barátság
#Lélek

Igaz barát? Idővel kiderül

2021.06.23.
2 perces olvasási idő

Elég kiábrándító, ha az ember azt hiszi, sok jó baráttal van körülvéve, aztán ráébred, hogy egy igazi barátja sincs - panaszolta egy ismerős hölgy (nevezzük Évának). Amíg egészséges volt, napi szinten jöttek a barátnők látogatóba, vittek egymásnak kóstolót, együtt itták a napi kávéjukat. Karácsonykor, szülinapkor megajándékozták egymást. Aztán Évának egészségügyi panaszai lettek.

Meg kellett műteni a gerincét. Sokat kellett feküdnie, nem járkálhatott, és a napi teendőinél is segítségre volt szüksége. A mozgásszegény életmódtól alaposan meghízott. Barátnői hirtelen eltűntek mellőle. A bajban jött rá, hogy csak a családjára számíthat. Ha meg is látogatta valamelyikük hébe-hóba, kritizálták a kinézete miatt. Szemére vetették, hogy kövér, és vigyázzon, mert a férje el fogja hagyni. Ez szerencsére nem történt meg, férje a mai napig mellette áll, és segíti. Most már viszonylag jól van, és dolgozhat is. Persze, soha nem lesz tökéletesen egészséges, de ő örül annak, hogy aránylag jól van. Csak a barátnői elfordulását nem tudja megemészteni…

Ez is érdekelhet! Nem mindenki barát, aki annak látszik

Nemrégiben összefutottam egy gyerekkori barátommal

Az öcsémmel egykorú, így nagyon régóta ismerem. Kamaszkorban egy bandában voltunk, mindenhová vittek magukkal. Eleinte egyedüli lány voltam közöttük, aztán hozzánk társult még egy barátnőm. Házibuliztunk, koncertekre jártunk, jól éreztük magunkat. Ezzel a fiúval és még eggyel különösen jól megértettük egymást. Jól el tudtunk beszélgetni, és ez megmaradt a mai napig. Több év telt el az utolsó találkozásunk óta, és ugyanott folytattuk, ahol akkor abbahagytuk. Bármiről el tudunk beszélgetni őszintén. Sőt, jobban megbízok benne, mint a legtöbb barátnőmben. Tudom, hogy ő nem beszél ki a hátam mögött. Neki bármit el merek mondani. Volt, hogy tanácsot kértem tőle fiúügyben. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen barátom van.

Barát vagy sem?

A gyerekkorban, kamaszkorban kötött barátságok tisztábbak, érdek nélküliek

Itt még azon múlik, kinek a társaságában érzed jól magad, ki az, aki megért, akiben megbízol. Felnőttkorban már más a helyzet. A „barátságok” sokszor érdekkapcsolatok. Olyan barátokat gyűjtenek egyesek maguk köré, akikről úgy tartják, jól jöhet az ismeretség vele.

Sajnos, sokan kihasználják a másikat, és csak addig ismerik, amíg hasznot húzhatnak belőle. Egy ismert, gazdag ember körül hemzsegnek a „barátok”. De milyen barátok ezek? Ha ő kérne segítséget tőlük, már nem is ismernék. Ha bajba jutna, bizony azt venné észre, hogy mind eltűntek mellőle. Ilyen emberekre kár időt pazarolni.

A barátok jönnek-mennek az életünk során

Mindenki fejlődik lelkileg, és a vele hasonló hullámhosszon levő emberekkel rezonál. Ezért történhet meg az, hogy te fejlődsz, és a többiek elmaradnak tőled. Már nem vagytok egy fejlődési szinten. Nem tudnak követni. Ők még máshol tartanak, ezért nem is kell rájuk haragudni. Nem váltok el szó szerint, nincs is harag, csak egyszerűen elmaradtok egymástól. Ez nem fájó, hiszen nem csalódsz benne. Nem marad benned tüske emiatt. Egyszerűen csak tudomásul veszed. Ez van. Útkereszteződéshez értetek, és az ő útja másfelé vezet.

Olvass tovább! Klikkek és barátság - van különbség a kettő között?

Szabó Katilla

Szabó Katilla

Eredeti nevem Szabó Katalin. Mivel nem volt felhőtlen a gyerekkorom, hamar útkereső lettem. Mindig érdekelt a lélek is, és azt tartom, nagyon fontos, hogy naponta találjunk időt az elcsendesedésre, feltöltődésre. Nap, mint nap teszek azért, hogy egyensúlyba hozzam magam lelkileg is. Örömet okoz, ha másnak segíthetek.

Írásaim a jelenlét állapotában születnek, így talán Téged is képesek a szeretet hullámhosszára hangolni. Hogy ez mit jelent? Írásaim olvasása közben feltöltődsz, és belül visszaigazolást érzel. Érzed a sorok igazát. Megtiszteltetésnek érzem, hogy itt lehetek köztetek. Nagyobbik fiam épp átlépte a kamaszkor küszöbét, úgyhogy a problémáitok közelebb állnak hozzám, mint gondolnátok. Na meg, én is voltam tini. Ráadásul lélekben örökre fiatal maradok. Olvasd a cikkeimet olyan szeretettel, ahogy írtam!

Legutóbbi könyvem nektek, kamaszoknak szól, amely ingyenesen letölthető, címe: A vagányság határain túl

Szabó Katilla