Gyerek terror: minden tizedik tini áldozat!
Ma már szinte minden gyermeket fenyeget az internetes terrorizálás. Egy legutóbbi felmérés szerint pedig minden 10. gyermek áldozatul is esik ennek. Ez a kutatás megerősítette az internetes zaklatás jelenségét és azt, hogy a lányok sokkal inkább célpontok, mint a fiúk. A zaklatók legtöbbje szöveges üzenetekkel próbálkozik…
Hogyan éld túl a cyber-zaklatást? - II.
Ha zaklatnak, fenyegetnek, bántanak vagy esetleg fájdalmas módon "ugratnak" – vagy ha ismersz valakit, akivel ez történik – nincs okod csendben maradni. Mindenképpen jelentened kell a felháborító SMS-eket, e-maileket!
Önbizalomhiány a suliban
18 éves gimnazista lány vagyok. Jellemzően elpirulok, amikor olyan emberrel beszélek, akiben némi rosszindulatot látok bujkálni, még ha ez téves is, vagy akár olyan témáról esik szó, ami számomra kellemetlen.
Ha céltáblának érzed magad
Akár az iskolában, munkahelyen, online, vagy akár otthon történik, a terrorizálás komoly probléma, és foglalkozni kell vele minden esetben.
Netezz biztonságosan!
Hogyan is élhetnék internet nélkül? Hogy tartanánk így a kapcsolatot a legtöbb barátunkkal? Hogy kérnénk el a házit, hogy keresnénk rá akár egy szép helyre, a legfrissebb hírekre, vagy bármilyen információra.
Már előre rettegek a középiskolától - A szakértő válaszol
"14 éves vagyok, most lettem nyolcadikos. Bár még van egy évem, de én már előre félek a középsulitól. Tartok tőle, hogy kigúnyolnak. Van pár ismerősöm, akiknek nagyon rossz tapasztalata volt az első középsulis napot illetően. Hogy fogok majd barátkozni? Az sem az erősségem... Hogy illeszkedjek be?"
Szexi és erőszakos? Rihanna botrányos videóklipje - szöveggel és videóval
Ironikus módon, a volt barátja által oly sokat bántalmazott Rihanna legújabb, Eminemmel közös slágerének, a "Love The Way You Lie" videójában az erőszakos párkapcsolatot szexinek, elbűvölőnek, szenvedélyesnek ábrázolja.
Meg akartak verni, azóta rettegek!
"Múltkor egy buliban voltam, és 2 srác odajött hozzám, hogy menjek ki velük. Verekedni akartak. Én nagyon megijedtem az egésztől, és azóta nem tudom kiverni a fejemből őket. Most lesz egy buli, amit nagyon vártam eddig, és félek, hogy megint belém kötnek. Kérem, segítsen!" Válogatás a KamaszPanasz Szakértő válaszol rovatából.
Származás - lelkileg megvisel
"Nem tudom, hogy honnan származom. Azt tudom, hogy apukám tiszta magyar, de az anyukámnak az apukája sváb, az anyukája viszont olyan, mintha cigány lenne. Nem vagyok benne biztos, nem tudom, és megkérdezni sem merem. Hogyan jöhetnék erre rá biztosan? Mindig úgy képzelem el magam, mint egy cigányt, mióta nagyon régen egy osztálytársam lecigányozott." A KamaszPanasz Szakértő válaszol rovatából.
Brutális tinik: megerőszakolták, kínozták társukat
Három tinédzsert vettek őrizetbe a brit rendőrök Southamptonban. A vád súlyos: napokig kínozták, és szexuális szolgáltatásokra kényszerítették iskolatársukat.
Az internetes zaklatók és az áldozatok
Egy nemrégiben elkészített tanulmány mindenre kiterjedően vizsgálta meg az internetes zaklatás előzményeit, gyakoriságait, okait és következményeit. A vizsgálatokat kiterjesztették az áldozatok és a zaklatók fizikai és emocionális karakterisztikájának felállítására is. Leegyszerűsítve ez annyit jelent, hogy megvizsgálták az elkövetők és az áldozatok mentális állapotát is, amelyből egyértelműen kiderült, hogy az elkövetők nagy része valamilyen pszichés problémával küzd.
Úgy érzem, figyelnek
"Sokszor érzem úgy hogy valaki figyel, és sokszor látok olyanokat éjszaka, hogy valaki néz az ajtóból, vagy simogatja az arcomat és szólongat." A KamaszPanasz Szakértő válaszol rovatából.
Az elhízott gyerekeket jobban terrorizálják a társai
A 3–6. osztályos, elhízott gyerekeket sokkal inkább terrorizálják az osztálytársai, mint a többieket, függetlenül társadalmi, szociális vagy tanulmányi helyzetükre – állítja egy új tanulmány.
Mi készteti erőszakoskodásra a fiatalokat?
Ez a tanulmány olyan fiatalokat mutat be, akik erőszakoskodással próbálnak népszerűséget kivívni maguknak.
Hogyan érheted el, hogy szeressenek az emberek?
Ritkán találod meg másokkal a közös hangot? Talán nem ügyelsz kellően olyan fontos dolgokra, melyek ahhoz szükségesek, hogy mások szeressenek.