezetünkben. Az elhúzódó serdülőkor, más néven a „posztadoleszcencia” jelei ezek az enyhén rosszalló, de mindenképen valamiféle sürgetést, az elvárásoknak való meg nem felelést sugalló mondatok. Ezek hátterében az áll, hogy a kamasz testileg már felnőtt, lelkileg még nem, ami sok konfliktust generál a szülő-gyerek kapcsolatban.

Nyugat: a megfelelni akarás kényszere

Több elgondolás is napvilágot látott már, melyek az elhúzódó serdülőkor mögött meghúzódó okokat firtatják, köztük a társadalmi és gazdasági tényezőket is segítségül hívva magyarázatuk során. Abban viszont a legtöbb, a témával foglalkozó kutató egyetért, hogy manapság felnőtté válni nehezebb, mint bármikor a történelem során!

A nyugati, fejlett országokban felértékelődött a tudás, a tanulás és továbbtanulás szerepe, a fiatalok egyre később kezdenek dolgozni, és ezáltal tovább tart az is, míg a családtól gazdaságilag független, önálló életet fel tudják vállalni. Különösen azoknak a fiataloknak a körében figyelhető meg a serdülőkor kitolódása, meghosszabbodása, ahol a család anyagilag támogatni tudja kamaszkorú gyermekét, segíteni a továbbtanulásban és az esetleges munkanélküliség idején is.

Egy ilyen relatíve biztonságos háttérrel a fiatalokon nincsen kényszer, viszont annál is több elvárás a szülők részéről a támogatásért cserébe. És bármilyen furcsa is, az elvárások néha nagyobb lelki feszültséget jelentenek, mert ha nincsen kényszer, akkor csakis rajtunk múlik, csakis miénk a felelősség.

A megfelelni akarás, a félelem a megfelelni nem tudástól sok lelki problémát vonz maga után úgy, mint depresszió, szorongás, pánikzavar, önértékelési kérdések. Mindezek talaján nem meglepő, ha a fiataloknak megremeg kicsit a szívük, elkezdődnek a halasztások az iskolában, jobb esetben a diplomákat halmozzák, 30 évesen is az iskolapadban ülnek, csak dolgozni ne kelljen, más szóval: csak felnőni ne kelljen!

Kelet: fokozatos hozzászokás

A társadalom viszonylag kiegyensúlyozott gazdasági helyzetének a serdülőkor megnyúlásában betöltött szerepére utal az is, amit a világ olyan országaiban láthatunk, ahol nincsen jól kidolgozott segélyrendszer, általános a szegénység, az, hogy a mindennapi betevő falatért kell dolgozni.

Dél-Amerika és Ázsia több országában is a munka már az élet korai szakaszában beépül a feladatok közé. Akár már az 5 éves kisgyerekek mennek együtt szüleikkel a földekre dolgozni, vagy az utcára, piacra árulni a család portékáit, képességeikhez igazított saját feladataik vannak. Korán megtanulják, mit jelent a munka, mennyi az értéke a pénznek, megtanulják mindazt értékelni, amit a szüleiktől kapnak, és nem utolsó sorban önmagukat is, mint értékes embert tartják számon.

A családilag végzett közös munka mellett a gyerekek megélhetik saját gyermekkorukat is, önfeledten játszanak, nevetnek, kortársaikkal töltik fennmaradó idejüket. Ahogy belépnek a serdülőkorba, egyre több feladat, munka vár rájuk, vigyáznak kisebb testvéreikre, otthon helyettesítik apát vagy anyát, már nemcsak a családnak segítenek a munkában, hanem akár önálló munkahelyük is lehet. Így szép lassan, fokozatosan szoknak hozzá az önállósághoz, felelősséghez, önmaguk értékeléséhez.

Amikor pedig 18 éves koruk környékén elérkezik a felnőttkor küszöbe, azt magabiztosan, várakozásokkal telve lépik át. Addig a szüleik segítették őket képességeik és anyagi helyzetük szerint, akár minden vagyonukat eladják a családok, hogy a 7-8 gyermekből néhányat iskolába járathassanak. De ez nem jár alanyi jogon, ezt a fiatalok is tudják, és a segítséget nagyra becsülik. Ahogyan keresőképes felnőtté válnak, alkalmazkodva ezen országok társadalmi elvárásaihoz, mindazt az anyagi támogatást, amit életükben kaptak, szépen visszafizetik szüleiknek.

(Ujpál Zsófia, pszichológus)