Újonnan induló sorozatunkban élsportolók mesélnek arról, a pályán és azon kívül mit tesznek azért, hogy még jobbak legyenek. Beavatnak bennünket az edzéseikbe, a táplálkozási szokásaiba, szinte mindenbe, ami a kulisszák mögött zajlik. Elsőként Nguyen Anasztáziáról olvashattok.

A Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő sprinterreménység, az előző idényben 100 és 200 méteres síkfutásban is országos bajnok atléta „nyitja ki” előttünk életét.

Melegítsünk?

Részemről rendben! Mindig szoktam, hogy mit és mennyit, az attól függ, milyen időszakban vagyunk. Ha alapozunk, akkor hosszabban és sokat, ha versenyszezonban járunk, akkor kevesebbet. A kocogást például húsz percre vagy ezer méterre redukáljuk. Utána jöhet a technikai munka, a résztávos edzések, de ha úgy adódik, akkor a speciális vagy az alap kondicionáló tréning. Hallgatni is fárasztó.

Pedig elég változatos a munka, és a levezetés még hátravan. Az is különböző tud lenni. Előfordul, hogy csak kocogunk, máskor laza repülő futások után vezetünk le.

Naponta egyszer vagy többször gyakorolsz?

Általában egyszer, de ha edzőtáborban vagyunk, akkor kétszer is. Általában másfél-két órát dolgozom, de ha másnap felmérés vagy verseny van, akkor kevesebbet.

Egy sprinternek mire kell edzenie?

Például állóképességre. A kétszáz miatt nem baj, a száz miatt pedig azért fontos, hogy minél kevesebbet lassuljunk a végére. Azért ez nem olyan, ahogyan a hétköznapi ember elképzeli: nincs olyan, hogy csak odafutunk, sprintelünk párat, és kész is a száz. Előtte iskolázni is kell, hogy menjen a kezünk, milyen magasra jöjjön fel a térdünk, mennyire pörögjünk és így tovább.

A televízióban többször is hallottam, ki hány lépéssel teszi meg a száz métert. Ezt is számoljátok?

A konkrét lépésszámot nem. Az a jó, ha minél hosszabb és gyorsabb lépésekkel tesszük meg a százat. Abból biztosan rossz eredmény születik, ha valaki lassan lépeget.

A sportolók egyik réme a sérülés. Tartasz tőle?

Szerencsére nem emlékszem olyan súlyos sérülésre, hogy ne tudtam volna lemenni edzésre. Legfeljebb nem végeztem teljes értékű munkát. Ha mást nem, könnyed átmozgatást mindig végeztem. De igyekszem megelőzni a bajt, járok például egy gyógytornász-manuálterapeutához, aki sok apró bajomat észreveszi, de hetente egyszer-kétszer masszőrhöz is megyek, ő is csodákra képes.

Mennyire fontos a regeneráció?

Ha van lehetőségem rá, szaunázom, vagy egyszerűen csak beülök a meleg vízbe, könnyebben múlik el mindenféle izomláz.

A sérülések és a regeneráció mellett sarkalatos pont a táplálkozás is.

Nekem szerencsém van, megválaszthatom, mit eszem-iszom és mit nem. Egyáltalán nem kávézom, inkább teával indítom a napot, legalább két decivel, de ha úgy adódik, fél liter is elfogy. Otthon nem tudok reggelizni, inkább az iskolában szoktam fél nyolc és fél kilenc között, attól függően, hogy vannak az óráim. Nem vagyok menzás, otthonról viszem magammal az ebédet, általában olyat, amit bent meg tudok melegíteni.

Előfordulnak súlyproblémák?

Ha igen, azt az edzőm egyből kiszúrja. Általában ötvenkét kiló szoktam lenni, ha több vagyok, szólnak. Ilyenkor nem görcsölök azon, hogy fogynom kell, hanem változtatok az étrendemen. Több zöldséget eszem, gyümölcs is jöhet, de nem fogyok mániákusan. Ha például megkívánom a csokit, eszem belőle, de nem tíz sort, hanem mondjuk csak egyet. A lelkemnek jobb, ha tudja, hogy megtehetem.

Mik a kedvenceid?

Nagymamán töltött káposztája, valamint az ásványvíz. A reggeli tea után általában már csak azt iszom, ha lehet, minél többet. Négy éve voltam egy orvosnál, aki azt mondta, sok vizet kell innom, mert az fejleszti a gyorsaságot, az izmoknak pedig vízre van szükségük. Azt is észrevettem, hogy amikor elkezdtem inni, kevesebbszer voltam éhes. Úgyhogy ha tanácsolnom kell valamit, azt mondom a fiataloknak, vigyenek be minél több folyadékot a szervezetükbe, olajjal főzzenek, ne cukrozzanak agyon mindent, és fogyasszanak sok zöldséget, illetve gyümölcsöt. Ez nem garancia a sikerre, de a jó közérzetre az.

(Felix Promotion, Fotó: Katona Gábor)