Csak 15 éves korig lesz kötelező az iskola
Tizenöt évre csökkentik az tankötelezettség felső korhatárát 2012 szeptemberétől a kedden bemutatott Széll Kálmán Terv szerint.
Izeg, mozog, nem figyel - avagy a hiperaktivitás
A hiperaktivitást a köznyelv gyakran a "rossz gyermek" szinonimájának tartja, pedig korántsem erről van szó. Egyáltalán nem minden rosszalkodó gyermek hiperaktív!
Ha nehezen megy a tanulás
Régen lustasággal vagy butasággal vádolták az iskolában rosszul teljesítő diákokat. Időközben kiderült, hogy a lustaság mellett a kamaszok tanulási nehézségei is okolhatók a nem megfelelő teljesítményért.
Milliomosok diploma nélkül
Dollármilliókat kerestek egyetlen nagyszerű ötlettel, találmányaikat több milliárd ember használja, munkásságukat az iskolákban is tanítják – pedig soha nem szereztek diplomát. A listán azok a feltalálók szerepelnek, akik tanulás helyett inkább szerencsét próbáltak. És persze sikerrel jártak.
Egyetemek és főiskolák rangsora
Az elmúlt évekhez hasonlóan 2010-ben is bekerült a tíz legnépszerűbb képzés közé a kommunikáció és médiatudomány szak, amelyre több mint 2200-an adták be a jelentkezésüket.
Hogyan lehet elbukni a felvételit?
Fellebbezhet-e az a diák, aki azért nem ért oda az egyik művészeti egyetem felvételi vizsgájára, mert ugyanazon a napon egy másik intézmény alkalmassági tesztjén kellett részt vennie? Elbukhatja-e a felvételit az a végzős középiskolás, aki hibásan töltötte ki a jelentkezési lapot, és mi történik akkor, ha a pluszpontokat érő szociális hátteret nem bizonyítják hiteles dokumentumokkal?
Ha a tanár pikkel rád...
Egy tökéletes világban minden tanár izgalmas, érdekes órákat tartana, elkötelezett lenne a tanítás és a tanulók iránt, és élete egyik fő céljának azt tartaná, hogy kihozza belőlük a maximumot annak érdekében, hogy megvalósíthassák vágyaikat. A valóságban azonban sajnos nagyon sok tanár abban leli örömét, hogy megrövidíti a diákok szünidejét a rengeteg házi feladattal, és rendszeresen visszaél a hatalmával. Tehetsz ellene!
A lógósok hajlamosak az ivásra is?
A kutatók állítása szerint, azok a fiatalkorúak, akik hajlamosak az iskolakerülésre, akár kétszer nagyobb mértékben kerülnek kapcsolatba az alkohollal, mint társaik. Ennek hatása pedig az, hogy minél több fiatal iszik, annál nagyobb lesz az esélye a kiskorúak közötti szexnek, tették hozzá a felmérést végzők.
Nobel-díj 2010. - A díjazottak
December 10. minden évben a Nobel-díjak átadásának napja. Kik kaptak idén Nobel díjat, és milyen eredményekért? Mely Nobel-díjas kutatók és közéleti személyiségek a legnépszerűbbek manapság?
A füves cigi hatással lehet a tanulásra?
"Nem túl sokat füvezek, különösen nem akkor, amikor iskolaidő van. Az elmúlt évben talán havonta egyszer, ha rágyújtottam. Azonban most, hogy tavaszodik, nehéz megállni, hogy ne szívjak. Aggódom, hogy ez talán rossz hatással lesz a jövőbeli tanulási képességeimre. Van ok az aggodalmamra?" Válogatás a KamaszPanasz Szakértő válaszol rovatából.
Óriásóvszert állítottak fel Budapest közepén
Igazi szenzációval irányította rá a fiatalok figyelmét a prevenció és a felelősségteljes szexuális élet fontosságára december 1-jén, az AIDS világnapján az A-HA!, Magyarország legnagyobb országos szexuális és mentálhigiénés felvilágosító programja.
Mit lehet kezdeni egy verekedő diákkal?
Még lopásért és verekedésért sem lehet azonnal elbocsátani a diákokat az általános- vagy középiskolából: ehhez fegyelmi döntés kell, na meg egy másik iskola, ahová „befogadják” a renitens tanulót. Milyen fegyelmezési eszközöket használhat a tanár, kiküldheti-e a tanóráról azt, aki "nem odavalóan" viselkedik és milyen jogai vannak a szülőnek és a diáknak?
Két diákját is megrontotta a 37 éves tanárnő
Két 15 éves fiú diákjával bonyolódott szexuális viszonyba Hina Patel, 37 éves brit tanárnő. A neves Birkdale középiskola történetében mind ezidáig példátlan eset került a nyilvánosság elé.
Diszlexia: az olvasás zavara
Ahhoz, hogy pszichésen is megfelelően fejlődj, a központi idegrendszer optimális fejlődésére és bizonyos környezeti feltételekre is szükség van. Ha az idegrendszer működésében hiba keletkezik, vagy a környezet nem megfelelő, a fejlődésben zavar támadhat.
A legdrágább középiskolák Magyarországon
A magyarországi magániskolák nemzetközi viszonylatban is belehúztak az árképzésbe. Bár Nagy-Britanniában 11 millió forintos éves tandíjról is tudunk, a nálunk működő, szinte kizárólag a budai hegyekben található nemzetközi illetőségű oktatási intézmények tandíj igénye a világon bárhol megállná a helyét. Mit tudnak a legdrágább iskolák?