Ismét egy sorozat, ami azáltal lett vicces és érdekes, hogy központi figurája pszichés problémákkal küzd: a nyomozó kényszer és felsorolhatatlanul sok fóbia mellett próbálja felderíteni a bűnügyeket.

A nomofóbia egy viszonylag új keletű betegség. Elnevezése a „no mobil phobia” kifejezésből származik, és ebből már sejthető is, hogy milyen problémáról van szó. A nomofóbiások rettegnek, hogy elveszíthetik a mobiljukat, és esetleg készülék nélkül kell létezniük. Szorongást vált ki belőlük az is, ha az adott helyszínen nincs megfelelő térerő, illetve ha lemerül a telefonjuk akkumulátora.

Ha a randid vagy fontos találkozód közeleg, olvasd el ezt a cikket, melyben átfogó, lényegre törő tippeket találhatsz arról, hogyan ildomos a telefonodat használni.

Milyen szokásokat gyakorolsz a való életben? Kinyitod az ajtót mások előtt, átadod a helyed a buszon, illedelmes és segítőkész vagy? És mi a helyzet az online világgal, ott is a megfelelő módon viselkedsz?

Miért nem sikerült már megint betartani a szilveszteri fogadalmakat? Mostanra már az első fogadalmak elbuktak. Miért? Lássuk, melyek azok a csapdák, amiket ha elkerülünk, akkor a 2017-es évben biztosabban elérhetjük céljainkat.

Mi a közös Juhász Gyulában, Ernest Hemingway-ben és Vincent van Gogh-ban? Mindegyikük bipoláris zavarban szenvedett. Mi az a bipolaritás? Miért van az, hogy egyik pillanatban a depressziós ember kifejezetten jól érzi magát, boldog, aztán pedig a mélységbe zuhan a hangulata?

Az antidepresszánsok és a szorongásoldók használata egyre elterjedtebb. Annyira sietünk, annyira hajszoljuk a boldogságot, hogy egyre többen ezektől a szerektől várják a megkönnyebbülést. Vannak ugyan olyan klinikai esetek, amikor a használatuk elkerülhetetlen, ám sokszor a pszichés támogatás mélyrehatóbban segíthet.

Szilveszter és az újévi fogadalmak. Minden év elején megfogadunk valamit, azután persze nem lesz belőle semmi. Ezért aztán már nem is szeretünk fogadalmakat tenni. Mert „úgyis belebukunk”, mert „úgysem sikerülhet”. Igazunk van, ha így gondolkodunk?

Nem holmi összeesküvés-elméletről van szó, hanem a játékfüggőségről. Egyre több időt töltünk a számítógépekkel, különböző játékokkal, játék szoftverekkel. Hol van a határ? Biztosan le tudod tenni a játékot? Vagy a suliban is már csak arra tudsz gondolni, hogy mikor játszhatsz végre?

Zoltán 3 éve tiszta, azaz már nem szerencsejátékozik, a Névtelen Szerencsejátékosok (GA) tagja. Néhány hete elment egy játékterem előtt, villogtak a megnyerhető pénzösszegek, de nem érdekelte. Azelőtt egész nap stresszes volt, számolta a pénzét, rosszul aludt el. Van kiút, de a nulláról kell mindent elkezdeni.

Vajon az okostelefonok tényleg rabjukká teszik tulajdonosaikat? Hiszen azt már ma is tudjuk, hogy az internet, illetve a számítógép bizonyos formái addiktívak, tehát függővé lehet válni tőlük. És még ha most nem is látjuk, vagy nevezzük nevén, az okostelefon-függőség egy létező, kifejezetten gyakori dologgá nőtte ki magát.

A lopáskor átélt izgalom vagy annak a bebizonyítása, „hogy elég bátor és ravasz vagyok ehhez”, a többiek kérlelése és még megannyi dolog hozhat olyan helyzetbe, hogy megfontolod a lopás lehetőségét. A lopás azonban bűncselekmény. Lássunk néhány okot, amiért megéri elkerülni ezt a helyzetet!

Kínai kutatók 18 internetfüggő tinédzser agyi képét hasonlították össze másik 18, nem-internetfüggő társáéval. Különbséget 20 agyterületen találtak, a fehérállomány sűrűségében. Valamennyi kamasz agyáról felvételt készítettek, ebből ismerték meg a kutatók a fehérállomány sűrűségét és struktúráját.

Gyakorlatilag se szeri, se száma a piacon kapható számítógépes játékoknak, amik jó részében lőni kell, de legalábbis harcolni, pisztolyt felhúzni, célozni, és elsütni. De jó, ha tudjuk, hogy még ha elveink szerint soha nem is fognánk pisztolyt egy másik emberre, ha sokat ülünk a számítógép előtt zombikra vagy akármi másra vadászva, az éles fegyver is könnyebben elsülhet a kezünkben - állítják szakemberek.