mozgás
#Mozgás

Hogyan mozogj hatékonyan?

2021.10.11.
3 perces olvasási idő

A mozgás bármely formában hasznos a szervezet számára, a legtöbben mégis valamilyen célt szeretnének elérni a sportolás segítségével.

Hogy sporttevékenységünket megfelelően hatékonynak mondhassuk, legfontosabb, hogy meghatározzuk azt a célt, amelyet a mozgással kívánunk elérni.

A legfontosabb, hogy eldöntsük: versenyszerűen vagy hobbiszinten szeretnénk-e sportolni. A versenysport elkezdéséhez a gyermekkor a legalkalmasabb időpont, hiszen ahhoz, hogy fizikai teljesítőképességünk aranykorában a tőlünk telhető maximális eredményt elérhessük, a választott sportforma minden egyes apró mozdulatát, részletét a legpontosabb végrehajtással kell kiviteleznünk, ennek megtanulásához pedig hosszú évek szükségesek.

Emellett a versenyzéshez szükséges kondíció, edzettségi szint elérése is hosszú folyamat redménye. Ez alapján tehát azt mondhatjuk, hogy a versenysportoló beéréséhez szükséges folyamatot gyermekkorban érdemes elindítani: így garantálható, hogy az edzettségi szint, a technikai tudás és a legmegfelelőbb biológiai állapot elérése időben egybe essen.

Természetesen nem csak a 25 éves sportolóké a világ, és jóval idősebbek is nyernek olimpiát – de ez csak nagyon keveseknek adatik meg. A rekreációs sport, mely a nagyobb tömegeket érinti, bármely életkorban elkezdhető. Célja a testi-lelki egészség megőrzése, a munkaképesség helyreállítása a test és a szellem megújításán, felfrissítésén keresztül.

A rekreáció nagyon nehezen megfogható fogalom. Azt is mondhatnánk, hogy minden rekreáció, ami az adott egyént valóban pihenteti, kikapcsolja. (Ezért nem tekinthető a számítógépes játék klasszikus rekreációnak: hiába érzi úgy a virtuális izgalmakat kedvelő játékos, hogy a tevékenység pihentető, a képernyő villódzása, a hanghatások nem szolgálják a szervezet felfrissülését, inkább stresszt jelentenek az idegrendszer számára.)

A rekreációs sport kifejezést használhatjuk a hobbisport szinonimájaként is. A rekreációs sportolók számára is szerveznek versenyeket és bajnokságokat, így a hobbi szinten sportolók sincsenek elzárva a megmérettetés lehetőségétől.

Milyen célok eléréséhez segít hozzá a rekreációs sport?

Mozoghatunk csak kedvtelésből, konkrét célkitűzés nélkül, testi-lelki egészségünk megőrzése érdekében. Erre a célra bármilyen mozgásforma alkalmas, amiben örömünket leljük. Lehet valamilyen csapatjáték, egyéni sport, űzhetjük szabadban, otthon vagy az edzőteremben. A mozdulatok lehetnek robbanékonyak, vagy lassabbak, szólhat közben a zene, vagy lehet teljes a csend.

Kondíciónk, fittségünk, fizikai teljesítőképességünk megőrzésére az ún. aerob mozgások a legmegfelelőbbek, melyeket neveznek ciklikus mozgásformáknak is. Ezek olyan sportformák, ahol a mozgás dinamikus, a szervezet energiafelhasználása oxigén jelenlétében megy végbe. Az általános erőnlétre nagyon jó hatásúak, kitűnően edzik a szívet és a vérkeringést. Ide tartozik többek közt a tempós séta, a kocogás, a futás, az evezés, a biciklizés, az úszás.

A rendszeres testmozgás elkezdésének leggyakoribb oka a testtömeg csökkentés iránti igény, vagyis: a sport kiváló fogyókúrás módszer – a legjobb. A fogyás eléréséhez komplex edzésprogram kidolgozására van szükség. Önmagukban az aerob mozgások lefaragják ugyan a kilókat, de a fogyókúrázók többsége szeretné testét formásabbnak is látni, nem csak kisebbnek – ez a cél pedig sokkal hatékonyabban megvalósítható a ciklikus mozgások és az erősítő-szálkásító edzések kombinációjával.

A szálkásítás, vagyis az izmok tónusosabbá tétele legfeljebb kis súlyok használatával, ám annál nagyobb ismétlésszámmal érhető el. Az erő növelése erősítő gyakorlatokkal érhető el, melyek lehetnek saját testsúllyal végzett gyakorlatok vagy súlyokkal véghezvitt mozgások.

Tehát a szálkásítás kis súlyok használatával, nagyobb ismétlésszámmal, az izomerő szignifikáns növelése egyre nagyobb súlyok alkalmazásával érhető el. Ezen edzéstípusok is végezhetők egyénileg, vagy csoportosan, akár aerobikfoglalkozás keretében is. A fogyást elősegítő kombinált órák is megtalálhatók a fitnesz-termek repertoárjában.

Máskor a lazaság, hajlékonyság növelése a cél és a kóros izomtónusok megszüntetése. Ez egyre növekvő igény a modern, ülő életmód kialakulása mellett. Népszerű módszerek a jóga, a callanetics vagy a pilates. Komolyabb mozgásszervi eltérések kialakulása esetén speciális gyógytorna válhat szükségessé, ám ma már sok helyen találkozhatunk gerinctornával is.

Akik valamilyen eszmei irányzathoz szeretnének a mozgás segítségével kapcsolódni, vagy testük regenerációja mellett szellemük komolyabb átlényegülésére vágynak, egy mélyebb lelki megtisztulást szeretnének elérni a mozgás segítségével, azok számára a keleti filozófiák jelenthetik a megoldást.

A nyugati ember számára különleges felfrissülést jelenthet az olyan, a távol-keleten mindennaposnak számító irányzat, mint például a thai-chi.

(Forrás: Fókuszban a Nő)