Kevesebb chipset és energiaitalt vásárolunk
A népegészségügyi termékadó bevezetésével a bizonyítottan egészségkárosító összetevőket tartalmazó termékek fogyasztása, kínálata és forgalma is csökkent. A fogyasztás visszaesésében nem csak az áremelkedésnek volt szerepe, hanem annak is, hogy a vásárlók a bizonyítottan egészségkárosító élelmiszerektől egyre tudatosabban elfordulnak.
A csoki csak ront a pattanások helyzetén?
Előfordulhat, hogy amit anyukád mondott sokáig, igaz lehet! A csoki igenis rosszabbá teheti az aknék és a pattanások helyzetét, legalábbis egy előzetes tanulmány eredménye szerint. Azoknál a fiataloknál, akik rendszeresen legalább 20 gramm csokoládét esznek az átlagos pattanásszám 4-ről egészen 70-re is felszökött, ami valljuk be, nem kevés.
Sok TV = magas vérnyomás?
Egy legutóbbi kutatás szerint a túlzott tévénézés vérnyomásproblémákat okozhat a gyerekek, különösen a tinik körében. Napjainkban ugyanis a magas vérnyomásos esetek egyre fiatalabb korban kezdődnek. Ha pedig a mai eredményeket összehasonlítjuk a 3 évtizeddel ezelőttiekkel, az eredmény lesújtó.
Helyes táplálkozással a boldogságért
Gyakori óriásmenü fogyasztás, ész nélküli habzsolás, össze-vissza evés vagy nassolás... Ezek hamar tönkreteszik az alakodat, sőt: rontják az egészséged. Érdemes tehát odafigyelni arra, hogy mit és miként eszel.
Egyre kevesebben aggódnak a túlsúlyuk miatt
Felmérések szerint a társadalom a fejlettebb országokban rohamléptekben halad a kóros elhízás felé, igen aktuális téma az elhízás világnapján.
Nass mentesen a hétvégén: íme, az eredmények
Bizonyos dolgok nem létszükségletként élnek a köztudatban, mégis ha le kell mondanunk róluk, egy kisebb-nagyobb világ dől bennünk össze.
Négy nap nassolás nélkül: nem volt könnyű, de megérte
Rebeka újabb kemény fába vágta a fejszéjét: négy napot mindenféle rágcsánlivaló, nassolnivaló nélkül töltött, kizárólag a főétkezések maradtak. Itt olvashattok arról, hogy hogy bírta Rebeka.
Antidiétával a karcsú alakért: élvezd az ízeket!
Próbáld ki, hogy egy falat ételt helyezel a szádba. Nem az a lényeges, hogy milyen ételféleséget választasz, hanem az a fontos, hogy az valamelyik kedvenced legyen: mondjuk egy nagy tál finom töltött káposzta épp jó lesz. Talán meglep, hogy éppen ezt tanácsoljuk neked, de ha tovább olvasol, minden kiderül!
A magyarok több mint fele túlsúlyosnak tartja magát
Egy felmérés szerint a magyarok több mint fele túlsúlyosnak tartja magát. Minden harmadik magyar törekszik arra, hogy fogyjon. A cél érdekében elsősorban az étrendjükön változtatnak.
Túlsúlyos barátokkal valószínűbb az elhízás
A “madarat tolláról, embert barátjáról” mondás a testsúly alakulásakor is mérvadónak tűnik. Amerikai kutatók szerint - akár ismerik, akár nem a népi bölcsességet - túlsúlyosak társaságában jóval hajlamosabbak vagyunk elhízásra, mint egyébként. Igen aktuális téma az elhízás világnapján.
A csokoládé iránti vágy csökkentése
Mindannyian ismerjük az érzést, amikor megkívánunk egy kocka csokit, amiért az egész lakást fel tudjuk forgatni. Néha belefér egy kis nasi, ám nem engedhetünk mindig a kísértésnek. De akkor mit tehetünk?
Az édesség története
Tudtad, hogy a barlangokban lévő őskori festmények arról tanúskodnak, hogy már akkor is szerették az édességet? Mézet loptak a kaptárból, egy kis liszttel összekeverték, és kész volt a sütemény. Ez volt a legkorábbi desszert az emberiség történelmében.
Hamburgeradó? Miért?
Bizonyos élelmiszerek csak minimális mennyiségben vagy egyáltalán nem rendelkeznek a szervezet számára hasznosítható tápanyagforrással, sőt nagymértékű fogyasztásuk számos betegség kialakulásához vezethet.
Tippek a hatékony súlycsökkentéshez
„Kedves Szakértő! 15 éves vagyok. Eldöntöttem, hogy leadok néhány kilót, és felturbózom a testem május végére. Nemrég kezdtem el futni, kezdve másfél kilométerrel és remélem, hogy hamarosan fel tudom ezt húzni 4 kilométerre, melyet heti 4-5 alkalommal futnék le.”
A mértéktelen evés hátrányai
Sok tizenéves, akinek gondja van az iskolában, otthon a szüleivel vagy a testvérével, ahhoz, hogy, bánatát vagy szomorúságát elfojtsa, meglepő dolgokhoz fordulnak. Sokan az étel megvonását gondolják a legjobb megoldásnak, bulimia, anorexia. De vannak olyan fiatalok, akik épp a mértéktelen evésben találják meg az enyhülést.