csoki
#Táplálkozás

A csoki csak ront a pattanások helyzetén?

2012.12.11.
2 perces olvasási idő

Előfordulhat, hogy amit anyukád mondott sokáig, igaz lehet! A csoki igenis rosszabbá teheti az aknék és a pattanások helyzetét, legalábbis egy előzetes tanulmány eredménye szerint. Azoknál a fiataloknál, akik rendszeresen legalább 20 gramm csokoládét esznek az átlagos pattanásszám 4-ről egészen 70-re is felszökött, ami valljuk be, nem kevés.

"Minél több csokoládét eszik egy fiatal, annál több pattanással számolhat" - mondta el a kutatás vezetője, aki a pattanások túlzott megjelenésének problémáját, a fiatalok rendszeres és túlzott csokoládébevitelének tudja be.

Csokidiéta

A kutatók 10 férfit vizsgáltak meg 18 és 35 év között, akiknél már előzetesen diagnosztizáltak aknés tüneteket. A vizsgálat ideje alatt a delikvensek annyi tiszta csokit ehettek 1 hétig amennyit csak akartak. Ezután egy hét csokoládémentes hét következett. A tanulmány kezdetekor a férfiaknak átlagban 3 pattanásuk volt. A negyedik napra ez a szám megtriplázódott, a hét végére ez a szám pedig átlagosan elérte a 18-at is.

A másik csapat maximum 3 db 5grammos mennyiséget vett magához. Náluk a hét végére körülbelül 10 pattanás jött elő. Mondta el Samantha Block, a kutatás egyik vezetője.

„A fiatalok és a gyerekek fogyasztják a csokoládé nagy részét és sajnos sokszor sokkal többet, mint amennyi szabad lenne” – mondta Block. „70 nap alatt akár 70 pattanása is lehet egy fiatalnak huzamos csoki fogyasztás során. A számok azt hiszem, magukért beszélnek!”

A tiszta csokoládé szerepe

A korábbi tanulmányok csak egyszerűen a hagyományos csokoládékat vizsgálták. Ezek adatai azért lehetnek csalókák, mert számtalan más összetevőt, cukrot tartalmazhatnak, melyek külön-külön is irritálhatják a bőrünket. A mostani tanulmány talán pont ezért lehet nagy előre lépés. Ugyanis a kutatók csakis 100%-ban kakaót tartalmazó csokoládét használtak fel.

Azonban a rossz hír az, hogy még a tiszta csoki is tartalmaz olyan összetevőket, például koffeint és az unokatestvérét a teobromint, amelyek a pólusok eltömődéséért nagyban felelnek. Több egyetemi professzor azonban kételkedik, ugyanis szerintük ilyen kis réteget érintő tanulmányból messzemenő következtetéseket nem lehet levonni.

„Szerintem fontos megállapítanunk, hogy a csokoládé hatása egyénenként változik. Van akinél serkenti a pattanások képződését, de van akinél semmilyen hatást nem vált ki” – mondta Ronald L. Moy professzor. „Nehéz elképzelni, hogyha tényleg a csokoládé a pattanások oka, akkor hogyan tud napokon belül máris felszínre kerülni. Ezt a szervezet működését ismerve elképzelhetetlennek tartom” – tette hozzá.

A kutatásnak nincs vége, szeretnék több, 28-30 emberre vagy akár még több emberre kiterjeszteni a kutatást. A vizsgálat szintén két csapatban folyna. Az egyik 15 gramm csokoládét a másik pedig semmilyen nemű csokoládét nem kapna.
Fontos megjegyezni, hogy mindez csak egy előzetes tanulmány. A vélemények megoszlanak a tanulmány igazáról és arról is, hogy érdemes-e foglalkozni a tiszta csokoládé hatásaival, ha egyébként kevesen esznek ilyen csokit. Természetesen a további fejleményekről is beszámolunk!

(Cs. B.)