
#Szülőknek #Tanulás
30 db cikk a témában

Romlanak a jegyek?
Ijesztő lehet rájönni, hogy a kamasz jegyei romlanak. A sikertelen tárgyak rontják a tanulmányi átlagot, az egyetemre jelentkezés, illetve az időben érettségizés esélyét.

Ezt aztán fel nem veszed az iskolába
Vicces, milyen könnyen száll az idő, nem igaz? Néhány éve még te öltöztetted fel gyermeked tökéletesen összeillő ruhadarabokba és bátran engedted el az iskolába. Nemcsak, hogy olcsóbb és mulatságosabb volt a vásárlás, de sokkal kevésbé megterhelő is.

4 dolog, amivel felkészítheted gyermeked a főiskolára
A főiskolára való felkészítés jóval előbb elkezdődik, mint a gimnáziumi végzős év. A diákok folyamatosan próbálják megtanulni, hogyan egyensúlyozzanak az iskola és a szociális élet között és emellett jó döntéseket hozzanak. Ez mind megalapozza a főiskolaválasztást is.

Hogyan segítsük a kamasz pályaválasztását?
A kamaszkor az egyik legnehezebb életszakasz: ekkor kezdődik meg a felnőtté válás, a szülőkről való leszakadás és a felkészülés az önálló életre. Ugyanakkor a kamasz kicsit még gyerek is, akit terelgetni kell és segíteni a fontos döntések meghozatalában. (x)

5 dolog, ami miatt a friss egyetemisták szülei aggódnak
Szülőként nehéz elengedni a gyermekünket, főleg ha egyetemre megy. Nem egyszerű szembenézni azzal a ténnyel, hogy a kisgyermekből felnőtt lesz, aki felelős a saját döntéseiért. Bizonyára benned is felmerültek aggodalmak az egyetem vagy a főiskola rossz hatásairól. Rengeteg buli, új környezet, új barátok.

Pénzügyi ismeretek, amelyekre szükség lesz az egyetem alatt
Nehéz, amikor a gyermeked egyetemre megy. Végignézted, ahogy világra jön, fogtad a kezét, amikor megtette az első lépéseit, és aggodalmasan hallgattad az első szavait.

Mit jelent és hol kezdjük a pénzügyi tudatosság fejlesztését?
Pénzügyi tudatosságunk a pénzzel való kapcsolatunk alapja, mely egy egész életen át elkísér minket, és folyamatos tanulást igényel változó világunk folyamatos újdonságai miatt. Minél korábban kezdjük el, annál jobban járunk, mert ha pénzről van szó, sikerünk kulcsa az ilyen jellegű tudatosságunk fejlesztésében rejlik. (x)

4 mód, hogy felkészítsd a kamaszt az egyetemre
A felkészítés már sokkal a végzős gimnazista év előtt elkezdődik. Ez idő alatt megtanulják, hogyan teremtsenek egyensúlyt a tanulás és a szórakozás között, azzal együtt, hogy döntéseket hoznak, és megpróbálják a legjobbat választani. Mindez megalapozza a felsőoktatási intézmény választását, és a kemény munkát, ami a felvételhez vezet.

Hogyan kezelj egy felelőtlen tinit?
A gyereked egyre magasabb, máshogy néz ki, új dolgokat tanul minden nap. Ezért természetes, hogy elvárod tőle, hogy felelősebb legyen. Azonban ez nem fejlődik ki gyorsan, könnyen és természetesen a tiniknél.

20 ballagási ajándék, amivel nem foghatsz mellé
A tökéletes ballagási ajándékot – amely ideális esetben nem csak hasznos, de érdekes is – nem könnyű megtalálni. Alábbi tippjeink segítik a választást!
Egyetemi depresszió: hogyan segíthet a szülő?
A fiatalokat miért érinti olyan rosszul az egyetemi életbe való beilleszkedés? És hogyan segíthetsz a helyzeten?
7 tipp, hogy gyermeked rávedd az olvasásra
Gyermekeinket rávenni az olvasásra egy igazi kihívás a mai modern világban. A legtöbb tini életében a számítógépek, videojátékok, okos telefonok pótolták a könyveket. Az olvasás azonban tini gyermeked sikerében kulcsfontosságú lehet.
Tini gyermeked ignorálja segítségedet a vizsgaidőszakban?
Tudni akarod, hogyan segíthetsz? A vizsgaidőszak nemcsak a tiniknek nehéz, de azoknak is, akik körülöttük vannak, különösen a szüleiknek. Nem könnyű feladat, hogy kitaláld, mi is a legjobb gyermekednek. Itt van néhány tipp, hogy hogyan is támogathatod gyermekedet életének e nehéz és sorsdöntő időszakában:
Beszélgetés a pályaválasztásról
A jövőről való elmélkedés, főleg ha a karrierről van szó, igen stresszes tud lenni, és nem kevés fejfájást képes okozni. Komoly és ijesztő feladat lehet a fiatalok számára arról gondolkodni, hogy mit is kezdjen a jövőjével. Segíts neki!
Tippek Szülőknek: Hogyan segítsünk gyermekünknek a dolgozatírásban
A dolgozatírást az iskolák két okból kifolyólag használják. Először is azért, hogy megnézzék, hogy a gyerekek külön-külön milyen jól tanulnak az osztályban.
Családi harc: mi alapján válasszunk iskolatáskát?
Kinek legyen igaza? A szülőnek, aki a gyerek testfejlődését tartja szem előtt, amikor iskolatáskát választanak a csemetének, vagy a gyermeknek, aki szín, minta és forma alapján hozza meg a döntést. Az ortopéd szakorvos szerint az iskolatáska kialakítása és annak szimmetrikus viselése a legfontosabb, hiszen a gerinc megterhelése hosszabb távon jelentős mozgásszervi panaszokhoz vezethet.
A házi feladat letagadása
"Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy a tíz éves lányom rendszeresen és sokat hazudik nekem. Leginkább az iskolai feladatokkal, dolgozatokkal és a házi feladattal kapcsolatban. A dolgozatírásról csak napokkal később értesülök, ráadásul rendszerint gyenge eredménnyel teljesíti azokat a gyermekem, mivel szinte alig tanul valamit." - A szakértő válaszol.
Ha a kamasz elalszik az órán
Kamaszkorban gyermekének különböző iskolai vagy iskolán kívüli problémákkal kell szembenéznie. Ám szülőként Ön is rengeteget segíthet gyermekének azzal, ha aktívan támogatja és kiáll mellette.
Segítsen gyermekének felsőoktatási intézményt választani!
Az iskolaválasztás nem csak a gyerek, hanem az ön életében is egy komoly, kihívásokkal teli fontos mérföldkövet jelent. Ezért fontos, hogy a lehető legjobb tudása szerint segítsen neki, a gyermeke érdekeit, szempontjait szem előtt tartva, hiszen az ő életéről van szó.

Kudarctól való félelem leküzdése - Segítse gyermekét!
Az olyan tinédzser, aki fél a hibáktól, nem biztos, hogy sok sikert fog elérni. A csapattól való félelme miatt például nem merhet csatlakozni egy kosárcsapathoz. Vagy például ha fél az egyetemi elutasító levéltől, talán nem fogja beadni a jelentkezést, így lecsúszhat a határidőről.