Mindannyian kialakítottunk egy képet magunkról, a saját értékeinkről és hibáinkról. Ugyanakkor a szemünk előtt lebeg közben egy másik kép is, méghozzá az, amivé válni szeretnénk. Mikor lehet ebből a kettősségből probléma?

Neked mi jut az eszedbe az egyedüllétről? A negatív töltetű magány, elszigeteltség, kirekesztettség, vagy éppenséggel a csönd, a feltöltődés, az énidő, a megnyugvás, és a feltöltődés? Remélhetőleg az utóbbi. Nem kell amiatt szégyenkezned, ha szeretsz egyedül lenni, hiszen nem mindenki élvezi a társas programokat, találkozásokat, pörgős hétköznapokat.

Mi is pontosan az intuíció? Ez egy olyan képesség, mely segítségével érvelés nélkül is „tudunk” valamit, vagy legalábbis van egy megérzésünk. De miben lehet ez a képesség a segítségedre? És van valamilyen tudományos magyarázat mögötte?

Az én-idő divatos fogalom manapság, ami felhívja a figyelmünket arra, hogy jusson időnk saját magunkra is. Csak magunkra, és csakis minőségi időben mérve. Amikor kizárólag azzal töltjük a perceket (szerencsés esetben órákat vagy akár egy egész napot), amivel mi szeretnénk, amit mi választottuk, ami rólunk és értünk szól.

Mindannyian ismerjük azt a bizonyos kényelmetlen érzést egy-egy helyzetben. Lehet, hogy izgulsz, amikor új emberrel találkozol, vagy izzad a tenyered, ha nyilvánosan kell beszélned. Az ilyen helyzetek rémisztőek lehetnek, de van, akinél már fóbiáról beszélhetünk.

Hiszed vagy sem, de téged is nap mint nap befolyásolnak - sokszor anélkül is, hogy az feltűnne a számodra. Számtalan olyan hatás ér, ami befolyással lehet a gondolkodásmódodra, a döntéseidre.

Nagyon félek, és egyben undorodom a pókoktól. Ha meglátok egyet a szobámban, meg se merek mozdulni. Mit tegyek, hogy ne féljek ennyire tőlük? Lehet egyáltalán ez ellen valamit tenni? Válogatás a KamaszPanasz Szakértő válaszol rovatának kérdéseiből.

Minden perced mértani pontossággal van beosztva. Az ébredéstől az elalvásig megszokott rend szerint telnek a napjaid. Iskola, tanulás, szakkör, korrepetálás, edzés, verseny, otthoni teendők - nincs időd a tétlenségre. Alig jársz el a barátokkal bulizni, alig beszélgetsz a szüleiddel (te sem érsz rá, ők sem érnek rá), hajtod magad előre.

Kamaszkorban éppen a változások és próbálgatások időszakát éled, ami nagyon helyes. Ebben a korban teljesen normális, hogy keresed önmagad, próbálod meghúzni a saját határaidat és kialakítani az önálló felnőtt identitásodat.

A fóbiák tárháza igen széles: egyesek a pókoktól, mások a magasságtól, megint mások a tűtől félnek. Sokan vannak viszont, akik a társas helyzetekben szoronganak, olyannyira, hogy még enni sem mernek mások előtt.

Moliere művében Argan egész életét kitölti az, hogy betegségeket képzel, és orvosról orvosra jár. Semmi másban nem hisz, csak az orvosokban és orvosságokban. A mű a 17. században íródott, de „képzelt” betegekkel ma is találkozhatunk.

Kutatások igazolják, hogy testtartásunkkal érzéseinket is ki tudjuk fejezni. A görnyedő hát, a behúzott vállak önbizalomhiányt, depressziót sejtetnek.

Olyan depis vagyok. Túl könnyen kicsúszik ez a mondat a szánkon, anélkül, hogy tudatában lennénk, hogy mi is a depresszió. A levertség depresszió? A szomorúság, bánat, gyász érzése depresszió lenne? A klinikai esetek és a hétköznapi levertség között nagy különbségek vannak.

Akármilyen is az időjárás, bármilyen rosszkedvűek a barátaid, a családod, vagy a kollégáid, próbálj ki néhány módszert, hogy megelőzhesd a lehangoltságot, és árassz egy kis napfényt az energiáddal!

Búcsúztassuk az óévet rossz szokásaink elhagyásával, köszöntsük az új esztendőt új szokások felvételével? Miért fogadjunk meg bármit is? Hogyan tartsuk meg?