Hogyan neveljük a muskátlit?
Ehhez a nevelési feladathoz esetleg be lehet szerezni egy muskátlit. De nem fontos. Gyereket is sokkal könnyebb nevelni, ha nincs gyerekünk. - Nógrádi Gábor, a Hogyan neveljünk? című sikerkönyv szerzőjének írása.
Hogyan segíthetsz a gyászban?
Egyik alkalommal nagyon szomorúan érkezett hozzám egy tizenéves fiú. Megkérdeztem, hogy mi bántja, elmondta, hogy meghalt ismerőse. Idén már a második barátja.
Rebeka kipróbálja: egy hét panasz nélkül
Belegondoltatok már, hogy mennyit panaszkodunk egy nap alatt? Megszámoltátok már, hogy hány meg hány alkalommal bosszankodunk olyan dolgon, amin igazából teljesen felesleges? Ezen a héten megpróbálok panaszmentesen élni.
Neked meséltek a szüleid?
Marék Veronika Öcsi és Bátyó című könyvének ajánlójában van egy gondolat. A számítógépeken, okos kütyükön felnövő mai öcsik és bátyók ugyanannyit civakodnak, mint a régiek. Talán igaz a mesére is, hogy alapjaiban nem változott, csak a téma követi a mai kort. Mennyire fontosak ma a mesék?
Szeresd a tested!
Talán ismerős a helyzet: a tinimagazint lapozgatva hirtelen felindulásból kiszámolod a BMI indexedet, és kiderül, hogy az 25 felett van, azaz túlsúlyos vagy. Ám, ha tükörbe nézel, az eredmény ellenére nem egy túlsúlyos, vagy majdnem kövér tinit, hanem egy átlagos testalkatú kamaszt látsz!
Egy hét zene nélkül
Az elmúlt héten arra vállalkoztam, hogy kibírom zene nélkül egy teljes hétig, hogy kiderüljön, mennyire fontos szerepet játszik a zene az életünkben. Október 1-je a Zene Világnapja.
Rebeka kipróbálja: egy hét zene nélkül
Elkezdődött a suli, itt az ideje visszarázódni. A KamaszPanaszon pedig újra olvashatjátok a Rebeka Kipróbálta blogot.
Öngyilkossági kísérlet: mik lehetnek a kiváltó okok?
Az öngyilkosság a harmadik leggyakoribb halálok a tinik körében az amerikai statisztikák szerint. Leginkább az érzelmileg, érzelmi mélyponton lévő fiatalok a legveszélyeztetettebbek, közülük is azok, akik pszichológiai vagy pszichiátriai kezelésre szorulnak depresszió vagy más pszichés problémák miatt.
Ki segíthet, ha baj van?
Mindegy, mennyire jó a kapcsolatod a szüleiddel, időnként szükség lehet kikérni egy ismerős felnőtt véleményét is. Ha nem szeretnél a szüleiddel kényes dolgokról, például a szexről, vagy egy erőszakoskodó fiúról beszélni, fontos, hogy más megbízható felnőttet a bizalmadba fogadhass.
Tippek az online randizáshoz
Hacsak nem tanulsz egy fiúkkal teli suliban, akkor meglehet, hogy szükséged lesz az internet kínálta lehetőségre. A jó hír, hogy fiúk százai, ha nem ezrei vannak fent a neten, akik randizni szeretnének.
A lopás és a kamaszok
Nincs tipikus bolti tolvaj. Az elkövetők lehetnek bármilyen korúak, tartozhatnak bármilyen társadalmi csoporthoz, lehetnek bármilyen neműek, különböző társadalmi és gazdasági háttérrel rendelkezhetnek.
Hogyan neveljük a kísérteteket?
Az éjszakai rémpofákra, akik villanyoltás után ijesztő vigyorral viháncolnak körülöttünk, külön nevelési módszert fejlesztettem ki. A legfontosabb az, hogy ne vegyék észre, ha frászt kapunk tőlük. - Nógrádi Gábor, a népszerű és sikeres Gyermekrablás a Palánk utcában, a Petepite és Az anyu én vagyok! című könyvek szerzőjének szórakozató írása.
Majdnem vízbe fulladtam
"Pár hete majdnem belefulladtam egy tóba. Haverokkal lementünk úszni. Tudok is úszni, csak olyan hét-nyolc méter után begörcsölt a lábam és elmerültem..."
Ismerd meg önmagad!
Ki vagyok én? Hol van a helyem a világban? – ezekre a kérdésekre éppen most keresheted a válaszokat. Tini korban alakul ki a személyiség, amely később is változik ugyan, de a főbb vonások 18-20, legkésőbb 25 éves korra állandósulnak.
Ha valamelyik szülőd rákos: útmutató tinik számára
Ha az anyukádnak, az apukádnak vagy valamelyik hozzád közel álló felnőtt rákos, akkor ez az útmutató segíthet abban, hogy hogyan dolgozd fel azt. Itt elmondjuk, hogy mi segített más tiniknek is végigmenni ezen a nehéz időszakon. Doktorok, ápolónők, szociális munkások, barátok és a család is azon dolgozik, hogy az anyukád vagy az apukád jobban legyen – és ennek a csapatnak TE is a tagja vagy!